Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tizedik lett a tabellán a Gyulai Kosárlabda Klub csapata

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • C. L. • SPORT • 2014. július 18. 12:00
Tizedik lett a tabellán a Gyulai Kosárlabda Klub csapata
Tövisháti József: Jó hír, hogy az utánpótlásháttér építkezik a Gyulasport Nonprofit Kft. keretein belül
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák CsabaKépünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A Gyulai KK 2013/14-es bajnoki szereplését terítette lapunk számára a csapat edzője, Tövisháti József edző. 

– A 18 fős játékoskerettel játszottuk végig a bajnokságot a húszas éveikben járó, valamint a 16–17 éves fiatalokkal. A felnőttek munkahelyi, családi, tanulmányi elfoglaltságaik miatt foghíjasan tudtak csak pályára lépni. Ennek megfelelően a fiatalok java része látogatta a tréningeket, és rájuk lehetett is számítani, de sajnos az osztály színvonalát még nem ütötték meg a pályán, a bajnoki mérkőzéseken. Összességében két találkozót sikerült megnyernünk, és így a szerény 10. helyezést értük el a tabellán. Jó hír, hogy az utánpótlásháttér építkezik a Gyulasport Nonprofit Kft. keretein belül. Jelenleg a kosárlabda-utánpótlás megduplázódott az igazolt versenyzők számában, ami nagyon örvendetes az elkövetkező szezonokat tekintve.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)