Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nem sikerült a gyulai labdarúgók végjátéka

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • C. L. • SPORT • 2014. március 28. 16:00
Nem sikerült a gyulai labdarúgók végjátéka
Az első percekben Kristóf nagy helyzetet hagyott ki, de termálosaink irányították a játékot
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Várfürdő-Gyulai Termál FC–Orosházi FC 1-2 (0-1).

NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Gyula 350 néző. V.: Atyánszki.

Gyula: NagyKovács, Vincze, Dócza, Kukla (Kondoros) – Okos, Bálint, Sipos, KristófZádori I., Zádori S. Edző: Popovics Pál.

Az első percekben Kristóf nagy helyzetet hagyott ki, de termálosaink irányították a játékot. Majd a 30. percben a vendégek kiugratásából Csák megszerezte a vezetést (0-1), ezután a szünetig is a mienk irányítottak. A fordulástól pedig félórás robotolás hozta meg az egyenlítést, a 75. percben egy szöglet után Dócza talált a hálóba (1-1). Majd két perccel később következett a „feketeleves”, az ellentámadásból Stynyecz talált Nagy hálójába (1-2).

A Popovics legénység a végjátékban nagy igyekezettel próbálkozott, de nem változott az eredmény. A tabellán maradtunk a 6. helyen 28 ponttal.
Popovics Pál edző: – A háromesélyes megyei rangadón két, védelmi hibából kapott gól ellenére is nyernünk kellett volna! Hétvégén a fővárosi 12. helyezett ESMTK vendégei lesznek termálosaink.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)