Kozmológiai cikksorozatunk előző hetében már leírtuk, hogy oldódott meg a sötét éjszaka kérdése. Ám a technika fejlődésével arra is rájöttek, hogy a Hubble-törvény nem tökéletes leírása a világegyetem tágulásának.
Ugyan a távolodási sebességek jól mérhetők a galaxisok színképvonalainak vörös eltolódásai alapján, azonban a nagy távolságok mérése jóval összetettebb probléma, rengeteg korrekciót kell alkalmazni, és emiatt sok lényeges információ elveszhet. Ezért a Hubble-féle mérési eljárás a közeli galaxisok esetében nem igazán jól alkalmazható. Ahhoz ugyanis, hogy a Hubble-törvénytől való esetleges eltéréseket ellenőrizni lehessen, attól független távolságmérési eljárásokra van szükség. Ez leginkább olyan objektumok vizsgálatával oldható meg, amelyek közeli és távoli galaxisokban egyaránt megtalálhatók és azonosíthatók, abszolút fényességük pedig mindig közel azonos.
A technika fejlődésének és az információáradatnak köszönhetően mintegy tizenöt évvel ezelőtt lepte meg a tudományos világot az a bejelentés, amely szerint néhány távoli Ia típusú szupernóva-robbanás megfigyelése alapján a világegyetem tágulása nem lassul, hanem gyorsul. Az új megfigyelés nyomán vezették be a sötét energia fogalmát, amely a térnek valamilyen általános, de eddig nem értett sajátossága. A jelenség annyira rejtélyes, hogy ma még azt is nehéz megbecsülni, hogy belátható időn belül kiderül-e, mi is valójában. Az utóbbi tíz évben a kutatók rengeteg munkát fektettek a sötét energiának elkeresztelt hatásmechanizmus megértésébe, de ez eddig csak részben sikerült. A sötét anyag és energia az elmúlt évtizedben a kozmológia standard modelljének alapkövévé vált, bár valódi természetükről senki nem tud semmi közelebbit. Az elképzelések szerint a sötét energia felelős az univerzum gyorsuló tágulásáért, míg a sötét anyag létének feltételezése a hiányzó plusz gravitáció miatt szükséges. Bár mindegyik létezése több bizonyítékkal is alátámasztható, a legfontosabb ezek közül mégiscsak a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás vizsgálatából származik.
2008-ban Szapudi István és társai a sötét energia hatásait felfedezték a mikrohullámú háttérsugárzásban, viszont 2010-ben egy másik kutatócsoport megcáfolta ezt. De ugyanígy a sötét anyag létét egyes vizsgálatok cáfolják, mások meg teljes bizonyossággal állítják, hogy igenis létezik. Ha elfogadjuk a sötét energia létét, akkor a jelenlegi megfigyelések arra utalnak, hogy a világegyetem "anyagát" mintegy 74 százalékban ez az energiaforma teszi ki, 22 százalékban a sötét anyag és mindössze 4 százalékban a látható anyag. A kozmológia fő célja azonban ezeknek az arányoknak a lehető legpontosabb meghatározása, ugyanis az univerzum dinamikai modelljei már egészen kis eltérések hatására is jelentősen változhatnak.
Van egy teljesen más elképzelés is az univerzum szerkezetéről. Clifton és kollégái ugyanis azt állítják, hogy a gyorsuló tágulás mindenféle egzotikus dolog nélkül is megmagyarázható. Azzal az egyszerű, már korábban is felmerült feltevéssel, hogy a kozmosz egy kitüntetett helyén egy óriási, a környezeténél jóval ritkább anyagot tartalmazó gömbszimmetrikus sűrűségeloszlású üreg belsejében, illetve annak középpontjához közel élünk. Az üreg karakterisztikus mérete összemérhető az általunk megfigyelhető tér méretével, ami csak egy része a sokkal nagyobb táguló világegyetemnek. Vagyis egy nagy buborék közepén élünk, amely egy nagy térben jött létre. Ezen elmélet szerint több ilyen buborék is létezik körülöttünk.
