Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai választópolgárok 57,81%-a voksolt délután fél hatig

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2014. április 06. 22:00
A gyulai választópolgárok 57,81%-a voksolt délután fél hatig
Becsyné dr. Szabó Márta: rendkívüli esemény nem történt, zavartalanul be tudták zárni 19 órakor a szavazóhelyiségeket
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Gyulán délután fél hatig a választópolgárok 57,81%-a járult az urnához – tudta meg a Gyulai Hírlap Becsyné dr. Szabó Mártától, az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Iroda (OEVI) vezetőjétől.

Békés megye gyulai központú 3. számú egyéni választókerületéhez húsz település tartozik. Gyulán összesen harminc szavazókörben voksolhatott a 25 930 választópolgár. Az OEVI vezetője elmondta: rendkívüli esemény nem történt, a szavazóhelyiségeket rendben kinyitották reggel hat órakor.   

– Attól függetlenül, hogy elég sok átjelentkező volt abban az egy szavazókörben, amit meg kellett jelölni, viszonylag zavartalanul folyt a választás. Ebben a szavazókörben viszonylag sok mozgóurnát igénylő szavazó is volt – fejtette ki lapunk kérdésére Becsyné dr. Szabó Márta.

– Rendkívüli esemény nem történt, zavartalanul be tudták zárni 19 órakor a szavazóhelyiségeket. Jelenleg is folyik az adatok feldolgozása, bízunk benne, hogy minél hamarabb beérkeznek a jegyzőkönyvek – részletezte.  

Az OEVI vezetőjétől megtudtuk: végleges eredmények április 12-én várhatók, a hozzávetőleges eredményeket azonban már holnap közzé teszik. 

   

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)