Az ISON-üstökös 2012. szeptember 21-i felfedezését követően futótűzként terjedt, hogy minden idők legfényesebb üstököse lesz. Az akkoriban készült felvételeken jól lehetett látni, hogy kométája szépen fényesedett, viszont 2013 elejétől ez megszűnt, és június közepétől kezdve pedig két hónapig nem is lehetett megfigyelni, mert bolygónkról nézve a Nap mögött tartózkodott. Augusztus közepétől, amikor újra láthatóvá vált, akkor már úgy tűnt, hogy végre újra elkezdett fényesedni. Ahogyan közeledik felénk, egyre több távcső és kutató figyelme szegeződik az ISON üstökösre, amelynek következtében egyre másra jóslatok születnek az év végi láthatóságáról.
A Hubble-űrteleszkóp október 9-i felvételeinek köszönhetően megállapítható, hogy az ISON bár gyengélkedik, ám még egyben van. A felvételeken jól látszik, hogy a magja teljesen ép, sem a felbomlás jelei, sem pedig leszakadt darabok nem mutathatók ki. Az üstökös magja körül található por és gáz felhő szerkezete is megfelel a még egészségnek örvendező üstökösnek. Az egyben maradására még egy fontos bizonyítékot találtak a kutatók: A magból folyamatosan kiáramló gázok okozta erők miatt nem látszik, hogy elsodródott volna az eredeti pályájáról, amiből arra lehet következtetni, hogy az üstökös magjának tömege és átmérője igen nagy, vagyis nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy szét fog esni, mire ide érne hozzánk.
A porból és jégből álló üstökösök legjobban egy piszkos hógolyóhoz hasonlítanak. Ezek az égitestek, az égi mechanika törvényei szerint kúpszeleteken keringenek a Nap körül. A felfedezésük pillanatában az üstökösöket még csupán csak halvány mozgó fényfoltokként láthatjuk. A folyamatosan megfigyelt égboltterületekről készült képek feldolgozása során egyszerűen észre lehet venni a kicsiny égitesteket a sok apró fényforrásból, méghozzá úgy, hogy ezek az objektumok mindig más helyen fedezhetők fel, vagyis egy előre haladó mozgást végeznek, ha a képeket időrendi sorrendben nézzük mozgóképként. A messziről felénk érkező égi vándoroknak először meg kell küzdeniük az óriásbolygók perturbációs hatásaival is. Ez sokaknak sajnos nem sikerül, és emiatt elhagyják a Naprendszert. Viszont ha mégis sikerűl túljutniuk a Jupiter és a Szaturnusz határain, akkor a nagyobb üstökösök megközelítik a Napot, és fokozatosan fényes csóvát eresztenek, amely a középponti résztől óriási távolságokig nyúlhat. Az üstökösök magjai lazán összekapcsolódó jégből, porból és szikladarabokból állnak, s méretük néhány kilométertől néhány tíz kilométerig is terjedhet. Napközelbe érve az üstökösmagot érő napsugárzás hatására a megfagyott víz, a gázok és más illékony anyagok párologni kezdenek és kiáramlanak a magból. Az így kiáramló por és gázok egy hatalmas, ritka légkört alkotnak az üstökös körül. Ezt nevezik kómának a csillagászatban. A kiszabadult porrészecskék a napsugárzás nyomásának hatására egy óriási csóvát hoznak létre, amelyet az üstökösök a Nappal ellenkező irányban húznak maguk után.
Az ISON-üstökös november 28-án kicsivel több mint 1 millió km-re megközelíti központi csillagunk látszó felszínét, és ha minden igaz, akkor láthatjuk igazi nagy pompájában is. Ekkor azonban csak a nappali égen fog látszani, ami természetesen igen különleges élmény lesz, hiszen az elmúlt száz évben csupán háromszor fordult elő ilyen esemény. Tehát van még remény, hogy november vége felé rendkívüli égi eseményben lesz részünk!
