Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai Várszínház második új bemutatója az Utas és holdvilág című művet dolgozza fel

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. S. • KULTÚRA • 2014. július 21. 10:30
A Gyulai Várszínház második új bemutatója az Utas és holdvilág című művet dolgozza fel
A színpadi változatot Forgách András átdolgozásában és Sopsits Árpád rendezésében láthatják
Ladics-ház. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Az idei évad második bemutatóját július 22-én, 20.30-kor rendezik meg a Ladics-ház udvarán.

Sokak kedvence Szerb Antal regénye, az Utas és holdvilág. Ebből a műből készült egy színpadi változat Forgách András átdolgozásában, amelyet most a Gyulai Várszínház saját produkciójában láthatnak Sopsits Árpád rendezésében.

A kitűnő fiatal színészek játéka és a forgószínpadon előadott bemutató a varázslatos hangulatú helyszínen remélhetőleg újabb hívéket szerez a kultikus regénynek.

A produkciót a bemutató után még kétszer láthatják: július 23-án és 24-én.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)