Elgondolkodott már azon, vajon manipulálja-e Önt valaki? Annak látja-e maga körül az embereket, ahogy azok Önhöz valójában viszonyulnak? S hogyan látja önmagát? A chilei Viajeinmóvil színház előadásaival szándéka szerint létezésünk legintimebb, olykor az abszurditást sem nélkülöző pillanataiba kalauzol, hogy a látszat mögött a valóság arca is kibukkanhasson. S teszi mindezt bábfigurák segítségével, az embert formáló tárgyak pedig szavainkon szólnak, mozdulatainkat mozdulják. Így adva éltet fantáziáknak, vágyaknak, az örök érvényű gyűlölségnek és szerelemnek.
Szerelem és halál, e két dolog, amiért mindenkoron még az elkárhozást is kockáztatják az emberek, a témája Shakespeare Othello című drámájának, amit Jaime Lorca és Teresita Iacobelli lélegzetelállító előadásában láthatott a gyulai publikum július 13-án a Shakespeare fesztivál méltó zárásaként. A két színész – Christian Ortegával kiegészülve – egyszerre rendezője is a modern színjátszást a klasszikus alapokkal ötvöző darabnak, melyben szokatlan mód kavarog az egykori vásári komédiák ízét előhívó hasbeszélő meghökkentő produkciója, a bábok által megidézett mesevilág és a hátborzongató tragédia.
A meghökkentő fordulatok mellett a humort sem nélkülözi az eredeti művet öt figurára szűkítő szédületes előadás, melyben két ember és három báb játszik a színpadon. Elképesztő, s egyben lenyűgöző az a színészi teljesítmény, mellyel egy ember egyszerre játszik két szereplőt a vokális különbségek s a bábfigurák segítségével. Ha undok bűnét ránk akarja kötni Az ördög, ily kegyes pofát mutat, Mint én – egyedül önmaga előtt mutatva valódi arcot, álnok cselszövésével vélt sérelmeit megtorolva három embert dönt romlásba, majd pusztulásba Jago.
Az intrikus és felesége, Emilia áll a darab fókuszában, a színészek az ő bőrükbe bújnak, míg Othello, Desdemona és Cassio alakját a bábok formálják. Olykor csupán egy fejre szűkítve, mégis a teljes test illúzióját keltve. A bő egyórás előadás kerete shakespeare-i szappanopera, melyet nézve Jago és Emilia játszani kezd, életre keltve a bábokat. Az egyetlen díszlet s egyben az események legfőbb helyszíne a színpad közepén álló hatalmas ágy. Kezdet és vég, nászágy és halottas ágy, szerelem és halál szimbóluma. Zseniális megoldással a féltékenységet, mint mérget Othello szívébe lassan, megfontoltan csöpögtető Jago a testi kontaktust, az érintés bizalmas és meggyőző erejét is szolgálatába állítja. Majd célját elérve, a tragédia csúcspontján a bosszúvágyat vörös palástként teríti a mór vállára. A fekete-fehér színpadon még egyszer fellobog a szenvedély, a vér színe: Desdemona mátkakelméjén a halálos ágyon.
Szenvedélyes és lüktető a dráma, lendületes és tüzes a spanyol nyelv, amelyen a megszólal a chilei társulat előadása, erősítve az érzelmek féktelen áradását. Újabb árnyalattal gazdagítva a reneszánsz színházmester, Shakespeare Othelloját, s ámulatba ejtve a közönséget, aki ezen az estén igazi színházat láthatott.
