Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Verhető csapat ellen gyenge játékot játszottak a gyulai kézilabdázók

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2014. május 09. 19:00
Verhető csapat ellen gyenge játékot játszottak a gyulai kézilabdázók
Továbbra sem számíthatott Bolla Mária edző Borsós kapusra, mellé még feliratkozott Lukoviczki és Semjéni
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Gyulai SE–Szent István SE Építők 20–23 (11–16).

NB I B-s női kézilabda-mérkőzés. Gyula, 150 néző. V.: Hovány, Ubornyák.

Gyula: LovásznéKovács A. 5, Bottó 6, Madar 5, Turák, Dávid, Szabó R. 4. Csere: Kerekes (kapus), Erdődy, Skerl, Márkus, Gebei, Asztalos, Jámbor. Edző: Bolla Mária. Kiállítások: 12, ill. 8 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 4/3.

Továbbra sem számíthatott Bolla Mária edző Borsós kapusra, mellé még feliratkozott Lukoviczki és Semjéni. Így még nagyobb teher hárult a gyulai csapatra, amely a Kecskeméttel folytat kiélezett külön meccset a kiesés elkerüléséért. Az első félidő túlnyomó részében a vendégek akarata érvényesült, hamarjában magukhoz ragadták a kezdeményezést és az előnyt, amit ötletes támadójátékkal folyamatosan növeltek. Mivel a védőmunkájukban sem akadt kivetnivaló, ezért a szünetre tetemesnek tűnő fővárosi előnnyel vonulhattak a csapatok.

A pihenő után, ha a támadójátékban Bottó Rózsáék nem is tudták pótolni a hiányzókat, védekezésben mindent elkövettek, hogy megpróbálják ledolgozni a hátrányukat. Védekezést váltott a Gyula, azonban három gólnál közelebb nem tudtak kerülni ellenfelükhöz.

Bolla Mária: – Nem játszottunk jól, a védekezésünk jó volt, de a 20 lőtt gól nagyon kevés.

Hétvégén a már bajnok Szeged otthonába utaznak lányaink. 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)