Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán versenyzett az áramszolgáltatói dolgozók természetjáró sportköre

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Cs. É. • HÍREK • 2014. június 29. 14:00
Gyulán versenyzett az áramszolgáltatói dolgozók természetjáró sportköre
Négy évtized után Gyulán rendezték meg a Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozót
Várhelyi Géza. Fotó: Gyulai Hírlap - Csomós Éva

43 év után ismét Gyulán rendezték meg a hazánkban szinte egyedülállónak tekinthető Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozót, a VIT-VOTT ’14 elnevezésű rendezvényt. A versenyzés köré épülő három napos sportrendezvény ünnepélyes megnyitóját június 27-én este tartották az Erkel Ferenc Művelődési Központban.

Több mint hat évtizeddel ezelőtt – egészen  pontosan 1951-ben – az aktív erőművi- és áramszolgáltatói dolgozók egy akkor még nem is sejtett időtálló kezdeményezést hoztak létre azzal, hogy országos találkozóra hívták az ugyanazon sportágat szerető, művelő kollégáikat, családtagjaikat, hogy a más-más vállalatnál egymástól távol, de – képletesen és valóságosan is – sok szálon összefonódó tevékenységet végző villamosenergia-ipari munkavállalók emberi, baráti kapcsolatai kiépüljenek, erősödjenek, miközben nemes versengés közben hódolnak kedvenc időtöltésüknek, ápolják egészségüket, és jó példát mutatnak a következő generációnak. A kezdeményezésből mára már 10 sportágat felölelő, évente csaknem 3000 embert megmozgató hagyomány, párját ritkító amatőr sportmozgalom lett.

Ezúttal a természetjárók tértek vissza 43 év elteltével Gyulára, hogy június 27. és 29. között ismét itt hódoljanak szenvedélyüknek. Az ünnepségen Várhelyi Géza, a Villamosenergia-ipar a Sportért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében elégedetten állapította meg, hogy a résztvevők száma 12 éve nem volt ilyen magas, újra elérte a félezret, ami azt mutatja, hogy a VOTT egyedülálló szellemisége él és virágzik, és hogy ez az érdeklődés a VOTT jó hírén, jól sikerült előzetes hírverésén túl Gyula város szépségének, gazdag történelmi és kulturális örökségének is köszönhető.

A város nevében Galbács Mihály gazdasági ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte az ország minden részéről érkező versenyzőket. A VOTT-al pontosan egyidős városvezető személyes élményeként megosztotta a hallgatósággal, hogy édesapja révén ő is ehhez a kivételesen összetartozó közösséghez tartozott, majd a hagyományok őrzésére és a közösség szellemiségének tovább építésére bíztatva kívánt kellemes időtöltést Gyulán.

Az elmúlt hat évtized során az iparágban naposabb és felhősebb időszakok váltották egymást, ez utóbbiak idején szükséges különösen nagyobb felelősséggel átmenteni az évtizedek során felhalmozódott értékeket, köztük ezeket az évente rendezett sporttalálkozókat is. A számos köszöntők sorában elhangzott az is, hogy ezeknek a sporteseményeknek egyik fontos feladata, hogy kiderüljön, kik a legjobbak egy-egy kategóriában. Nagyszerű érzés felállni a dobogóra, és átvenni az érmet, a győztesnek a kupát. De mégsem ez a legnagyobb érték, mert ezeknek a versenyeknek abban a sportélményben rejlik a népszerűsége, ami a fölkészüléshez és a részvételhez kapcsolódik, de még ennél is fontosabb a hangulat, az a családias és baráti légkör, ami jellemzi ezeket a sporttalálkozókat. Ez utóbbi két tényező miatt döntenek sokan évről-évre úgy, hogy visszajárnak, ami által ezeknek a rendezvényeknek sokkal több a nyertese, mint a győztese. Győztesből egy-egy versenyszámban egyet lehet hirdetni, de nyertese valamennyi résztvevő tag, dolgozó és családtag, aki elmegy ezekre a rendezvényekre.

Az ünnepség során köszöntötték a VOTT mozgalmak nagy öregjeit, akik közül néhányan jelen is voltak, segítették a szervezést, sőt, néhányuk még most is vállalkozott a versenyzésre, valamint szintén köszöntötték a 43 éve Gyulán rendezett VOTT jelen lévő főszervezőjét.

A hivatalos megnyitót követően a szintén nagy természetjáró házaspár, Polyák Lilla és Homonnay Zsolt ajándékozta meg a résztvevőket egy igen interaktívvá alakuló zenés műsorral.

 

Galbács Mihály. Fotó: Gyulai Hírlap - Csomós Éva
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)