Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több mint hatszáz növényt ültettek civilek és diákok a gyulai Ferencesek terén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2014. május 31. 19:00
Több mint hatszáz növényt ültettek civilek és diákok a gyulai Ferencesek terén
A Göndöcs-kert és környezete növényesítési fázisának második állomásához ért Gyula Város Önkormányzata
Önkéntes diákok is szorgoskodtak a Ferencesek terén. Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva

Huszonhét fát és hatszáztizenkét cserjét ültettek el civilek és iskolások a Ferencesek terén kialakított parkolóban ma délelőtt. A résztvevők toborzását és a növények beszerzését Szászné dr. Várkonyi Adrienn városi főkertész kérésére Nagy József kertész végezte. A kezdeményezéshez ezúttal is csatlakozott a Hagyományőrző Gazda és Kertbarát Kör, valamint a Göndöcs Benedek Szakképző Iskolából és a Karácsonyi János Katolikus gimnáziumból is érkeztek önkéntes diákok.

- A Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című projekt keretében toboroztuk a civileket, akikkel már korábban beültettük a Béke sugárút kiemelt virágszigeteit és a művelődési ház melletti növényfoltokat. Akkor főként árnyéktűrő növényeket telepítettünk, ezúttal pedig örökzöld mirtuszlonc, kékszakáll, törpe vörös borbolya, tarka levelű törpe kecskerágó, elterülő pettyes hóbogyó, mahónia, orbánfűcserje és levendula kerül ki a térre – nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak a főkertész.

- Az érettségihez szükséges elvégeni 50 órás önkéntes munkát. Ezért jelentkeztem ültetni. Otthon is szoktunk kertészkedni, de főként haszonnövényeket telepítünk. Önkénteskedtem már a Máltai Szeretetszolgálatnál, szociális otthonban, voltam szemetet is szedni. A virágültetés az eddigi legjobb munka – ecsetelte részvételének okát Karsai Rózsa, a Göndöcs iskola 10-es tanulója.

A résztvevők igen szorgosak voltak, s bár 13 óráig tervezték a munkavégzést, jóval hamarabb sikerült befejezni tevékenyégüket, s még időben ebéd mellé ülhettek otthonukban.

 

Karsai Rózsa. Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)