Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Virtuális pártcsata folyik Gyulán, avagy politikai közlemények jobbról és balról, oda vissza és fordítva

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2014. március 12. 17:38
Virtuális pártcsata folyik Gyulán, avagy politikai közlemények jobbról és balról, oda vissza és fordítva
Kormányváltók pártjainak helyi szervezetei: Mi idáig nem tudunk lesüllyedni...
Ebben a „pártközleményes” történetben olvasóink már biztosan eltévedtek. Minden bizonnyal keveseknek világos az, hogy a „Kormányváltók” meddig nem akarnak lesüllyedni, s azt miért nem akarják, s miért pont nem most, vagy egyáltalán nem is akarták, illetve vajon sohasem fogják-e akarni… Érdemes tehát feleleveníteni azt, hogy az újabban magukat Kormányváltóknak nevezők pártjainak helyi szervezetei (korábban Összefogás, de ahogy talán leginkább beazonosítható: a baloldali összefogás pártjai) legújabb közleményükben mire és kinek és miért reagálnak.
Illusztráció

A "Kormányváltók" közleménye egyébiránt a legrövidebb, amit a kampányidőszakban szerkesztőségünk eleddig megkapott. Íme, a teljes mű, amely a Bod Tamás országgyűlési képviselőjelöltet támogató és indító pártoktól érkezett: A Fidesz gyulai szervezetének legutóbbi sajtóközleménye önmagáért beszél. A „szövegmű” értékelhetetlen. Mi idáig nem tudunk süllyedni. Pont.

Nézzük meg, hogy mire is érkezett a gyulai baloldal pártközleménye. Íme, a gyulai jobboldal sajtóközleménye: Bod Tamás bukott újságíró kimutatta a foga fehérjét. Négy éve siránkozik a sajtószabadság állítólagos megszűnése miatt, noha ezzel kapcsolatos megnyilvánulásai minden médiumban megjelentek, ami önmagában megcáfolta Bod hamis állítását. (Egyébként, ha valaki ma felmegy az internetre, megveszi bármelyik újságot vagy végigkapcsolgatja a tv-csatornákat, nem is érti, hogy a bukott újságíró miért jajveszékel, hiszen bármit meg lehet írni, be lehet mutatni – és ez így van jól!) Most azonban nem csak arra szolgáltatott bizonyítékot a bukott újságíró, hogy négy éve alaptalanul aggódik a sajtószabadságért, de bevallotta, hogy – mint minden kommunista – ő is az ellenkezőjét teszi annak, mint amit mond. Azaz pontosan ő a sajtószabadság ellensége. Ma már nyíltan egyetért azzal, hogy egy demokráciában egy televíziós társaságot kitiltsanak egy politikai párt rendezvényéről, a riportert és az operatőrt inzultálják. Valószínűleg Bod is érzi, hogy ez ügyben is hamarabb utolérhető a sánta kutyánál, ezért szánalmas magyarázkodásba bonyolódik, amikor arról ír, hogy az egyetlen hírtelevíziós riportertől „nem fértek el” a Vigadóba igyekvők. Az agresszivitással megnyilvánuló baloldali cenzúra jelenetei megtekinthetőek itt: http://mno.hu/hirtvarchiv/gyurcsany-hivei-szidalmaztak-es-ellokdostek-a-hir-tv-t-1214741

Nem meglepő, hogy a sajtószabadságért évek óta aggódó Bod Tamás most, amikor lelepleződött, azzal próbál védekezni, hogy különbséget tesz sajtó és sajtó között. A bukott újságíró szerint ugyanis van a kedves és jó sajtó (ez a baloldali, más néven „független”) és van a csúnya, rossz sajtó (ez a jobboldali). A Bod-félék világában ez megkülönböztetés demokratikusnak számít, és ezek alapján bátran korlátozható a sajtószabadság, ha egy adott média kritikus velük szemben.

Bod ebben a tekintetben sem különb mesterénél, Gyurcsány Ferencnél, aki most a demokráciáról papol, ám 2006-ban lövetett az alkotmányos alapjogaikat gyakorló, békés tüntetőkre, a titkosszolgálatok felhasználásával összefogott az alvilági Portik Tamással a Fidesz lejáratására és még sok más gazemberséget követett el. Bod Tamás – mestere tanításának megfelelően – most is agresszívnak titulálja a Vigadónál békésen tüntető, alkotmányos jogaikat gyakorló embereket, amiből nem nehéz levonni a következtetést: ha tehették volna, most is a tüntetők közé lövettek volna. De már nem tehetik, és ne is engedjük, hogy még egyszer hatalomra jutva megtehessék!

Most pedig nézzük meg, hogy miért is érezte úgy a Fidesz Gyulán, hogy reagálnia kell. Íme, a Bod-féle baloldal sajtóközleménye: A sajtószabadságot nem a demokrata ellenzéktől, hanem a Fidesz agresszív, csak a saját hatalmi bástyáit építő és a parlamentáris demokráciák szégyenét, a csúfos médiaalkotmányt megalkotó narancshatalomtól kell félteni.

De tisztázzuk, mi történt péntek délután, Gyurcsány Ferenc gyulai látogatásakor – ellentétben a Fidesz hamisan és hazugul megfogalmazott kampány-sajtóközleményével. A (rém)Hír Tv korábbi sorozatos hazugságaira, csúsztatásaira és manipulációra válaszolva a Demokratikus Koalíció (DK) elnöksége olyan határozatot hozott, hogy rendezvényein nem kívánatos az említett médium. Ezt előre bejelentettük. Annak, hogy valaki médiamunkásként és médiumként hazudik, semmi köze a sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadságához. Okot és okozatot ez ügyben se cseréljünk fel!

Pénteken meglehetősen erőszakosan próbálta kérdezni a Hír Tv riportere Gyurcsány Ferencet, amire a pártelnök nem válaszolt, többszöri felvetésre sem. Ez jogában áll. A DK első emberével a Vigadóba igyekvők pedig éppen a másokon átgázoló riportertől nem fértek el. Nem volt atrocitás és nem volt erőszak.

Ám, ha már itt tartunk: botrányos, agresszív és mélyen színvonal alatti volt a rendezvénnyel szembeni tüntetés, ahol Gyurcsány Ferencet és a demokrata ellenzék helyi országgyűlési képviselőjelöltjét homoszexuálisnak (magyarul buzinak, értik, ugye?!) és féregnek (értik, ugye?!) ábrázolták. A nagyívű megmozdulást dr. Kovács József kampányfőnöke, Tolnai Péter celebrálta. Így aligha hihető, hogy a képviselőjelölt úr ne tudott volna minderről. Noha dr. Kovács korábban éppen a Gyulai Hírlapban hangsúlyozta: csak pozitív, az eredményekre koncentráló kampány lesz, ahol a másik minősítése szóba sem jöhet. Dr. Kovács Józsefet már meg sem kérjük, hogy határolódjon el ettől, hiszen egyszer szellemi vezetője, máskor Bólogató Jánosa a helyi gyűlöletkampánynak. Bizonyosan a konzervatív, polgári értékrend nevében, amelynek szellemében éli mindennapjait házon kívül és belül. (Értik, ugye?)

Legvégül pedig a „Sajtóközlemény-csatát” kirobbantó első közlemény a gyulai fideszesektől. Íme: A Fidesz Gyulai Szervezete tiltakozását fejezi ki a pénteki, gyulai Gyurcsány-rendezvényt övező botrányos és agresszív megnyilvánulások miatt. Mint ismert, a Hír Tv riporterét a felvételek szerint Pluhár László eleki MSZP-s polgármester jól látható módon erőszakkal tolja félre, majd ezt követte egy szimpatizáns obszcén és emberi méltóságot sértő megnyilatkozása. Kíváncsian várjuk, hogy a rendezvény fő házigazdája, a sajtószabadságért folyton aggódó, a gyulai Petőfi-szobrot évről évre ennek „szellemében” megbecstelenítő Bod Tamás hogyan vélekedik ezen eseményekről, hiszen azóta nem hallhattunk tőle egyetlen elítélő vagy akár a sajtószabadságért aggódó megnyilvánulást. Úgy látszik, hogy a Gyurcsány Ferenc támogatását élvező Bod Tamásnak és társainak a média függetlensége és a demokratikus jogok gyakorlása a nekik nem tetsző médiával szembeni erőszakos fellépést és mások megalázását jelenti.

Ha valaki tényleg eljutott az olvasásban idáig, remélni tudjuk, sőt bízunk benne, hogy sikerült számára értelmezhetővé tenni azt, hogy a Kormányváltók pártjainak helyi szervezetei miért nem tudnak idáig lesüllyedni...

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)