Korábban már többször is szó esett Hubble felfedezéséről, miszerint a tér folyamatosan tágul, valamint arról is, hogy nemrégen derült ki: a tágulás nem lassul, hanem gyorsul. A mai napig nem tudjuk biztosan, mi okozza a világegyetem tágulását. Jelenleg a legvalószínűbb magyarázat az ősrobbanás-elmélet.
A manapság legjobban elfogadott elméletek szerint 15 milliárd évvel ezelőtt az összes anyag és energia egy végtelenül kis pontban volt összetömörödve, ami valamilyen számunkra még mindig ismeretlen okból tágulásnak indult. Ezt a kezdeti tágulást nevezzük a nagy bummnak vagy ősrobbanásnak. A kezdeti eseményt követően egy másodperc töredéke alatt hatalmasra felfúvódott, és kialakultak az ismert elemi részecskék alkotóelemei, majd ezekből a protonok, a neutronok és az elektronok. Az első három perc végére megszülettek a világegyetem első hidrogén- és héliumatom-magjai, ami a mai napig uralják a világegyetem összetételének jelentős részét. A további tágulás során az Univerzum hőmérséklete és sűrűsége csökkent, mérete pedig növekedett. A robbanás után 300 ezer évvel később a szabad elektronok elfoglalták az atommagok körüli helyüket és létrejöttek az első atomok. A Világegyetem ekkor még csak forró és sűrű hidrogén és hélium anyagfelhőből állt, mely a tágulás előre haladtával kisebb-nagyobb csomókra esett szét. A csomók anyaga tömörödni kezdett és így kialakultak az előgalaxisok, majd ezen csomók anyagának gravitációs összehúzódása folyamán megszülettek az első csillagok. A „nagy robbanást” követően az univerzumnak volt egy sötét korszaka is, amíg az első születőben lévő csillagok még nem gyúltak ki. Ha ezen sötét korszakon túl valahogyan át lehetne látni, akkor láthatnánk a robbanás fényét akár a látható tartományban is, melyet napjainkban kozmikus háttérsugárzásként emlegettünk és mérni tudunk.
A robbanás óta a hullámhossza a tér tágulása miatt megnyúlt, és minden irányból már csak a mikrohullámú tartományban tudjuk mérni, a hőmérséklete pedig lecsökkent 2,7 Kelvin-fokra. Az egész égboltot lefedő mikrohullámú kozmikus háttérsugárzás mért intenzitása a különböző irányokban kevesebb, mint 0,001 százalékkal ingadozik. Ez azzal magyarázható, hogy a korai univerzum, ahonnan ez a sugárzás hozzánk érkezik, teljesen különbözött a maitól. Az ősrobbanás után néhány százezer évvel az univerzum még szinte teljesen tökéletesen homogén hidrogén-hélium plazmából állt, és a tágulás miatt az „elszakadt” csomók gravitációs csomósodása okozza a kicsiny ingadozásokat.
A jelenlegi kutatások azt állítják, hogy a kozmikus háttérsugárzás méréseiből kimutatható a sötét energia hatása, ami a tágulásért felelős. Ezt úgy lehet a legegyszerűbben szemléltetni, ha a fotonok egy, a környezetéhez képest nagyon sűrű rétegen haladnak át, és energiára tesznek szert, míg a közegből való kijutáskor energiát veszítenek. Ha a közeg csak gravitáló anyagból áll, akkor az egy foton belépéskor nyert energiája megegyezik a kilépéskor vesztett energiájával. Ha viszont a tér tágulása ekkor is jelen van, akkor a fotonoknak a sűrű anyag elhagyása után több energiája marad, melyet kicsiny hőmérséklet-emelkedésként kellene látni a mikrohullámú háttérsugárzásban. Ezt 2008-ban Szapudi István és társai meg is találták, viszont 2010-ben Sawangwit és Shanks által vezetett kutatócsoport ezt megcáfolta, így a sötét energia kérdése még mindig nyitott.
Aki elég affinitást érez rá, hogy további bizonyítékokat találjon ellene avagy mellette, annak azt javaslom, kezdje el beleásni magát a témába. Ki tudja, lehet, hogy közöttünk élnek a jövőbeli Nobel-díjasok!
