Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sportolással emlékeztek Szigeti István atléta-edzőre a szenior atléták Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Kovács István • SPORT • 2013. november 07. 18:00
Sportolással emlékeztek Szigeti István atléta-edzőre a szenior atléták Gyulán
15 egyesület képviselői mérkőztek meg az I. Szigeti István Senior Atlétikai Versenyen
Képünk a Szigeti István Tornacsarnok avató ünnepségén készült. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Idén szeptember 21-én két rendkívüli eseményt rendeztek meg Gyulán.

Az Erkel Ferenc Gimnázium tornacsarnokának névadó ünnepségén, Szűcs Levente megnyitó szavai után, mintegy 200 vendég jelenlétében dr. Kereskényi Miklós volt igazgató emlékezett elcsukló hangon Szigeti István volt kollegáról, tanárról, edzőről, példaképről. Kelemen Endre, egykori tanítvány, olimpikon őszinte, méltató szavakkal emlékezett Szigeti István életútjáról. Az Országos Senior Atlétikai verseny indulói is meghatottan álltak egykori társuk emléktáblája előtt. Az emléktábla leleplezése után az ünneplők, megemlékezők közösen megtekintették Szigeti István életútját bemutató kiállítást.

A megemlékezést követően az ünnepségen megjelentek egy része az id. Christián László Városi Sporttelepen tette tiszteletét, hogy sporttolással emlékezzen az elhunyt sporttársra, Szigeti Istvánra. Versenyünk az idei évtől Szigeti István emléktorna elnevezést kapta és egyben megünnepeltük a Gyulai Atlétikai Club 100 éves fennállását.

Az I. Szigeti István atlétikai megmérettetést Galbács Mihály, Gyula város alpolgármestere nyitotta meg, s köszöntötte a 15 egyesület képviselőit. Nagyszerűen előkészített pályán, kiváló időben kezdődtek meg a versenyszámok. 17 versenyszámban a helyi 16 versenyző 9 esetben abszolút győztes eredményt ért el, emellett 12 korosztályos pályacsúcsból 6-ot a GYAC atlétái javítottak meg.

Abszolút győztesek: 100 m: Salka József, 3000 m: Susánszki János, súlylökés: Márki-Zay Lajos, 3000 m: Nagyné Kotroczó Andrea, magasugrás: Szabó Ilona, távolugrás: Gyalogné Veres Katalin, súlylökés: Annus Gézáné, diszkoszvetés: Czoldánné Domokos Gyöngyi.

Pályacsúcsot javított: Kovács István (magas és hármasugrás), 3000 m-en Nagyné Kotroczó Andrea, Tatár Krisztina, dr. Felföldi Margit, magasugrás: Szabó Ilona.

Az időjárás végig kegyes volt a versenyzőkkel s az eredményhirdetést követően a Tölgyfa Vendéglő által biztosított, finom ebéd elfogyasztása mellett beszélhettük meg a verseny érdekesebb mozzanatait.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)