Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szemügyre vette Gyulát az európai virágosítási verseny zsűrije

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. július 04. 18:40
Szemügyre vette Gyulát az európai virágosítási verseny zsűrije
A bírák útjuk során gyulai iskolásokkal és civil szervezetek tagjaival is elbeszélgettek
A parkok és zöldfelületek gondozottsága mellett környezetvédelmi és idegenforgalmi szempontokat is figyelembe vett értékelése során az Entente Florale Europe nyolctagú zsűrije Gyulán. Az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén idén tizenegy ország települése vesz részt.
A verseny zsűrije és gyulai kísérőik. Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyula a 2013-as Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen elért eredményével másodjára vívta ki a jogot, hogy hazánkat képviselhesse az európai virágosítási versenyen. Zebegény a falvak között bizonyult a legjobbnak, így kategóriájában szintén versenybe száll az első helyért.   

Településünkön kisvonattal haladt végig a zsűri a tervezett útvonalon. Délelőtti körsétájuk során a városházát, a Csigakertet, a Harruckern teret, a Gyulai Várfürdőt és a kastélykertet is szemügyre vették. A Kossuth téren kialakított civil állomáson dr. Görgényi Ernő polgármester és Rudi Geerardyn zsűrielnök tartott sajtótájékoztatót.

A városvezető megtisztelőnek nevezte, hogy Gyula képviselheti az országot a rangos európai versenyen, egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal segítették a felkészülést. Dr. Görgényi Ernő kiemelte a lakosság, valamint a gyulai civil szervezetek, intézmények és gazdálkodó szervezetek közötti példás együttműködést.  

Rudi Geerardyn kifejtette: a zsűri összetett szempontrendszer alapján értékeli a településeket, a zöld területek és a kerttervezés mellett az idegenforgalomnak és a lakossági szerepvállalásnak is figyelmet szentelnek. A bírák iskolásokkal és civil szervezetek tagjaival is elbeszélgettek, hogy képet kapjanak a városban folyó környezetvédelmi nevelésről és önkéntes tevékenységről.  

Prutkay János, a magyar települések felkészülését segítő bizottság elnöke elmondta, idén – a hagyományokkal ellentétben – tizenkettő helyett tizenegy ország: Olaszország, Horvátország, Szlovénia, Ausztria, Magyarország, Csehország, Németország, Belgium, Hollandia, Anglia és Írország vesz részt a versenyen.

– Európa legjobb települései közé bekerülni önmagában elismerés – hangsúlyozta a szakember. A bronzminősítéshez 65% felett, az ezüstminősítéshez 75% felett, az aranyminősítéshez 85% felett kell teljesíteni a szigorú, százpontos kritériumrendszerben. A zsűri augusztus 9-én hozza meg döntését, az eredményeket a szeptember 26-i százhalombattai nemzetközi díjkiosztón ismertetik. 

   

Képünkön (balról jobbra): dr. Görgényi Ernő polgármester és Rudi Geerardyn, a zsűri elnöke. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2014. július 06. 11:48
A bírák útjuk során gyulai iskolásokkal és civil szervezetek tagjaival is elbeszélgettek
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)