Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyula vára egy napra ismét török kézre került

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • F. C. • HÍREK • 2014. július 29. 11:00
Gyula vára egy napra ismét török kézre került
A Gyulai Végvári Napok leglátványosabb programját, az 1566-os gyulai várostrom bemutatóját mintegy 2000-en tekintették meg
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A Gyulai Végvári Napok egyik legfontosabb programjaként az 1566-os gyulai várostrom bemutatóját tekinthették meg az érdeklődők július 26-án, a várkertben. - A rendezvényen több mint 200 hagyományőrző vett részt, ami jóval felülmúlja az előző évek adatait – mondta el a Gyulai Hírlapnak Kovács Ágnes rendezvényszervező.

A Gyula város történelmének egyik legfontosabb eseményét megelevenítő jelenetben a keresztény várvédők csaptak össze az ostromló törökökkel. A keresztény tábort a Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület, a „Bocskai Angyalai” hajdú csapat, a Mare Temporis Alapítvány, a szlovák Strelecky Spolok Kosice és a cseh Altblau Regiment hagyományőrzői alkották, míg a török oldalon a Tatai Szejmenek, a Kerecsényi László Íjász Egyesület, az Egri Vitézlő Oskola, a Hungari Dzsebedzsi Egyesület és az Estergon Aslanlari tagjai harcoltak.

A bemutató ideje alatt dr. Csikány Tamás egyetemi tanár, hadtörténész kommentálta az eseményeket, így a közönség számára sokkal érthetőbbé válhatott az, hogy évszázadokkal ezelőtt a katonák és kapitányaik milyen lépéseket tettek, hogyan kivitelezték azokat, és miként taktikáztak a harcok során.

A várostromot megelőzően a Szelindek zenekar térzenével igyekezett ráhangolni a várkert közönségét az összecsapásra – egyfajta időutazásra invitálva a hallgatóságot. A zenekar később, az ostrom alatt is folytatta a játékot, hiszen a muzsika mind a magyar, mind a török harcosok számára óriási jelentőséggel bírt. A zene lelkesítő erőként funkcionált, és – a csatakiáltások, imák és harci jelszavak mellett – ez segített felkelteni a harci kedvet a katonákban.

Az egyesületek által előadott, bő fél órás produkció azt mutatta be, hogy 1566-ban a Pertev pasa által vezetett török hadak hogyan foglalták el a Kerecsényi László várkapitány által védett gyulai várat. A török csapatok 1566. július 2-án érkeztek meg Gyula közelébe. Várvédő vitézeink, német muskétásokkal az oldalukon két hónapon keresztül hősiesen harcoltak, ám végül Kerecsényi megadásra kényszerült. A várban kitörő járványok, az élelmiszerhiány és az emberveszteség miatt nem tudtak tovább kitartani. Főkapitányunk egyezséget kötött Pertev pasával, miszerint az életben maradt várvédő katonák békében kivonulhatnak a várból. A törökök azonban megszegték a szerződést. A kivonuló vitézek többségét lemészárolták, másokat foglyul ejtettek, a nőket elrabolták, Kerecsényi Lászlót pedig elfogták, majd később kivégezték. A török katonák szeptember 2-án kitűzték zászlajukat a gyulai vár fokára.

A hagyományőrző egyesületek által bemutatott várostrom élethű képet adott az 1566-os év szörnyű mészárlásáról, amely Gyula történelmének egyik legszomorúbb és legmegrázóbb eseményei közé tartozik. A csatajelenet alatt fülsiketítő ágyúdörgésektől, puskaropogástól, kardok csattogásától volt hangos a várkert. Az égre tekintve csak szárnyaló nyílvesszőket és hatalmas füstfelhőket, a földön pedig égő fadarabokat lehetett látni.

A közönség soraiban kicsik és nagyok egyaránt végtelen kíváncsissággal követték a küzdelem eseményeit, ám akadtak olyanok is, akik fentről, a vár faláról nézték végig a bemutatót – onnan, ahol hajdanán várvédő vitézeink életüket kockáztatva küzdöttek a hazáért. Az unikumnak számító produkciót több mint 2000 néző tekintette meg.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2014. július 31. 12:36
A Gyulai Végvári Napok leglátványosabb programját, az 1566-os gyulai várostrom bemutatóját mintegy 2000-en tekintették meg
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)