Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egy fáklya égve maradt a gyulai várban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Erdész Ádám • KULTÚRA • 2013. augusztus 06. 11:00
Egy fáklya égve maradt a gyulai várban
A Gyulai Várszínház jubileumi évadának egyik legizgalmasabb pillanatához érkeztünk augusztus 2-án
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A Gyulai Várszínház jubileumi évadának egyik legizgalmasabb pillanatához érkeztünk augusztus 2-án: a színház ezen a napon mutatta be az ötvenedik évad alkalmából kiírt drámapályázat győztes darabját, Zalán Tibor A fáklya kialszik című művét. Régóta érlelődött már a gondolat, hogy a színház írat egy drámát a vár 1566-os ostromáról. A kerek évforduló elhozta a remek alkalmat.

A meghívásos pályázat szerzőinek – Zalán Tibornak, Nagy Andrásnak, Wodianer-Nemessuri Zoltánnak – az 1566-os ostromot és Kerecsényi László személyes drámáját kellett színpadra vinni. Minden tekintetben különleges feladat: a magyarországi végvári harcok során Gyula volt az a vár, amelyet védői leghosszabb ideig tartottak – de azután feladták, s a kivonuló védőket a törökök megölték vagy elfogták. A várkapitányt a törökök kivégezték, a krónikaírók – s nyomukban történészek is – a vár feladása miatt mégis gyávának, sőt árulónak minősítették. A tartalmi kérdések mellett izgalmas írói feladat lehet egy drámát úgy megkonstruálni, hogy azt évszázadokkal az ihlető események után ugyanazon a helyszínen játsszák el. S önmagában történelmi drámát írni sem könnyű, hiszen ez a drámafajta inkább a XIX–XX. század műfaja volt. A meghívott írók alapvetően eltérő közelítést választottak. A pályázatot elbíráló zsűri és a döntés kockázatát ténylegesen viselő színházigazgató, Gedeon József Zalán Tibor A fáklya kialszik című drámáját választotta, s ezt a művet mutatták be a várszínpadon. Szerencsére felolvasó színházi produkcióban a másik két darabot is láthattuk.

Zalán Tibor nem mesél, nem a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveinek dialógus drámáit követve ütközteti az érveket, hanem egy eleven, robosztus várkapitányt állít a játék középpontjába. A Mihályfi Balázs által alakított Kerecsényiről nem társai mondják el, hogy kegyetlen volt a jobbágyaihoz, a törökökhöz – eljátssza ezt ő maga. Például a második jelenetben, amikor egy fiatal török foglyot (Hunyadi Máté) céltáblának használva a fiát (Dósa Mátyás) tanítja nyíllal célba lőni. Hogy fia is jó katona legyen, s hogy a török fogoly megtanulja „milyen a szenvedés egy idegen országban, ahol semmi jogotok basáskodni”. S hogy a nevelés teljes körű legyen, azt is gyorsan elmondja fiának, mi is így ordítanánk az ő váraikban. A történet kezdőpontja után nyomban láthatjuk Kerecsényi életének utolsó jelenetét is: a hajdan fiát nyilazni tanító várkapitányt nándorfehérvári fogolyként egykori áldozatának apja (Gáspár Tibor) öleti meg. Két katonája egyszerűen megfojtja. Csiszár Imre rendező a második-harmadik jelenet naturális kegyetlenségével megmutatta a kort, az események hátterét, s innentől valamelyest változik a játék stílusa. A vár adta keretekbe remekül beleillesztett játéktéren mindig Kerecsényi áll a középpontban, még akkor is, ha éppen nincs jelen – hiszen a török fővezér sátrában is jószerivel csak róla esik szó. Szlávik István a várfalakhoz szervesen illő és jól működő díszleteket épített. A várbelső a díszlet fordításával azonnal átalakul török sátorrá vagy Kerecsényi szobájává. A díszletekhez hasonlóan sikerültek Szakács Györgyi jelmezei.

Az egymást követő jelenetekből kibomlik az ostrom menete, a vár helyzete, s mind jobban megismerjük Kerecsényit. Tisztjeivel (Sztarenki Pál, Baj László, Jakab Tamás) folytatott vitái az eszközökben nagyon nem válogató birtokszerző végvári kapitányt állítják elénk. A cselédlány szeretője (Szilágyi Csenge) társaságában a minden pillanatában dominálni akaró férfit látjuk. Remekül sikerült jelenet, amikor a szeretőjének felolvasott levelet a feleség (Igó Éva) fejezi be. Mellesleg nem éppen hízelgő tulajdonságok villannak fel. Zalán Kerecsényije egyesíti magában a kor egyik tipikus figuráját: a vitézsége és politikai ügyessége, olykor gátlástalansága által egy nemzedék alatt báróvá és nagybirtokossá emelkedett köznemest. Sok taszító tulajdonsága van ennek a típusnak, ám – s ez Zalán Tibor sikerének egyik titka –, miközben kibomlik előttünk a húsvér ember karaktere, a szerző három-négy hétköznapinak induló helyzetben elmondatja vele azokat a kulcsmondatokat, amiből kiderül, mi is számára a haza, mi az, amit Gyula falai között védeni kell. Hiteles mondatok arról, hogy miért vállalta Gyulát, amikor ezt a lépést sokan öngyilkosságnak gondolták.

A végkifejlet felé haladva Csiszár Imre egyidejű jelenetekkel gördíti a cselekmény középpontjába a török–magyar tárgyalásokat. Az ostromló Pertaf pasát alakító Balikó Tamás és Réz aga szerepében Borovics Tamás igazán sokat hozzátett az előadáshoz.

A címadó metaforát szerző és rendező a záró jelenetben oldotta fel: a várból utolsónak távozó Kerecsényi a számára fontos neveket – köztük a maga és Gyula nevét – sorolva egymás után oltotta el a fáklyákat. Némi töprengés után, kérdő hangsúllyal ejtve a Magyarország szót, egyet égve hagyott…

Távolról se hibátlan előadás volt, akadtak dramaturgiailag kérdéses pontok is. Például a kezdeti nyilazásból eredő bosszúsorozatban feltűnő török lány, aki ráadásul a pasa leánya (Danis Lídia), nehezen képzelhető el ebben a helyzetben. S más kérdéseket is lehetne sorolni, de mindezzel együtt is a közönség által szeretett, sikeres előadást és jó színészi játékot láttunk.

A három előadás együtt különösen értékes produkciója a Várszínház idei évadjának. Az ostromról szóló darabbal a színház a félszázados évfordulón felújított egy korábbi hagyományt: a történeti drámák előadásának hagyományát. Természetesen a maitól politikailag lényegesen különböző kor volt az, amikor a Várszínházban évről évre történelmi darabokat játszottak. A közönség mindenesetre nagy érdeklődéssel, s talán nem túlzás azt mondani, szeretettel fogadta ezt a kísérletet. S jól is van ez így: a Shakespeare Fesztivál a világ, a lélek legtávoli vidékeire is elvisz bennünket – nem jár kevesebb szellemi izgalommal a számunkra legotthonosabb lokális világ egy-egy történetének színpadra állítása sem.

 

Forrás: barkaonline.hu

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. augusztus 04. 17:44
A jubileumi színházi évad alkalmából kiírt drámapályázat nyertes darabját Zalán Tibor írta, a színpadi rendezésre Csiszár Imrét kérték fel.
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)