Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Magna Cum Laude koncertje nyitotta meg az idei Gyulai Végvári Napokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fekete Cintia • KULTÚRA • 2014. július 25. 19:00
A Magna Cum Laude koncertje nyitotta meg az idei Gyulai Végvári Napokat
Az egyik legjelentősebb gyulai nyári rendezvény nulladik napjára több mint 3000-en látogattak el
A Magna Cum Laude nyitotta meg a Gyulai Végvári Napokat. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A Gyulai Végvári Napok immáron négynapossá nőtte ki magát. Első programjaként a gyulai Magna Cum Laude zenekar lépett színpadra július 24-én, a fesztivál nulladik napjának estéjén.

Az idén 15 éves Magna Cum Laude – Mező Mihály (ének, gitár), Kara Misa (basszusgitár), Szabó Tibor (gitár), Lesták Márton (billentyű) és Török Máté (dob) – idén harmadik alkalommal vett részt a Gyulai Végvári Napokon. A bandának – szokásához híven – ezúttal is sikerült elcsalnia a közönséget a várhoz. Egy órával a koncert előtt már alig akadtak üres helyek a Rondella teraszán és a téren elhelyezett sörpadokon. Sőt, az igazi Magna-rajongók már jóval a koncert előtt gyülekezni kezdtek a színpad előtt, hogy biztosítsák helyüket az első sorban.

A show óramű pontossággal kezdődött el. Először csak színes fényeket láthattunk a színpadon, miközben halkan, valahol a háttérben ismétlődött egy részlet a zenekar 999 című nótájából. Aztán elhallgatott minden. A fények és a színek megváltoztak, és hirtelen egy fiatalos, igen hatásos dobszólót hallhatott a nagyközönség. A füst eloszlott és lassan kirajzolódott a dobok mögött Török Máté alakja, aki március óta tölti be a Magna Cum Laude dobosának szerepét. Ütős kezdés, így is, úgy is. A szólót követően egymás után szólalt meg a többi hangszer is, így építve fel a zenét, illetve a zenekart. Először a billentyű, aztán a basszusgitár, majd a gitár hangjait hallhattuk és végül Mező Misi énekével vált teljessé a zene és az összkép.

A bő másfél órás koncert egyik legmeghatóbb és legemberibb mozzanataként egy vendég érkezett a színpadra: Kara Misa kislánya, Dézi. A kislány érkezése természetesen nem volt véletlen, hiszen ekkor következett az Előre bocsánat Dézi című dal, amelyet a basszusgitáros-dalszerző énekelt el, gyermekével az oldalán.

A koncertre érkező nézők, rajongók többsége a zenekarral együtt énekelte a már jól ismert Magna-szövegeket – mint a Pálinka dal, a Vidéki sanzon és a Színezd újra! sorait. A zene mindenkit a várkertbe csalogatott, így végül több mint háromezres tömeg gyűlt össze a vár melletti téren. A fesztiválnyitó Magna Cum Laude koncertje tökéletes indítása volt az idei Végvári Napoknak, amely az egyik legjelentősebb nyári rendezvény Gyulán.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2014. július 26. 00:49
Az egyik legjelentősebb gyulai nyári rendezvény nulladik napjára több mint 3000-en látogattak el
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)