Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hamarosan rajtolnak a III. Gyulai Várfürdő Kupa terepralisai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • SPORT • 2014. május 30. 18:00
Hamarosan rajtolnak a III. Gyulai Várfürdő Kupa terepralisai
A megmérettetést június 6. és 8. között rendezik meg Gyulán és másik öt településen
Képünk egy korábbi versenyen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Népes mezőnyt láthatnak azok, akik június 6-8-án kilátogatnak a III. Gyulai Várfürdő Kupára, a Nyílt Tereprali Országos Bajnokság idei harmadik összecsapására. A versenyzők egy évnyi szünet után térnek vissza a Viharsarokba, ahol a bajnoki tabella élmezőnye számára különösen fontos derbi következik.

Az előzetes nevezési lista szerint az autós kategória különböző géposztályaiban összesen húsz autó, egy versenykamion, továbbá négy motor és két quad vág majd neki június 6-án, a gyulai Vértanúk útján kialakított szervizpark területéről a háromnapos, több mint 600 kilométer össztávú futamnak, amelynek útvonala Gyula mellett Sarkad, Sarkadkeresztúr, Doboz, Kötegyán és Tarhos térségét is érinti. A megmérettetésen a Gyulai Motoros Racing Team versenyzője, Polgár Gergely is részt vesz. A hazai mezőnyhöz ezúttal cseh, szlovák, lengyel és spanyol indulók is csatlakoznak.

A III. Gyulai Várfürdő Kupa június 6-án, péntek délután egy rövid szuperspeciál szakasszal indul, majd másnap négy, a zárónapon pedig három szelektív szakaszt futnak a versenyzők az öt érintett település térségében.

Fontos információ, hogy a nézők a szuperspeciált, a szelektív szakaszokat és a szervizparkot is ingyenesen tekinthetik meg: utóbbit Gyula szívében, a Vértanúk útján alakítják ki, míg a nézői pontokat – a szakág szabályainak megfelelően – csak később adhatják közre a szervezők.

 


Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)