Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 3:1 a szerelem javára - a Gyulai Várszínház harmadik új bemutatóján kellemes nyári vígjátékot láthatunk

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Cs. É. • KULTÚRA • 2014. július 31. 12:00
3:1 a szerelem javára - a Gyulai Várszínház harmadik új bemutatóján kellemes nyári vígjátékot láthatunk
A Gyulai Várszínház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös bemutatóját július 31-én, majd augusztus 1-én és 2-án játsszák a tószínpadon
Képünkön (balról jobbra) Makranczi Zalán, Földes Eszter, Bagó Bertalan és Gedeon József. Fotó: Gyulai Hírlap - Csomós Éva

A Gyulai Várszínház harmadik bemutatója a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közösen, július 31-én, majd augusztus 1-én és 2-án lesz látható a tószínpadon. A 3:1 a szerelem javára című zenés vígjáték középpontjában a magyar vízilabda-válogatott berlini olimpián való emlékezetes szereplése, na és persze a humor, a szerelem, a zene, a tánc, illetve megannyi félreértés áll.

A történetből a harmincas években már készült egy zenés vígjáték, amiből később Bársony Rózsi, Békeffy László, Kiss Manyi, Rózsahegyi Kálmán, Bilicsi Tivadar, Fónay Márta, Makláry Zoltán szereplésével azonos címmel játékfilmet is forgattak, ám ez a mostani produkció a filmnél is sokkal elevenebb.

- Nem a műfaj, hanem a színvonal fontos számunkra, és a téma, ami értéket képvisel – mondta a július 30-i sajtótájékoztatón a darab rendezője, Bagó Bertalan.

Annak idején az 1936-os berlini olimpián aranyérmet nyert pólósok által megihletett történetet Ábrahám Pál, Harmath Imre, Szilágyi László és Kellér Dezső dolgozta fel, de az akkori szöveget most alaposan leporolták, Bagó Bertalan rendező irányításával aktualizálták, és egy olyan abszurd világgá alakították, melyben a helyzetkomikum és a nyelvi lelemény groteszk komédiát szült.

A darab története szerint a magyar csapat az angolok felett aratott 3:1-es győzelme és nem kevés whisky elfogyasztásának hatása alatt egy londoni szállodában készülődik Budapestre. Ugyanakkor a szálloda báltermében esküvőre készülődő skót család várja a menyasszony angol vőlegényét, de a várakozást elunó menyasszony megszökik kényszerházassága elől, és épp az indulásra készülődő vízilabda-válogatott lakosztályában keres menedéket.

A lovagias magyar pólósok védelmükbe veszik az egyébként észvesztően csinos hölgyet, és a csapatkapitány tiltakozása ellenére magukkal viszik Badacsonyba, ahol a visszavágóra kell(ene) készülniük. Az edzőtábor nyugalmát azonban nemcsak a szöktetett menyasszony, hanem egy leány-iskola és a Londonból érkező skót apuka is megzavarja.

- Felszabadító, mindenkinek jó kis nyári kikapcsolódás, hiszen nem akar annál többet mondani, mint ami – összegezte a darabról való véleményét Földes Eszter színésznő, amihez a rendező gyorsan hozzátette, hogy minden könnyed, jó darab mögött komoly munka áll, mert csak akkor lehet valamit könnyedén eljátszani, ha már kellőképp megalapozták.

- Ezt mi tisztességes ideig próbáltuk, sok munkát fektettünk bele, hiszen annak a humornak az egyensúlyát, amit a darab képvisel, nehéz megtalálni – magyarázta a sajtótájékoztatón szintén jelen lévő szereplő, Makranczai Zalán.

Az előadás főszerepeit Földes Eszter, Váradi Eszter Sára, Varga Gabriella, Radnay Csilla, Kricsár Kamill, Sághy Tamás játssza. A pólócsapat megformálói: Makranczi Zalán, Kádas József, Lábodi Ádám, Krisztik Csaba, Andrássy Máté, Rovó Tamás és Gál Gergely. A leányosztály tagjait Szirmai Irén, Vida Emőke, Kertész Júlia, Horváth Bernadett alakítja. Díszletet- és a jelmezeket Sántha Borcsa tervezte, a táncokat Blaskó Borbála koreografálta.

- A legfontosabb azonban – vette vissza a szót a minőségi munkáiról ismert rendező -, hogy milyen kvalitású színészek és milyen minőségben játsszák. Arra is nagy hangsúlyt fektettünk, hogy a színészek is gazdagodjanak tőle.

A szakmai kihívást csakugyan alátámasztja, hogy a székesfehérvári társulat a darabban résztvevő valamennyi tagja egyaránt énekel és táncol a 16 tagú big band által kísért zenés darabban, aminek egy korábbi, házi színpadon történt bemutatóját viharos sikerrel fogadta a közönség.

A 3:1 a szerelem javára című zenés játék a július 31-i bemutatót követően augusztus 1-én és 2-án lesz látható a tószínpadon, októbertől pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház műsorán.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Csomós Éva
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)