A városi ünnepségsorozat 10 órakor koszorúzással kezdődött a Kossuth téren, majd 11 órakor ünnepi megemlékezéssel folytatódott a Petőfi téren. Az ünnepségen az Erkel Ferenc Vegyes Kar és a Brassói Magyar Dalárda énekelt.
– 1848. március 15-e a magyar történelem egyik legszebb és egyben sorsfordító pillanata. Egyszerre szimbolizálja a függetlenséget, egy az előzőtől alapvetően különböző új korszak kezdetét és a nemzet heroikus erőfeszítését. A márciusi ifjak forradalmával annak idején az ország politikaformáló rétegei azonosultak, s az országos és helyi politika alakításában részt vevő rétegek maguk mögé tudták állítani a társadalom legnagyobb részét – kezdte beszédét dr. Kovács József.
A politikus úgy fogalmazott: március 15-e mindig ünnep maradt, de az emlékezők a különböző korokban más-más távolságból hallották Petőfi és a többi márciusi ifjú hangját.
– Mi itt, Gyulán kerek 25 éve éltük át azt, hogy a márciusi ifjak egészen közelről szólnak hozzánk. Akkor – 1989-ben – egy kihajtott galléros fiatalember szavai nyomán sokak számára világossá volt: elérkezett a nagy fordulat ideje – emelte ki az országgyűlési képviselő.
Dr. Kovács József kifejtette: negyedszázad elteltével az építkezés korát éljük, s talán kicsit távolabbról halljuk Petőfi, Irinyi és a forradalom többi szereplőjének hangját, 1848–49 örökségéhez mégis teljes figyelemmel kell visszafordulnunk.
A politikus hangsúlyozta: a reformkorban fellépő és a nemzet szabadságharcát irányító politikusok titka részben abban állt, hogy képesek voltak egészben gondolkodni, látták a gazdaság, a társadalom, a politika nagy összefüggéseit.
A helyi eseményekre utalva az országgyűlési képviselő elmondta: térségünkben Novák Antal, Wenckheim Béla és Szombathelyi Antal voltak azok, akik 1835-től a korábban a maga érdekeinek képviseletére sem mindig képes Békés megyét a reformellenzék szilárd bázisává tették.
– Úgy hiszem, ma 1848 üzenetét úgy kell keresnünk, hogy a március 15-i forradalom és az azt követő időszak minden részletére figyelünk. A március 15-i lelkesedésre, a csatatereken tanúsított bátorságra, a honvédelemre 2 forintot adományozó szegény emberek áldozatkészségére és azokra a politikusokra, akik zavaros helyzetekben is képesek voltak meglátni a lényeget, s kijelölni a hosszú távon érvényesíthető célokat. Az idő igazolta őket – zárta beszédét dr. Kovács József.
A rendezvény koszorúzással ért véget. Az ünnepi program délután 16 órakor a városháza dísztermében folytatódik. Az ünnepi képviselő-testületi ülésen dr. Görgényi Ernő polgármester városi kitüntetéseket ad át. Az ünnepi ülést hangverseny zárja. Az est műsorvezetője Somogyváry Ákos karnagy, az Erkel Társaság elnöke lesz.
Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük dr. Kovács József ünnepi beszédét.
***
1848. március 15-e a magyar történelem egyik legszebb és egyben sorsfordító pillanata. Egyszerre szimbolizálja a függetlenséget, egy, az előzőtől alapvetően különböző új korszak kezdetét és a nemzet heroikus erőfeszítését. A márciusi ifjak forradalmával annak idején az ország politikaformáló rétegei azonosultak, s az országos és helyi politika alakításában részt vevő rétegek maguk mögé tudták állítani a társadalom legnagyobb részét.
Aligha lehet véletlen, hogy 1848 és 1849 időszakáról oly sok kortársi visszaemlékezés maradt ránk s annyi legenda született. Nagyon sokan gondolták úgy, hogy ez a közel másfél esztendő a 19. századi magyar történelem legfontosabb eseménysora volt. Azt is sokan leírták, hogy a maguk életében a forradalom és szabadságharc hónapjait tartották a legfontosabbnak: úgy érezték ez volt életük azon szakasza, amikor a történelem formálóivá váltak.
Csöppet sem meglepő hát, hogy ennek a napnak az emléke nem fakult meg. A bukás után titokban ünnepelték. Az osztrák hadseregbe közkatonaként besorozott, Olaszországban szolgáló volt honvédtisztek egyike írta le, hogy ezen a napon találkoztak és egy eldugott vendéglőben ki-ki elmesélte a maga 48-as élményeit. Ébren tartották a szabadságharc emlékét. 1867 után az emlékezés szabályos 48-as kultusszá alakult. S ez a kultusz a teljes egészében társadalmi kezdeményezésre formálódott ki. Március 15-e csak 1927-ben lett hivatalos ünnep. Az emléknap kivételes nap maradt akkor is, amikor ismét elvesztette a naptárban piros betűs státusát, s a kokárda kitétele már tüntetésszámba ment.
Március 15-e mindig ünnep maradt, de az emlékezők különböző korokban más-más távolságból hallották Petőfi és többi márciusi ifjú hangját. Volt, amikor szinte azt érezték, az ifjak ott vannak közöttük. 1956-ban ugyanúgy nemzetőrséget szervezetek, ugyanúgy kötötték fel a nemzetőr karszalagot, s a visszaemlékezések tanúsága szerint valóban azt érezték, hogy ők Petőfi, Jókai és a honvédtisztek közvetlen utódai. Alighanem a határon túli ünnepeken is közelebbről hallani a hajdan a Nemzeti Múzeum előtt elhangzott szavakat. Mi itt, Gyulán kerek 25 éve éltük át azt, hogy a márciusi ifjak egészen közelről szólnak hozzánk. Akkor – 1989-ben – egy kihajtott galléros fiatalember szaval nyomán sokak számára világossá volt: elérkezett a nagy fordulat ideje.
Azóta negyedszázad telt el, az építkezés korát éljük, talán kicsit távolabbról halljuk Petőfi, Irínyi és 1848/49 többi szereplőjének hangját. Ez természetes is és örömteli tény, hogy folyamatos változások közepette nyugodt építkezés folyik az országban – s számottevő eredményeket is elkönyvelhetünk. 1848/49 örökségéhez – különösen ilyen ünnepi napon – mégis teljes figyelemmel vissza kell fordulnunk. Mert az az eseménysor, amelyet március 15-e szimbolizál, a legfontosabb nemzeti örökségünk.
Újra és újra fel kell idéznünk magát a forradalom eseménysorát. Azokat a képeket, ahogy a márciusi fiatalok elindulnak a Landerer-nyomdába. Ahol a nyomdatulajdonos – a jó szimatú bennfentesek sejtették, hogy lehet valami – már beáztatott annyi papírt, ami nagyobb mennyiségű röplap kinyomtatásához kellett. A múzeum előtti jeleneteket, s azt a feszültséget, ami a budai börtönében ülő Táncsicson eluralkodott, amikor a cellájába bejutó jelekből megbizonyosodott arról, hogy hamarosan valami egészen különleges történhet. S fel kell idéznünk a pozsonyi országgyűlés eseményeit is, ahol a Kossuth és Batthyány vezette ellenzék rendkívüli jó politikai érzékkel használta ki a pillanatról pillanatra változó helyzetet arra, hogy a feudális rendszer döntő elemeit megváltoztató, március elején megfogalmazott törvényjavaslataikat elfogadtassák.
De nem feledkezhetünk meg a helyi eseményekről sem: arról, hogy a forradalom hírére hogyan mozdult meg Békés megye politikai vezető rétege, s hogyan ismétlődött meg egy héttel a pesti forradalom után – itt Gyulán – egy, a résztvevőknek március 15-éhez hasonló élményt adó népgyűlés. A helyszín a nagyközönség előtt először megnyíló szomszédos megyeháza udvara volt.
A pillanat hangulatából valamit visszaad a népközgyűlésen elfogadott határozat részlete. „Mi Békés vármegyének 100 000 főnyi összes megyei népségünk nevében, és képében, mai napon először egybesereglett rendkívüli népközgyűlésre, – buzgó fohásszal és osztatlan hálával járulunk minden előtt az igazságos Isten mérhetetlen kegyelméhez, mely nekünk e nagy napot, az üdvözítő alkotmányosság, és közszabadság örömnapját megérni, – s a nép százados óhajtása teljesülésének részeseivé, s tanúivá lennünk megengedé."
Különleges pillanat lehetett, de úgy gondolom, nem csak a pillanat pártatlan volta miatt vált ennyire fontossá március 15-e. A forradalom kitörésének napja, mint fókusz, magában foglalja a reformkor, a szabadságharc és a kiegyezés utáni fellendülés minden fontos folyamatát.
A reformkor idején színre lépett egy új politikus nemzedék, amely világosan látta, hogy a nemzet megerősítéséhez, az alkotmányos jogokat ki kell terjeszteni. Ahogy annak idején mondták: a népet be kell emelni az alkotmány sáncaiba. A tőkés átalakulás előtti gátakat le kell bontani és valamilyen formában mindezek érdekében garantálni kel az ország függetlenségét. Rövid távon ennek a programnak a megvalósítása éppen azoktól kívánt nagy áldozatokat, akik a programot megfogalmazták. Vajon könnyű volt-e valakinek azért politizálnia, hogy felszámolja a maga, családja és társadalmi rétege kiváltságait? Mégis sokan megtették. Rosty Albert Békés megyei alispán, mielőtt erre törvény kötelezte volna, önként vállalta az adózást. Mert a legjobbakkal együtt tudta, hogy hosszabb távon saját helyzetét is csak úgy erősítheti meg, ha az ország egésze megerősödik. S aki maga áldozatot hoz, csak az kérhet a társadalomtól is áldozatot, például azt a legnagyobbat, hogy a forradalom eredményeit, a haza függetlenségét védendő, életüket kockáztassák.
A Rosty Albertéhoz hasonló cselekedetek formálták a mércét. Kevés korszak volt, amikor a társadalom politikaformáló rétege olyan aktív volt, mint a reformkorban. A nemzeti kultúrát szolgáló intézményeket alapítottak, kisdedóvót létesítettek, gyümölcsfát, szőlőt nemesítettek. Rendkívüli erőfeszítéseket tettek az iskoláztatás határainak kiterjesztéséért, színvonalának emelésért. S tették ezt úgy, hogy legtöbben természetes szeméremérzettel hárították el a dicséretet, a fényt. A cselekedni kellett, nem pedig annak látszatát kelteni. Ahogy ezt akkoriban mondták: világítani akartak, nem fényleni.
A reformkorban fellépő és a nemzet szabadságharcát irányító politikusok másik titka abban állt, hogy azok, akik az irányt szabták képesek voltak az egészben gondolkodni, látták a gazdaság, a társadalom, a politika nagy összefüggéseit. Az 1840-es években kiérlelt célokat jogi formába öntő, 1848 áprilisában elfogadott törvények 1867 után jó keretet adtak a polgári fejlődéshez.
Az 1830-as, 1840-es években az országos politika fórumain szereplő reformellenzéki vezetők mellé folyamatosan felnőtt a második és harmadik vonal. A megyékben a követválasztásokon, a vármegyei tisztújításokon a helyi politika színpadára léptek azok a politikusok, akik pontosan értették, Széchenyi, Kossuth gondolatait, képesek voltak azokat tovább közvetíteni és képesek voltak a helyi cselekvésre. Békés megye bővelkedett ilyen politikusokban: Novák Antalt, az akkor még igen fiatal Wenckheim Bélát vagy Szombathelyi Antal alispánt mind helyben, mind a pozsonyi országgyűlésen sokra tartották. Ők voltak azok, akik 1835-től a korábban a maga érdekeinek képviseletére sem mindig képes Békés megyét a reformellenzék szilárd bázisává tették. Mögöttük kaszinók, olvasókörök sora jött létre – megannyi centrum, amelyben előkészítették a forradalmat.
Ennek a szerves fejlődésnek köszönhető, hogy amikor március 17-ről 18-ára virradó éjjel a Pest és Arad között közlekedő postakocsi utasai meghozták a forradalom hírét és dokumentumait Békésbe, nem a káosz tört ki, hanem napok alatt megalakultak a forradalom új szervei, amelyek képesek voltak arra, hogy az új viszonyok között szervezzék az életet és a változás esetenként igen nagy feszültségei közepette fenntartsák a rendet s azután szervezzék a fegyveres honvédelemben való részvételt.
S mindez nemcsak Békésben zajlott így. Jószerivel az egész országban ez a forgatókönyv érvényesült. Minden feladatra akadt ember: volt, aki az igazgatás új szerveit építette, volt, aki az új kormány gyors ütemben érkező rendelkezéseinek gyakorlatba való átültetésén dolgozott, voltak – itt Gyulán a Gyulai Körben tömörült fiatal emberek –, akik lelkesítettek. Felállott a nemzetőrség, s a forradalom első hullámával járó lelkesedés elülése után megindult a gyökeres átalakítás hétköznapi munkája.
Hogy ez a március 15-i forradalom mennyire illeszkedett a már közel két évtizede zajló változásokba, azt az jelzi legjobban, hogy áprilisban már az átalakulást jogszabályba öntő egész törvénysort elfogadhatta az országgyűlés. Az elvek már korábban kikristályosodtak, de megvoltak a gyakorlati irányok is. Az áprilisi törvények azonos jogokat adtak az ország polgárainak, szabaddá tették a tulajdont és megteremtették a gazdasági fejlődésének lehetőségeit. A mi vidékünkön a jobbágyfelszabadításnak különös jelentősége volt, hiszen korábban földtulajdona csak a földesúrnak volt.
A március 15-i lelkesedés után ezekben a törvényekben megfogalmazott jogok védelmében fogott fegyvert a nemzet, s vállalta nemesek és közrendűek sokasága a legnagyobb áldozatot is. A történelemkönyvek számon tartják mindazok nevét, akik életüket adták a szabadságért. De nemcsak rájuk kell gondolni.
Volt még valami, ami 1848 emlékét oly mélyen beleégette az emlékezetbe. A forradalmat, a harcot végigkísérte valami emelkedettség és nemesség. Erre is egy példa, a bihariak egyik nemzetőrtisztjét, Bernáth Gedeont az osztrákok Aradnál elfogták. Hónapok múltán három császári tiszt fejében úgy engedték szabadon, hogy szavát vették, az osztrákok ellen nem harcol. 1849 elején őt akarták a bihari önkéntes őrhad vezérévé tenni. Tartotta a szavát. Az önfeláldozás, az adott szó becsülete – ezek voltak azok a tényezők, amelyek történelmünkben oly értékessé tették 1848-as és a forradalom szimbolikus napját, március 15-ét.
Úgy hiszem, ma 1848 üzenetét úgy kell keresnünk, hogy a március 15-i forradalom és az azt követő időszak minden részletére figyelünk. A március 15-i lelkesedésre, a csatatereken tanúsított bátorságra, a honvédelemre 2 forintot adományozó szegény emberek áldozatkészségére és azokra a politikusokra, akik zavaros helyzetekben is képesek voltak meglátni a lényeget, s kijelölni a hosszú távon érvényesíthető célokat. – Az idő igazolta őket.
