A létezés hibás termék. Önmagában nem értelmezhető. Viszonyaiban sem az. Elhiszem, amit nem hiszel. Túlélésre játszom. Újratervezés és újratervezés és újratervezés. Nem várom, hogy valaki kimondja a biztosat. Mesterséges hadiállapot van. Ez a világ talán elveszett. Valaki felcsipegeti az utolsó szemeket. Lényegében majdnem minden mindig ugyanaz. Polaritások és pólusok. Jó és rossz kuszasága. Lélekben és azon kívül is. Minden ember szemében más világ van. A lélek tükre megrepedt. Ha ez itt egy ajtó, akkor most kilépek, vagy belépek rajta. Legyen végre valami hihetőbb cél, mint a hónap végi számlatartozások. Életegyenleged hitelkerete kimerülőben. A mosogatóban hétvégi piszkos edények. A teszkós robotporszívó kevés a nagytakarításhoz. Valakinek csak igaza lesz végre. Vannak földön túli remények. Vajon hol van a világunknak vége? Ha valami nincs rendjén, mi az? Miért ősz követi a nyarat? S miért leszek újra és újra és újra éhes…
Bélabá’ szerint az életet nagykanállal kell zabálni. Minden kocsmába be kell térni, ami az utunkba esik. A pálinka szilvából jó. Marhapörit csak bográcsban, jó szaftosan és fehér parasztkenyérrel. Nyár nem múlhat el csípős lecsó nélkül. Az esti peca és a másnapi jó halászlé a haverokkal kötelező. Minden meccsen hangosan kell szidni a bírót. Sörpocak nélkül egy férfi nem férfi. A nőknek virággal kell udvarolni. S kezükbe nem való borotva, legyen természetes minden testrésze az asszonyoknak. Bélabá’ szerint az élet márpedig habos torta, minden napra jusson valami élvezet. A filozofálgatás pedig nem több süket dumánál, értelme annyi, mint bablevestől várni a jó illatú tavaszi szellőt.
