Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 319 rászoruló gyulai gyermek kap ingyen ebédet nyáron

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. június 10. 18:15
319 rászoruló gyulai gyermek kap ingyen ebédet nyáron
Az önkormányzat nyári napközis tábort is szervez a gyermekétkeztetéshez kapcsolódóan
Képünkön (balról jobbra): Alt Norbert alpolgármester, dr. Görgényi Ernő polgármester és Sós Judit, a polgármesteri hivatal szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályának vezetője. Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő

Idén nyáron több mint 300 gyermek térítésmentes étkeztetését biztosítja a gyulai önkormányzat. A város 263 gyermek étkeztetésére 5 millió 786 ezer forint pályázati támogatást nyert el az államtól azzal, hogy 56 gyermek étkeztetését saját forrásból biztosítja. A tavalyi többletigényeket is kielégítve 319 rászoruló gyermek étkezhet Gyulán ingyen június 16. és augusztus 25. között.

Dr. Görgényi Ernő az Implom József Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: családbarát önkormányzatként kötelezettségüknek tekintik a rászoruló családok támogatását, ezért a város idén 638 ezer forint önerővel járult hozzá a leghátrányosabb helyzetű, többnyire általánosiskolás- és óvodáskorú, illetve nagycsaládban élő gyermekek nyári étkeztetéséhez.

A polgármester elmondta: térítésmentes étkeztetést kizárólag a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult kiskorú gyermekeknek biztosíthatnak. A támogatásban részesülőket a szociálpolitikai osztály és a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye által irányított gyulai családsegítő központ nyilvántartása alapján választották ki. A gyermekek napi egyszeri meleg ételt kapnak, amit a Gyulakonyha, illetve a Gyulavári Szakigazgatási Kirendeltség épületében, valamint a Dénesmajorban található közösségi házban vehetnek át.

– Vállaltuk, hogy az étel elkészítését a támogatás legalább 30 százalékának megfelelő értékben gyulai kistermelő, illetve mezőgazdasági vállalkozó által vagy közfoglalkoztatás keretében előállított, helyben megtermelt alapanyagokból biztosítjuk, ezáltal a helyi termékeknek is felvevő piacot biztosítunk – emelte ki a városvezető.

A rendelet értelmében előnyben részesültek azok a települések, amelyek a nyári gyermekétkeztetéshez kapcsolódóan szabadidős programokat biztosítanak. A gyulai önkormányzat 700 ezer forintot biztosított nyári napközis tábor szervezésére.

Alt Norbert alpolgármester kifejtette: a programnak az Implom József Általános Iskolában biztosítanak helyszínt június 30. és augusztus 19. között, tekintettel arra, hogy az intézményben június 27-ig nyári ügyeletet tart a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

– A helyszín előnye, hogy könyvtárral, tornateremmel, sportudvarral és ebédlővel is fel van szerelve – ecsetelte az alpolgármester, hozzátéve, hogy a programok szervezésébe a gyermekeket is bevonják a pedagógusok.

     

          

Fotó: Gyulai Hírlap - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)