A Gyulai Várszínház nyári fesztiváljának keretében Weöres Sándor verseiből íródott, a Bóbita-fantáziák című zenés mesét tekinthette meg a gyulai publikum július 17-én. A főként kisgyermekeknek szóló, egyrészes, zenés-verses mesejátékot a 600 éves gyulai vár falai között adták elő a Békéscsabai Jókai Színház színészei.
A Tarsoly Krisztina által rendezett darabban öt színész – Presits Tamás (Balga), Czitor Attila (Mala), Biró Gyula (Hablaty), Tatár Bianka (Labdacs) és Köböl Lilla (Pilla) – rendkívül kedves játékát kísérhettük figyelemmel, amely nemcsak az apróságok, de szüleik arcára is mosolyt csalt.
A várszínpad nézőterén helyet foglalva először egy igencsak komor díszlet tárult a nagyközönség elé nagy, durva kövek és egy hatalmas, szürke lepel formájában, ami meglehetősen szokatlannak hatott egy gyermekeknek szóló színmű esetében. Épp csak az óriás lepel alól kikandikáló fehér hinta-szerű díszletelemek sejtették a közönséggel, hogy a kissé búskomor nyitókép mögött valami vidám, valami gyermeki is rejtőzik. Ez így is volt, hiszen a darab végére lehullott a lepel, és egy hófehér körhinta bontakozott ki a hamuszínű függöny alól.
A történet kezdő mozzanataként egy szürke köpenyt viselő titokzatos személy jelent meg a színpadon, aki csúcsos lila sapkát viselt – ő volt Pilla. Az előadás folyamatosan színesedett, egymás után lépett a színpadra négy színes manó – a sárga Labdacs, a kék Hablaty, a zöld Mala és a piros Balga. Mindegyikük egy-egy színes labdával játszott. A manók célja az volt, hogy megtalálják elveszett társukat, Pillát, aki csak akkor térhet vissza hozzájuk, ha visszaadják neki a hangját, a szárnyát és a színét. Ez a mese végére sikerült is nekik.
A darab egyik különlegessége a történet hatodik szereplőjének személyében rejlett, aki csak a színjáték utolsó néhány percében lépett a színpadra. Ez a személy Bonga, akit minden egyes előadás során más gyermek játszik el. Ez alkalommal Nagy Borókát érte a megtiszteltetés, aki a Jókai Színház által szervezett Bóbiták serege című program keretében ízlelhetett bele a színház világába. Bonga megjelenése a mese bonyodalmának megoldását jelentette, és egyben tökéletes indítása volt a darabot lezáró utolsó, közös dalnak is. A Bongát játszó gyermek ugyanis a darab címadó versét, Weöres Sándor A tündér (Bóbita) című költeményét szavalta el.
Az előadás során számos Weöres Sándor-költemény, valamint a költő néhány megzenésített verse mellett, több mondóka, hang- és ritmusjáték is elhangzott, amelyek mind a csöppségek figyelmének lekötését szolgálták – nagy sikerrel. A nézőtér lurkói önfeledt kacagással kísérték végig az előadást, sőt akadtak olyan pöttöm színházkedvelők is, akik olyannyira beleélték magukat a történetbe, hogy folyamatosan ismételgették a szereplőktől elhangzott mondatokat.
