Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A civil tüntetők a Főbohócot, a Fidesz demonstráló aktivistái pedig Gyurcsány Ferencet várják Gyulára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2014. március 07. 14:03
A civil tüntetők a Főbohócot, a Fidesz demonstráló aktivistái pedig Gyurcsány Ferencet várják Gyulára
A Főbohóc Gyulára érkezik címmel körlevél kering az interneten
A Vigadó épülete Gyulán, a fórum bent lesz, a demonstráció kint. Fotó: Gyulai Hírlap

A Főbohóc Gyulára érkezik címmel körlevél kering az interneten. Szerkesztőségünk is megkapta az abohoc2014@gmail.com címről érkező e-mailt, amelyben demonstrációra hívják az embereket ma 16 órára a Vigadóhoz, ahol 17 órától Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Bod Tamás, a baloldali összefogás országgyűlési képviselőjelöltje tart politikai fórumot. Szerkesztőségünk szerette volna megtudni, hogy kik a civil tüntetés szervezői, de kérdéseinkre nem érkezett válasz az említett e-mail címről.

Információink szerint, a civil szervezők mellett és attól függetlenül, a Fidesz is kitelepül a Göndöcs-kertbe, ahol a Vigadó épülete van Gyulán. A kormánypárt hivatalosan is bejelentette a hatóságoknál demonstrációját, amelyen Tolnai Péter, a Fidesz Békés megye 3. számú választókerületének kampányfőnöke mond rövid beszédet.  A Fidesz 16.20-ra hirdette meg a tüntetést. 

Az interneten keringő körlevélben pedig ez olvasható: „A Március 7-én, pénteken Gyulára érkezik Gyurcsány Ferenc, aki 2006-ban Budapest utcáin a tömegbe lövetett és aki most éppen a demokráciát féltve, rettegve érkezik hozzánk a jogról és igazságosságról papolni! Mivel Feri eléggé lejáratta a bohócszakmát is az utóbbi években, ezért szeretném tiltakozásomat kifejezni a látogatása és a Gyulán való jelenléte ellen, amelyhez szeretném, ha minél többen csatlakoznátok! Tüntetésem/tiltakozásom kezdete: Március 7. péntek, délután 16 óra, a Göndöcs-kert Vigadó felőli parkolója (Művház mögött). Kérlek, oszd meg ezt az információt ismerősöddel, barátaiddal! Várlak szeretettel!”

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)