Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nosztalgiatalálkozót tartottak a Gyulai Harisnyagyár egykori dolgozói

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2014. március 31. 16:30
Nosztalgiatalálkozót tartottak a Gyulai Harisnyagyár egykori dolgozói
A néhai cég 242 dolgozója – kötőnők, gépmesterek, adminisztrátorok – jött össze egy kis közös emlékezésre
Újra találkoztak az egykori harisnyagyár dolgozói. Fotó: Vidó Miklós

Nosztalgiatalálkozót tartottak a Gyulai Harisnyagyár egykori dolgozói szombaton a gyulai Park étteremben. A 2000-ben bezárt nagy múltú vállalatnál mintegy ezren dolgoztak, így nem csoda, hogy a néhai cég 242 dolgozója – kötőnők, gépmesterek, adminisztrátorok – jött össze egy kis közös emlékezésre. A találkozón részt vettek a harisnyagyár dobozi részlegének egykori alkalmazottjai is. Az eseményt Szigeti Gáborné, Szatmári Gyuláné és Vidó Miklós szervezte meg.

Szigeti Gáborné megnyitó beszédében üdvözölte a jelenlévőket, majd néma főhajtással emlékeztek azokra a munkatársaikra, akik már nem lehetnek közöttük. Ezután Vidó Miklós tízperces fotó-összeállítását vetítette le. A közös ebéd után kötetlen beszélgetéssel folytatódott a találkozó, ahol előkerültek a régi fényképek, és felelevenedtek a közös emlékek.

- A harisnyagyár dolgozói 10-15 éve nem találkoztak már, és többen jelezték, hogy szívesen részt vennének egy találkozón, úgyhogy nem volt kérdés, hogy meg kell szervezni. Olyan jó hangulatban telt az esemény, hogy elhatároztuk, hogy jövőre is megrendezzük a Gyulai Harisnyagyár volt dolgozóinak találkozóját – mondta el a Gyulai Hírlapnak Szigeti Gáborné.

 

Fotó: Vidó Miklós
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)