Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Nemzeti Választási Bizottság döntött: Bod Tamást, mint jogsértőt, eltiltja a további jogszabálysértéstől

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2014. április 02. 16:00
A Nemzeti Választási Bizottság döntött: Bod Tamást, mint jogsértőt, eltiltja a további jogszabálysértéstől
A horogkeresztes narancs kampánycélra nem használható!
Ezt az általunk törvénysértésnek megítélt esetet bejelentettük a gyulai Országos Egyéni Választási Bizottságnak, illetve büntetőfeljelentést tettünk önkényuralmi jelkép tiltott használata miatt a rendőrségen. A Gyulán működő Választási Bizottság a beadványunkat többségi szavazással elutasította, melyet a Nemzeti Választási Bizottság felé megfellebbeztünk, amely Bizottság tegnapi döntésével egyhangúan helyt adott panaszunknak, és törvénysértőnek minősítette Bod Tamás horogkereszttel való kampányolását. Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy olyan ember, aki a közéletben valamit akar képviselni, ilyen nemtelen és törvénytelen eszközöket próbál felhasználni, mint teszi azt Bod Tamás baloldali képviselőjelölt – olvasható Tolnai Péter kampányfőnök közleményében.
Bod Tamás egy korábbi eseményen narancsot facsar a gyulai Kossuth téren. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A Nemzeti Választási Bizottság 933/2014. számú határozatával Bod Tamást, mint jogsértőt, eltiltja a további jogszabálysértéstől. A Nemzeti Választási Bizottság megtekintve a kifogáshoz bizonyítékként csatolt képet és a felette található „Illúzió ne legyen: ha megkapargatjuk a felszínt, akkor valami ilyesmi tűnik elő” nyilatkozatot megállapította, hogy Bod Tamás, a Magyar Szocialista Párt, az Együtt – a Korszakváltók Pártja, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Magyar Liberális Párt jelöltje olyan, a választói akart befolyásolására alkalmas kampányeszközt használt, mellyel egyértelműen azonosította a 2014. évi országgyűlési képviselőválasztáson jelölő szervezetként részt vevő demokratikus pártokat a nácizmus ideológiájával, mindezt egy olyan internetes oldalon, mely a választópolgárok nagy tömege által is megtekinthető. Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint súlyosan sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét az, ha a jelölő szervezetek és a jelöltek kampánytevékenységük során egymást illetve ellenfeleiket önkényuralmi jelképek használatával, az a mögött húzódó ideológiával azonosítják széles körben megosztva illetve terjesztve ezt, esetlegesen a negatív kampány szabályainak és a szólásszabadság alkotmányos védelmet élvező alapjog égisze alatt.

A Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint a Bod Tamás jelölt által közzétett kép és az ahhoz fűzött nyilatkozata egyértelműen túlmutat a szabad véleménynyilvánítás és a negatív kampány határain és az alkalmas a Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt alapelv megsértésére. Mindezek alapján a Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy Bod Tamás a kifogásolt kép és a felette található nyilatkozatának a facebook közösségi oldalon való közzétételével megsértette a Ve. hivatkozott alapelvét és a jogsértőt eltiltja a további jogsértéstől.

A Nemzeti Választási Bizottság a Ve. 231. § (5) bekezdés b) pontjában foglalt jogkörében eljárva, jelen határozatban kifejtett indokolás alapján az OEVB határozatát megváltoztatja és a kifogásnak helyt ad – olvasható az NVB határozatában.

A Fidesz gyulai kampányfőnöke sajtóközleményében így reagált az NVB döntésére.

– A választások tisztasága minden képviselőjelölttől és minden párttól elvileg megkövetelné, hogy törvényes eszközökkel kampányoljon. Sajnálatos módon Bod Tamás, az Együtt-PM Szövetség képviselőjelöltje törvénytelen eszközt is felhasznál a kampány során. Ugyanis a Facebook oldalán egy narancsba vésett horogkeresztet tett fel hosszú ideje, a fölötte lévő rövid kis kommenttel: "ha megkapargatjuk a felszínt, akkor valami ilyesmi tűnik elő..." Véleményünk szerint ez azt sugallja a választók felé, hogy a Fidesz egy fasiszta párt. Ezt az általunk törvénysértésnek megítélt esetet bejelentettük a gyulai Országos Egyéni Választási Bizottságnak, illetve büntetőfeljelentést tettünk önkényuralmi jelkép tiltott használata miatt a rendőrségen. A Gyulán működő Választási Bizottság a beadványunkat többségi szavazással elutasította, melyet a Nemzeti Választási Bizottság felé megfellebbeztünk, amely Bizottság tegnapi döntésével egyhangúan helyt adott panaszunknak, és törvénysértőnek minősítette Bod Tamás horogkereszttel való kampányolását. Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy olyan ember, aki a közéletben valamit akar képviselni, ilyen nemtelen és törvénytelen eszközöket próbál felhasználni, mint teszi azt Bod Tamás baloldali képviselőjelölt – olvasható Tolnai Péter kampányfőnök közleményében.

A Nemzeti Választási Bizottság 933/2014. számú határozata teljes terjedelmében elolvashatják ezen a linken: http://nvi.hu/hu/ovb/hatarozatok/2014/2014-5025.html

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)