Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Negyed évszázados jubileumát ünnepelte a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2014. június 20. 13:00
Negyed évszázados jubileumát ünnepelte a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete
A Vigadóban megrendezett jubileumi ülésen és az azt követő ebéden mintegy százötvenen vettek részt
25 éves évfordulóját ünnepelte a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepelte múlt pénteken a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete. Az alkalomból a szervezet ünnepi ülést rendezett a Vigadóban. Az eseményen Kiss József, a Gyulai Civil Szervezetek Szövetségének vezetője köszöntötte a vendégeket, majd két előadással folytatódott a műsor, Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző és dr. Lukácsi Krisztina Irén, a Gyulai Járási Hivatal vezetője a közigazgatási rendszerről számolt be a jelenlévőknek.

Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, jó együttműködés jellemzi a város egyik legrégebbi civil szervezetét, majd Varga András korábbi elnök munkásságát méltatta, végül példaként említette meg a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság Szivárvány Nyugdíjas Klubját, amely a közelmúltban ünnepelte 35. évfordulóját.

A negyedszázados jubileumot ünneplőknek gratulált még Szrenka Pálné, a Nyugdíjas Egyesületek Békés megyei szövetségének elnöke, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnökhelyettes, valamint Pápai Ferenc, a Kétegyházi Nyugdíjas Klub vezetője is.

Kovács Ernő, az ünneplő egyesület elnöke köszöntőjében a klub elmúlt 25 évét idézte föl a kezdetektől. A Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete az alakuló ülés jegyzőkönyve szerint 1988 novemberében alakult 47 fő alapító és még ötven fő aznap csatlakozó taggal. A bírósági bejegyzés 1989 februárjában történt meg, mégpedig  per kettes számmal, ugyanis a rendszerváltás időszakában a megyében ez volt a második ilyen jellegű egyesület, melynek első elnöke dr. Regele Károly, titkára Varga János volt. Jelenleg a törzslétszám 120-130, de a társklubokkal együtt létszáma megközelíti a 400 főt.

Kovács Ernő elmondta, az egyesület a célkitűzésnek megfelelően, elsősorban a szabadidő kitöltésére szervez eseti programokat és tartja a kapcsolatot a Békés megyei szövetségen keresztül a Nyugdíjasok Országos Szövetségével, mely szervezet tagszervezetének tekinti önmagát. A szervezet büszke a Szent István Egyetemen működő Nyugdíjas Akadémiára, amely keretében az elmúlt 12 év alatt több mint ezren végeztek el valamilyen tanfolyamot.

A beszédek, üdvözlések után az ezüstkorúak elénekelték a nyugdíjasok dalát, majd meggyújtották a megemlékezés gyertyáját, és egy perc néma főhajtással tisztelegtek az elhunytak emléke előtt. Az ünnepi ebéd után a szenior táncosok mutatták be táncukat, majd a nosztalgia jegyében vitéz Kenéz Lajos magyar nótákat énekelt a Sztojka zenekar kíséretével.

A jó hangulatú rendezvényen az említett felszólalókon kívül részt vett Kiss Lászlóné, a Nyugdíjasok Békés Megyei Szövetségének gazdasági vezetője; Kóra János önkormányzati képviselő; dr. Köteles Lajos, a főiskola korábbi igazgatója, a Nyugdíjas Akadémia elindítója; dr. Beke Szilvia, a Szent István  Egyetem Gyulai Egészségtudományi Intézetének tanára, a Nyugdíjas Akadémia tagozatvezetője; Szilágyiné Tóth Erzsébet, a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményének vezetője; valamint Katona Katalin, a Vigadót működtető Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője és Sós Imre civil referens.

 

Kovács Ernő. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)