Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Kormányváltók Szövetségének gyulai szervezetei szerint a bányászbéka alatt a gyulai Fidesz

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2014. március 10. 10:50
A Kormányváltók Szövetségének gyulai szervezetei szerint a bányászbéka alatt a gyulai Fidesz
A baloldali ellenzéki összefogás szerint botrányos és agresszív volt a Gyurcsány Ferenc fórumával szembeni tüntetés Gyulán
A sajtószabadságot nem a demokrata ellenzéktől, hanem a Fidesz agresszív, csak a saját hatalmi bástyáit építő és a parlamentáris demokráciák szégyenét, a csúfos médiaalkotmányt megalkotó narancshatalomtól kell félteni – olvasható abban a sajtóközleményben, amelyet a Kormányváltók Szövetségének gyulai szervezetei, a korábban Összefogás néven tömörülő baloldali ellenzéki pártok juttattak el szerkesztőségünkbe. Ez válasz a Fidesz közleményére. A Fidesz Gyulai Szervezete ugyanis nemtetszésének adott hangot a Gyurcsány Ferenc pénteki, gyulai látogatásakor tapasztalható agresszív megnyilvánulások miatt. A szervezet szerint a Gyurcsány Ferenc támogatását élvező Bod Tamásnak, a baloldali pártszövetség gyulai országgyűlési képviselőjelöltjének a média függetlensége és a demokratikus jogok gyakorlása mások megalázását jelenti. Az alábbiakban teljes terjedelmében olvashatják a szerkesztőségünkhöz eljuttatott baloldali sajtóközleményt, amelyet a Kormányváltók Szövetségének gyulai szervezetei jegyeznek.
Felvételünk a Vigadó épülete előtti demonstráción készült. Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A sajtószabadságot nem a demokrata ellenzéktől, hanem a Fidesz agresszív, csak a saját hatalmi bástyáit építő és a parlamentáris demokráciák szégyenét, a csúfos médiaalkotmányt megalkotó narancshatalomtól kell félteni.

De tisztázzuk, mi történt péntek délután, Gyurcsány Ferenc gyulai látogatásakor – ellentétben a Fidesz hamisan és hazugul megfogalmazott kampány-sajtóközleményével. A (rém)Hír Tv korábbi sorozatos hazugságaira, csúsztatásaira és manipulációra válaszolva a Demokratikus Koalíció (DK) elnöksége olyan határozatot hozott, hogy rendezvényein nem kívánatos az említett médium. Ezt előre bejelentettük. Annak, hogy valaki médiamunkásként és médiumként hazudik, semmi köze a sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadságához. Okot és okozatot ez ügyben se cseréljünk fel!

Pénteken meglehetősen erőszakosan próbálta kérdezni a Hír Tv riportere Gyurcsány Ferencet, amire a pártelnök nem válaszolt, többszöri felvetésre sem. Ez jogában áll. A DK első emberével a Vigadóba igyekvők pedig éppen a másokon átgázoló riportertől nem fértek el. Nem volt atrocitás és nem volt erőszak.

Ám, ha már itt tartunk: botrányos, agresszív és mélyen színvonal alatti volt a rendezvénnyel szembeni tüntetés, ahol Gyurcsány Ferencet és a demokrata ellenzék helyi országgyűlési képviselőjelöltjét homoszexuálisnak (magyarul buzinak, értik, ugye?!) és féregnek (értik, ugye?!) ábrázolták. A nagyívű megmozdulást dr. Kovács József kampányfőnöke, Tolnai Péter celebrálta. Így aligha hihető, hogy a képviselőjelölt úr ne tudott volna minderről. Noha dr. Kovács korábban éppen a Gyulai Hírlapban hangsúlyozta: csak pozitív, az eredményekre koncentráló kampány lesz, ahol a másik minősítése szóba sem jöhet. Dr. Kovács Józsefet már meg sem kérjük, hogy határolódjon el ettől, hiszen egyszer szellemi vezetője, máskor Bólogató Jánosa a helyi gyűlöletkampánynak. Bizonyosan a konzervatív, polgári értékrend nevében, amelynek szellemében éli mindennapjait házon kívül és belül. (Értik, ugye?)

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)