A Kepler-űrteleszkóp méréseinek feldolgozása után többszörösére emelkedett a megerősített exobolygók száma. Az is kiderült, hogy a kisebb bolygók nagyobb számban fordulnak elő, mint a nagy bolygók. A Kepler űrteleszkópot 2009-ben bocsátották fel, azóta kutatja az exobolygókat fedési módszerrel az égbolt egy előre kiválasztott területén. Az űrtávcső feladata, hogy felmérje a Tejútrendszerben a földszerű bolygók gyakoriságát a csillagok körüli lakhatósági zónán belül, ahol a földihez hasonló élet lehetséges. Ezzel együtt talán közelebb kerülhetünk annak a kérdésnek a megválaszolásához is, hogy a földön kívüli élet kialakulásának esélye mennyire ritka lehet galaxisunkban.
A Kepler-űrtávcső által használt fedési módszer egy jól bevált eljárás a csillagászatban. A csillag előtt elhaladó bolygójelölt apró fényességcsökkenést okoz a csillag színképében, és ha sikerül a csillagról felvett színképekből kimutatni a bolygó gyenge gravitációs hatását, majd a további modellszámítások alapján újabb paramétereket is meghatározni, akkor az exobolygóról nagy bizonyossággal meg tudják mondani, hogy hol helyezkedik-e el és milyen egyéb fizikai paraméterekkel rendelkezik.
Példa arra, hogy egy bolygó hogyan okoz fényességcsökkenést a csillaga fényében
A Kepler űrtávcső ma már végleg alátámasztotta azt a tényt, hogy nem ritkák a többes bolygórendszerek, hiszen a vizsgált csillagok többsége körül két-három bolygó kering, de hat-héttagú bolygórendszere is lehet egy csillagnak. Emellett az is hatalmas áttörésnek számít, hogy az exobolygók esetében nagyrészt a kisméretű égitestek vannak többségben. Az eddig felfedezett bolygókról általában az derült ki, hogy gázóriások voltak. A mostani tömeges azonosítás csupán két százalékkal növelte meg számukat, míg a kisebb méretűeknek a száma többszörösére növekedett. Az ismert szuper-Földek száma hétszeresére változott, a Földméretű kőzetbolygók száma pedig ötszörösére nőtt, de sajnos ezek között még mindig nem találták meg a Föld igazi testvérét.
Az is nagyon érdekes felfedezés, hogy a Naprendszerünk abban sem ritka, hogy benne rendezetten mozognak a bolygók a Nap körül. A felfedezett többes rendszerek mindegyikében kimutatták ezt a tulajdonságot, viszont a magányos forró Jupitereknél ez már nem mondható el.
Az űrtávcsővel felfedezett bolygók mennyiségi és minőségi eloszlása segít közelebb vinni bennünket a bolygók keletkezésének megértéséhez. Az eddigi kutatások alapján elmondható, hogy a bolygók kialakulása közvetlenül a csillag születése után, a körülötte kialakult protoplanetáris korongból indult el. Először a gázbolygók születnek, majd csak utána alakultak ki a kőzetbolygók. A csillag sugárzása révén a belső részről a rendszer külső részébe fújja a gázt, s így a belső vidéken csak por marad. A kőzetbolygók esetében a porszemcsék összetapadásával csomósodások jönnek létre a csillag körül keringő korongban, és ezek a csomók egymáshoz tapadva az ütközéseik révén növekednek és bolygócsírákká alakulnak, majd szép lassan bolygókká cseperednek. Az ütközések energiája megolvasztja a kialakuló bolygók anyagát, amelyeken belül megindul a radioaktív fűtés is, ezzel még tovább emelve hőmérsékletüket. Az így megolvadó anyag a gravitációs erő hatására gömb alakba rendeződhet. Egy bizonyos idő elteltével a magmaóceán teteje lehűl, majd megszilárdul. A gázbolygók is hasonló módon alakulnak ki, viszont azok főleg hidrogén- és héliumgázrészecskékből állnak össze.
