Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az új gyulai kerékpárút-hálózat tervének engedélyeztetéséről tárgyaltak a városházán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. április 23. 20:00
Az új gyulai kerékpárút-hálózat tervének engedélyeztetéséről tárgyaltak a városházán
A mintegy 15 km hosszú kerékpárút-hálózat kiépítéséhez szükséges engedélyt várhatóan május végén kapja meg a beruházó
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Közigazgatási közmeghallgatást tartottak a városháza kis tanácskozótermében ma délelőtt. A Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége által kezdeményezett egyeztető fórumon az új gyulai kerékpárút-hálózat tervének engedélyeztetési eljárásáról tárgyaltak az érintett szakhatóságok, valamint a tervező és a beruházó.  

– Ha egy terv ötvennél több tulajdonost érint, az előírás szerint közmeghallgatást kell meghirdetni. Ehhez általában helyszíni szemle is kapcsolódik – ismertette az ilyenkor szokásos gyakorlatot Gellén Vencel projektmenedzser. A tanácskozók a Henyei úti, a Kétegyházi úti, a Nagyváradi úti és a Dobozi úti kerékpárút terveinek engedélyeztetési eljárásáról tárgyaltak.

A Gyulai Hírlapnak a szakember elmondta: a gyulai önkormányzat magyar–román határon átnyúló pályázatok keretében készíttette el a kerékpárutak terveit. A városunkat is tagjai között tudó Körösök Völgye Natúrpark Egyesület nyertes pályázatának köszönhetően a tervek nem csak Gyula belterületi szakaszait érintik. Mint megtudtuk, a Köröstarcsát Simonyifalvával összekötő kerékpárút-hálózat tekintélyes szakasza a tervek szerint gyulai közigazgatási területen haladna át.

– Ahhoz, hogy a terveket valóra váltsuk, újabb pályázati forrást kell elnyernünk. A megvalósításhoz arra is szükség van, hogy megkapjuk az építési engedélyt – ecsetelte a projektmenedzser. Mivel a tervező közlekedésbiztonsági szempontokat szem előtt tartva több ponton is módosította a számos szakhatóságot érintő útszakasz terveit, az engedélyeztetési eljárás elhúzódott – tette hozzá. Gellén Vencel szerint a mintegy 15 km hosszú gyulai kerékpárút-hálózat kiépítéséhez szükséges engedélyt várhatóan május végéig kapják meg.

     

  

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)