Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az ivóvízminőség-javító program keretében megkezdődött a gyulai ivóvízhálózat cseréje

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2014. május 27. 09:00
Az ivóvízminőség-javító program keretében megkezdődött a gyulai ivóvízhálózat cseréje
A régi azbesztcement-, illetve vascsöveket korszerű polietilénvezetékre cserélik
A Bánya utcában kezdődött meg a gyulai ivóvízhálózat cseréje. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Újabb fázisába lépett az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló Gyula–Elek ivóvízminőség-javító program. A lakosság egészséges ivóvízzel történő ellátását megcélzó beruházás eddig a tervezési stádiumban volt, de a múlt héten elkészültek az engedélyezett kivitelezési tervek, és a szerződtetett vállalkozók megkezdték az ivóvízhálózat cseréjét Gyulaváriban, a Bánya utcában.

A Gyulai Hírlapnak Virányi István, a Gyulai Közüzemi Kft. főmérnöke elmondta, a szerződések megkötése után a projekt pontos végösszege 2 milliárd 111 millió 406 ezer 438 forint, amelyet az Európai Unió és a Kohéziós Alap finanszíroz. A főmérnök hozzáfűzte, a projekt tervezési fázisában megpróbáltak olyan műszaki megoldást találni, amivel a leggazdaságosabban lehet orvosolni a kifogásolt vízminőségi paramétereket, az ivóvíz magas arzén-, ammónium- és mangántartalmát. A beruházás során új kutakat fúrnak, víztisztító állomások és távvezetékek épülnek, valamint rekonstruálják a meglévő, több évtizedes ivóvízhálózatot.

- Jelenleg a régi vezetékek cseréje történik, valamint új csomópontok és mosatóaknák is létesülnek. A régi csövek zöme azbesztcement, a bekötővezetékek pedig vascsövek, amelyeket korszerű, korroziómentes, rugalmas, polietilén csövekre cserélnek. A munkák vízkorlátozásokkal és útfelbontással járnak, de a kivitelező kötelessége, hogy ezalatt az életfenntartáshoz szükséges vízszolgáltatást biztosítsa.  A projekt befejezési dátuma 2015. március közepe, addigra meg kell valósítani az összes feladatot, amelynek következtében jelentősen megjavul a két város ivóvízminősége – mondta Virányi István.

Karácsonyi István, a Vízellátási és Szennyvíz-elvezetési Osztály üzemvezetője kifejtette, az új vízvezeték kiépítése egy új technológiával, egy ún. roppantásos eljárással történik, amely során a földben lévő vezetéket szétnyitják, majd belehúzzák az új csöveket. Jó hír, hogy ezzel a technikával nem kell az utcákat teljes hosszában kiásni, csupán foltszerűen lesznek munkagödrök a bekötéseknél, illetve a csomópontoknál.

Mivel Gyulán az idegenforgalom jelentős tényező, ezért az útfelbontással járó munkálatokat ütemezni kellett, és természetesen a kivitelezők a nyári szezonban nem végeznek munkát a frekventált helyeken.

A Gyulai Hírlap kérdésére Szilágyi Szabolcs, a munkálatokat végző Univerzális Víziközmű-Építő és Szolgáltató Kft. (UVIÉP) művezetője elmondta, a szeptember 15-ig megvalósuló első négy ütem nagy része Gyulavárit érinti. Az munkákat a Bánya utcában kezdték, ezután következik majd a Malom, a Darvas József és a Fehér-Körös utca. A második ütemben a Kisvasút, az Újsor és a Kisbök utcák szerepelnek. Harmadik ütembe tartozik a Táncsics, az Újélet és a Sirály utca. A negyedik ütem már Gyulán folytatódik, a Dobay, Hajnal, Gyóni Géza, Kertes, Késmárky utca, majd Vértanúk útja következik.

Az üzemvezető hozzáfűzte: a lakosságnak nem kell aggódni, ugyanis a kivitelező a munkálatok megkezdése előtt három nappal postai úton értesíti a soron következő utca lakóit.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)