Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Molnár Lajos úszószakedző emlékére avattak táblát a Gyulai Várfürdőben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2014. június 17. 18:00
Molnár Lajos úszószakedző emlékére avattak táblát a Gyulai Várfürdőben
Dr. Görgényi Ernő: Molnár Lajos nélkül nem létezne ma ilyen szintű úszósport Gyulán
Molnár Lajosra emlékeztek a Gyulai Várfürdőben. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Molnár Lajos úszószakedző születésének 92. évfordulója alkalmából táblát avattak a Gyulai Várfürdőben. A Széchy Tamás Sportuszoda homlokzatán elhelyezett márványtábla elé sokan eljöttek a csepergő nyári esőben, hogy tisztelegjenek a mintaedző emléke előtt.

Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, a város kiemelt célkitűzése a gyermekek egészséges életmódra való nevelése, és a sport szeretetére való nevelés.

- Szerencsére sokan vagyunk Gyulán, akiknek fontos, hogy a fiatalok megszeressék a testmozgást, erre az egyik legjobb, legegészségesebb lehetőséget az úszás kínálja. Büszkén jelenthetjük ki, nem sok település mondhatja el magáról, hogy ebben a városban minden általános iskolás úszik, és egyre több óvodás tanul meg úszni, az úszásoktatás éves szinten mintegy 800 gyermeket mozgat meg évente Gyulán. Azt, hogy ma az utánpótlás-nevelés és úszásoktatás terén itt tarthatunk, nagyban köszönhető Molnár Lajosnak, aki nélkül nem létezne ma ilyen szintű úszósport Gyulán – mondta beszédében a polgármester, majd az úszóedző híres tanítványait sorolta.

Elhangzott Nagy Sándor, Kovács László, Jeszenszky Attila, Faniszló József, a Legeza és a Szögi testvérek, Vass Gyula, Kassai Péter, Töreky Tamás és még sok más úszó neve, akik Molnár Lajos kezei között nevelkedtek.

Molnár Lajos egykori tanítványa, dr. Legeza László tovább sorolta edzőjének sikeres tanítványait, majd személyes élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel. Nagyrészt a hetvenes évekből, amikor még a reggeli edzés azzal kezdődött, hogy kizavarták a békákat a medencékből. Egyik legmeghatározóbb emlékeként azt idézte fel, amikor az ősztől tavaszig tartó edzések során a „viszonylag elfogadható hőmérsékletű” ötvenes medence vízéből nézték, ahogy Lajos bácsi bundában, kucsmában fagyoskodott a parton. Dr. Legeza László hangsúlyozta, akkoriban egy úszó gyereknek nehezebb dolga volt, mint mostanság, de jó szívvel jártak az edzésekre.

Az edző özvegye, Molnár Lajosné a jelenlévőknek elmondta, nagy megtiszteltetés és felemelő érzés megélnie férje tevékenységének és eredményeinek elismerését. Magdi néni köszönetét fejezte ki, hogy férje emlékét méltóképpen ápolják.

- 1969 volt az az év, amely vízválasztó volt életünkben, mert abban az évben költöztünk Gyulára, hogy férjem elfoglalja vezetőedzői munkáját. Ő rendíthetetlen módon hitt abban, hogy felhalmozott szaktudása és emberszeretete birtokában eredményes lesz munkája. Kitűzött céljának elérésében maximalista volt, magával és tanítványaival szemben is. 22 országos csúcs elérése olyan versenyzőkhöz köthető, akik tehetségükkel és szorgalmukkal hozzájárultak ahhoz, hogy Gyula is felkerülhessen a magyar úszósport térképére – mondta Molnár Lajosné, aki a közelmúltban jelentetett meg egy könyvet férje munkásságáról, életútjáról, melynek az Életem az úszás címet adta.

Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezetője kifejtette, fontosnak tartotta, hogy a várfürdő, mint sportlétesítmény emléket állítson Molnár Lajosnak. A fürdő vezetője hozzátette, az egykori edző örökségéből mindenképpen fennmaradt az úszás szeretete és azok a gyökerek, amelyek ma is tüneményes sarjakat, hajtásokat és leveleket hajtanak, valamint gyümölcsei ma is szüretelhetők.

A köszöntők után a jelenlévők leleplezték az táblát, majd a jelenlévők kötetlen beszélgetésben idézték tovább Molnár Lajos emlékét.

 

A Molnár Lajos-emléktábla a Széchy Tamás Sportuszoda homlokzatán. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2014. június 18. 14:23
Dr. Görgényi Ernő: Molnár Lajos nélkül nem létezne ma ilyen szintű úszósport Gyulán
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)