Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az áfonya kilóját 1500 forintért kínálják a gyulai piacon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. július 18. 07:00
Az áfonya kilóját 1500 forintért kínálják a gyulai piacon
A standoknál augusztusig vásárolhatunk a bogyós gyümölcsből
Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

Vasárnap óta Hargitáról származó áfonyát is árulnak néhány standnál a gyulai piacon. A hangafélék családjába tartozó növény termése rendkívül egészséges, magas antioxidáns-tartalma miatt jótékonyan hat a szív- és érrendszerre, csökkenti a rák kialakulásának kockázatát.

Az egyik árus kérdésünkre elmondta, a bogyós gyümölcsöt két évvel ezelőtt kezdték el Békés megyei településeken árulni, hiszen hazánkban lényegesen jobb áron értékesíthető, mint a határon túl. A gyulai piacon augusztusig vásárolhatunk a fekete áfonyából. A kofától megtudtuk, a vevők igen változatos módon használják fel a termést, egyesek joghurtba keverik, vagy süteménybe sütik bele, mások szószt és lekvárt főznek belőle, és az sem ritka, hogy ágyas pálinkához használják fel. Olyanok is akadnak, akik lefagyasztják a gyümölcsöt, hogy télen is csemegézhessenek belőle.

Az áfonya ára nem változott tavaly óta. Kilója egyelőre 1500 forintba kerül, de néhány hét múlva várhatóan olcsóbban is hozzájuthatunk.   

    

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)