Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egészséges és jó ízű - Gyulaváriban készül az első hazai biosör, az Alakor

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós Éva • HÍREK • 2014. július 07. 09:00
Egészséges és jó ízű - Gyulaváriban készül az első hazai biosör, az Alakor
Ráki Zsolt: Az Alakor sör valóban újdonság, és nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is

Az ALKOBEER, vagyis az Alakor nevet viselő, első hazai készítésű biosör hét éves technológiai programjának záró rendezvényét tartották június 25-én a Gyulavári Kastélyban. Az egész napos szakmai program az „Organikus egészségvédő alakor sörfélék kifejlesztése és gyártása” címet viselte, és a fejlesztést kezdeményező Körös-Maros Biofarm Kft., valamint konzorciumi partnereivel kifejlesztett termékkutatási-fejlesztési útját foglalta össze.

A Körös-Maros Biofarm Kft. részéről Ancsin Péter ügyvezető és Ráki Zsolt kereskedelmi igazgató, társtulajdonos köszöntője után a jelenlévőkkel szakmai előadásokban ismertették meg a fejlesztés egy-egy területét, valamint a meghatározó állomásokat.

Várhelyi Zoltán fejlesztési igazgató Az ALKOBEER projekt hét esztendejét tekintette át, majd Megyeri Mária, a MTA – martonvásári Agrártudományi Kutatóközpontjának kutatásvezetője az alakor búza útját mutatta be az ősidőktől kezdve egészen napjainkig. A kutató a modern alakor fajták létrehozásától kezdve az ökológiai nemesítésében és szaporítóanyag előállításában tapasztalt kihívásokról és eredményekről számolt be.

Az első magyar biosörnek is nevet adó alakor egy 10 ezer éves búzafajta, amit hazánkban organikus módon egyedülállóan Martonvásáron, az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjában nemesítettek, majd szántóföldi termesztését elsőként a Körös-Maros Biofarm öko-földterületein próbálták meg. Mivel e búzafajta biotermesztésre is alkalmasnak bizonyult, a Budapesti Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszékén kidolgozták a receptúrát, melynek alapján 2013 tavaszán egy kézműves sörfőzdében megkezdődött az Alakor, mint egyetlen hazai biosör készítése.

- Ha az ember ránéz egy üveg sörre, nem is gondolná, hogy mennyi akadályon kellett átküzdenie magát, amíg a gondolattól a megvalósításig eljutott - mondta a Gyulai Hírlapnak Ráki Zsolt kereskedelmi igazgató, társtulajdonos. - Ennek valóban van újdonságtartalma, és nem csak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is. A biotermékekről gyakran mondják, hogy bár egészséges, mert nem tartalmaz vegyszereket, de ízre savanyú és gyakran kukacos is. Mivel a sör egy élvezeti cikk, a hedonistákat célozza meg, mi pedig az egészségest ötvöztük a jó ízzel. Az alakor a többi búzánál magasabb antioxidáns- és nyomelem-tartalommal bír, vitamintartalma is magasabb a többi sörnél, aki ezt vásárolja, az egészsége érdekében is tesz valamit. Szerettük volna ráfogni, hogy egészségvédő sör, de ez semmilyen alkoholos italra nem mondható el. Ugyanakkor az alkoholmentes és csökkentett alkoholtartalmú változatában is gondolkodunk, mivel egy komplett termékcsaládot kívánunk létrehozni.

A biosör készítése során felmerülő nehézségekről a budapesti Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszékének dékánhelyettese és tanszékvezetője, Hegyesné dr. Vecseri Beáta beszélt, annak a tanúsító rendszernek a felépítéséről, amivel a sör útja a termőföldtől egészen a polcokig nyomon követhető, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. részéről Kanyó Zsolt fejlesztési részlegvezető számolt be.

Ugyanis az Alakor összetevői kizárólag organikus gazdálkodásból származnak, vagyis a termesztés során semmilyen mesterséges anyagot (szintetikus növényvédő- és gombaölő szereket, műtrágyát, talajfertőtlenítőt stb.) nem használnak, és a biosör előállítására a hatályos EU-előírásoknál jóval szigorúbb szabályok vonatkoznak. Ezek betartásáról, valamint a teljes készülési folyamatról pedig valamennyi vásárló meggyőződhet, hiszen minden üveget egyedi sorszámmal és QR kóddal látnak el, ami egy adott honlapon pontosan megmutatja az összetevők származási helyét, a palackozás helyét és időpontját, valamint az öko-tanúsítványt is.

A szakmai nap délutánján a termék kereskedelmi bevezetéséről, a piaci tapasztalatokról a Körös-Maros Biofarm Kft. értékesítési igazgatója, Fodor Attila osztotta meg tapasztalatait.

Áy Zoltán, a Biofarm kutatómérnöke a délelőtt folyamán az alakor és sörárpák nagyüzemi ökológiai termesztés során szerzett ismereteit osztotta meg az érdeklődőkkel, délután pedig a biotermesztés praktikumaira hívta fel a figyelmet, az eredeti, szántóföldi program helyett elméletben, hiszen az időjárás meghiúsította a parcellajárást.

A program résztvevői természetesen személyesen is meggyőződhettek az Alakor különlegességéről, mivel a házigazdák a kóstolás lehetőségéről is gondoskodtak.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)