A Hubble űrtávcső látható fénytartományában végzett mérései alapján először sikerült ténylegesen megállapítani a Földhöz legközelebb eső exobolygó színét. A szóban forgó HD189733b névre hallgató, a Naprendszeren kívüli bolygó 63 fényévnyire található tőlünk. Mély kobaltkék színe a földi óceánokra emlékeztet, azonban a hasonlóságok it véget is érnek. Ez a csodálatosan szép kék bolygó ugyanis egy hatalmas gázóriás, ami mindössze 4,6 millió kilométerre kering szülőcsillagjától. A könnyebb elképzelhetőség végett: a Naprendszer legbelsőbb bolygója a Vénusz 108 millió km-re van a Naptól, vagyis több mint 20-szor nagyobb távolságra kering szülőcsillagjától, mint a HD189733b bolygó. E közelségének köszönhetően gravitációsan kötött, ami annyit jelent, hogy az egyik oldala a csillag felé néz folyamatosan. Ott folyton nappal van, míg a másik oldalára örök sötétség borul. Felszínén több mint 1100 Celsius-fokos hőség tombol, és több mint 7000 km/h sebességű szelek fújnak. Ezeket a hatalmas sebességű szeleket az erősen gravitációs, kötött állapot okozza, amelyek a nappali oldalról kiindulva végig süvítenek az éjszakai oldalon. A bolygó valódi kobaltkék színe valószínűleg a magas hőmérsékleten összesűrűsödő szilikát részecskéket tartalmazó nagy magasságú felhőkből ered, amelyben a szilikátok jobban szórják a kék fényt, mint a vöröset.
A bolygó színét tulajdonképpen a felvett színképéből állapították meg. A bolygóról felvett spektrumok esetében a kék hullámhosszban történt csökkenés, és így következtettek a bolygó színére. Természetesen a színképből nemcsak a bolygó színére, hanem más egyéb tulajdonságokra is lehet következtetni. A spektrális tulajdonságok alapján megbecsülhetjük a hőmérsékletet, a felszíni gravitációt, valamint különféle elemek és fémek gyakoriságát is. A becslési eredmények összevethetők a kísérleti eredményekkel az elméletek helytállóságának ellenőrzésére, avagy új elméletek, modellek születhetnek belőlük.
Hogy hogyan fedezik fel ezeket az igen távoli bolygókat? Az exobolygókat a csillagok alig észrevehető elhalványodásaival és a csillagszínkép vizsgálatával figyelik meg. Mivel a csillag a keringése során hozzánk képest hol közeledik, hol távolodik, a Doppler-effektusnak megfelelően a színképvonalai a kék, illetve a vörös felé periodikusan eltolódnak. A vonalak hullámhosszának változásaiból meghatározható, hogy a csillagnak éppen mekkora a látóirányú sebessége. Ebből pedig már kiszámolják a csillag és a bolygó tömegközéppontjának körüli keringésének pályáját. Ezután a csillag tömegének ismeretében már a bolygó tömegét is megkapják.
Érdemes tudni, hogy a fenti képünk csak ismeretterjesztő célú illusztráció, amelyek általában ki vannak színezve, legyen az szó bolygóról, csillagról, vagy épp egy galaxisról. Sajnos a sok szép színes kép láttán sokszor csalódást is éreznek azok, akik először néznek távcsőbe, mert nem azt kapják vissza, mint amit a képen láttak. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a világűr tényleg színes. Ha a látható fény tartományában nézegetjük a csillagokat, akkor igenis van nekik színük, sőt a ködök is bizonyos színekben fénylenek, csak hihetetlen messze vannak, és annyira kicsi szögben látszanak, hogy egyetlen fénypontnak tűnnek. Ha viszont távcsővel, nagyítva nézzük, megnő a látószög, és minél nagyobb nagyítás mellett nézzük, akár már a színeik is feltűnhetnek.
Tehát ne keseredjünk el, ha nem azt látjuk, mint amit a képeken! Inkább gondoljunk bele, hogy amit a távcsőben látunk, valójában egy visszatekintés Univerzumunk múltjának egy pillanatába.
