A műfaj keretein belül értve „szétverték a házat”, vagyis kivételes lelkesültséget kiváltó koncertélményt teremtett a Göndöcs-kerti Vigadóban játszó Budapest Klezmer Band, hiszen ritkán adatik meg, hogy a közönség egy teljes koncertet ilyen lelkesültséggel tapsoljon végig, ezzel sem kellőképp jutalmazva a páratlanul közvetített örömzenét.
Az életet ünnepelték, az életszeretet élték meg azok, akik részt vettek a Budapest Klezmer Band gyulai koncertjén. A részvétel pedig ezúttal mintegy szó szerint értendő, hiszen nem mindennapi, hogy ennyire együtt lélegezzen, örüljön, ünnepeljen alkotó és befogadó.
Túl azon, hogy a műfaj eleve élénkebb mozgásra serkenti a vért az erekben, túl azon, hogy kiváló muzsikusok virtuóz játéka volt megcsodálható, mindehhez olyan életszeretet társult, ami már az első szám után megérintette a közönség lelkét. Nem is csoda, hiszen a Közép- és Kelet-Európában született műfaj (az óhéber kléz hangszert jelent, a klezmer pedig a zenész megnevezése) az életszeretetet fejezi ki, egyfajta véget érni nem akaró örömzene, de a zsidó nép szenvedéstörténetére gondolva az életösztönről is szól.
A zenekar alapítója, vezetője (zeneszerzője, hangszerelője, zongoristája és énekese) Jávori Ferenc pedig rendelkezik azzal a képességgel, hogy különböző művészeti ágakat képviselő kiváló kollégákat gyűjtsön maga köré és mindig megújult erővel alkosson, így mára méltán vált az európai világzene fontos alakjává. (Valamint a világ első klezmermusicalje (Menyasszonytánc) is az ő nevéhez fűződik.) Persze, míg idáig elért sok vargabetűt adott számára az élet (bár állítólag születésekor egy munkácsi cigányzenekar klezmernótákat játszott a házuk ablaka alatt), sokáig hegedűtanár volt Munkácson, aztán Magyarországra áttelepülve (1976-ban) az Operettszínház zenekari árkában ékesítette hegedűszóval a klasszikus operetteket, de olyan trauma volt számára, hogy egy emelettel lejjebb van a színpadnál, hogy évekig big band zenekart, dixieland együttest szervezve próbálkozott a színpadra lépéssel, mígnem az 1990-ben alapított Budapest Klezmer Band meghozta számára a várva várt sikert.
Méghozzá annyira, hogy nem csak Európában, de Amerikában is ismertek és közkedveltek, aminek titka ezúttal is sokoldalúságuk lehet. Híresek kísérletező kedvükről, hisz a liturgikus környezetből kilépve, máig több színházi produkcióban is közreműködnek (Madách Színház - „Hegedűs a háztetőn”, Győri Balett - "Purim, avagy a sorsvetés” stb.), de a műfaji határok további feszegetéseként megkísérelték a klezmer és a klasszikus zene ötvözését a crossing overt is, aminek eredménye a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közös produkció, a mára tíz tételre bővült Klezmer Szvit lett.
A gyulai koncerten is játszottak erdélyi és lengyel dalokat, részleteket a színházi produkciókból, különös hangsúlyt fektetve az egyes hangszerek érvényesülésére. (Jávori Ferenc - zongora, ének, Barbinek Gábor - harsona, Gazda Bence - hegedű, ének, Kohán István - klarinét, Máthé László - nagybőgő, Nagy Anna - harmonika, Végh Balázs - dob, ütőhangszerek.)
- Melyik a legfontosabb hangszer a klezmerben? – tette fel a találós kérdést a zenekarvezető, amire persze valamennyi zenész a saját hangszerére mutogatott. Ennek eldöntése még azután sem sikerült, hogy a klarinét és a hegedű a színpadról lejőve került egyet a nézőtéren, a harsona pedig egy frenetikus szólózásnak teret engedő külön dalt kapott (Csak élünk és nevetünk); és nem is volt fontos megtalálni a választ, mert elég volt élvezni a hangszerek párbeszédét, incselkedését, a zenészek kedves humorát, a valódi közös szórakozást. Mindez pedig messze túl volt már hírnéven és kiérdemelt díjakon, hiszen az est végére szinte élő, mozgó, két lábon járó klarinét, harsona, hegedű és harmonika volt látható a színpadon.
