Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Konferenciával és könyvbemutatóval folytatódott a Gyulai Várszínház programsorozata

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Súr EnikőKULTÚRA • 2013. június 24. 13:13 • Frissítve: 2013. június 25. 10:00
Konferenciával és könyvbemutatóval folytatódott a Gyulai Várszínház programsorozata
A rendezvényen számos neves művész vehetett át emlékérmet Gedeon József igazgatótól
A Gyulai Várszínház szignáljával, Erkel Ferenc Hazám, hazám című áriájának dallamaival kezdődött meg a teátrum jubileumi évada alkalmából szervezett konferencia és az 50 évad a Gyulai Várszínházban című emlékkönyv bemutatója a városháza dísztermében. A kötet szerzőinek részvételével megtartott múltidéző rendezvényen számos neves művész, valamint a színház egykori és jelenlegi dolgozói vehettek át emlékérmet Gedeon József igazgatótól.
Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Az esemény helyszínén dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntötte az illusztris vendégeket és az érdeklődőket. A városvezető beszédében kiemelte, a 49 évvel ezelőtt életre hívott Gyulai Várszínház Miszlay Istvánnak, Havasi Istvánnak és Sík Ferencnek köszönhetően művészeti szempontból rendkívül jó irányba indult el, s ma is olyan alkotóhely, ahol egyetlen szempont van: az érték.

A polgármester köszöntőjében arra a kulturális fogyasztási szokásokat vizsgáló felmérésre is kitért, amely kétezer gyulai diák bevonásával készült nemrég. Mint mondta, a kutatás eredménye bizakodásra adhat okot a színház jövőjére nézve, hiszen kiderült, hogy a városban élő fiatalok körében kulturális szempontból a Gyulai Várszínháznak van a legnagyobb elismertsége.

Gedeon Józseftől megtudtuk, a jubileumi emlékkönyv több mint egyéves kutatómunka után készült el. Az igen tetszetős küllemű, számos fotóval illusztrált keményfedeles kötet három fejezete három témát ölel fel. A könyv szerkesztője, Balogh Tibor kritikus az 1964-től működő teátrum történetét dolgozta fel visszaemlékezésében, Koltai Tamás kritikus a 2005-ben megszületett Shakespeare Fesztivált mutatta be írásában, Szilágyi András filozófus, esszéista pedig a kamaratermi programokról és az 1999-ben létrejött Kamaragaléria történetéről írt a kötetben.

A könyv szerzői elsősorban személyes élményeiket és benyomásaikat osztották meg a jelenlévőkkel. Balogh Tibor A teljességvágytól a gyönyörködtető sokféleségig címet adta előadásának. A szerkesztő szerint az Gyulai Várszínház esetében az összművészeti formula nem a bulvárosodást jelenti, hanem az értékteremtést és a teljességre való törekvést.  Az előadásból kiderült: az 1746-tól jegyzett gyulai színjátszás egyik fontos dátuma 1849. Ebben az esztendőben Gyula városa koncessziós szerződéssel adta vissza a szabadságát azoknak a színészeknek, akikre osztrák császári besorozás várt. A kritikus hozzátette: az 1980-as években maga is a szabadság érzését tapasztalta meg a városban.

Ugyancsak a szabadság érzését említette Gyulával és a városi teátrummal kapcsolatban a művészeti díjjal kitüntetett rendező, Szász János, aki gyulai származású feleségével, Bognár Gyöngyvérrel Amerikából küldött videoüzenetet a díszteremben ünneplőknek a jubileum alkalmából.

Koltai Tamás a helyszínek sokféleségét, a hagyományteremtő szándékot és a nemzetközi színházi vérkeringésbe való bekapcsolódást emelte ki a Shakespeare Fesztivál kapcsán. Mint kifejtette, a Gyulai Várszínház igazgatójának óriási képzelőerőre volt szüksége ahhoz, hogy egy olyan egyedi, nemzetközi érdeklődésre számot tartó színházi fesztivált hozzon létre, aminek nincs hagyománya sem a városban, sem Magyarországon.

Szilágyi András írásában az értelmező gondolkodó aspektusából közelített a színházhoz. Az esszéista előadótársaihoz hasonlóan a műfaji és esztétikai sokszínűséget, az értékteremtő és alkotóműhelyi jelleget hangsúlyozta a várszínházzal kapcsolatban. A szerző arra mutatott rá, hogy Gedeon József igazgatása alatt a teátrum új korszakába lépett, hiszen olyan előadásokat láthatott itt a közönség az elmúlt időszakban, amelyeknek köszönhetően Gyula felkerült az európai színházi térképre.

A konferencián dr. Sirató Ildikó, az Országos Széchenyi Könyvtár színháztörténeti tárának a vezetője is jelen volt. A szakember a gyulai színjátszás történetéről tartott előadásában úgy fogalmazott: Gyulán egy olyan sínpárt raktak le 1964-ben az alapítók, amely kibővülvén rendező-pályaudvarrá, majd nemzetközi vasúti központtá vált.

A városvezető zárszava után a Gyulai Várszínház igazgatója emlékéremmel és a jubileumi emlékkönyv egy példányával ajándékozta meg a meghívott vendégeket, valamint egykori és jelenlegi munkatársait. A kitüntetettek között volt Kovács Lajos színművész, akit két évvel ezelőtt "Az imposztor" című darabban láthatott a gyulai közönség. A rendezvényen a Gyulai Hírlap két munkatársa, Rusznyák Csaba fotós és Kovács Sándor tördelő is emlékérmet vehetett át.   

***

A konferencián a következők részesültek elismerésben: Árkosi Árpád, Balázs Zoltán, Bezerédi Zoltán, Binder Károly, Botár Endre, Csiszár Imre, Csurka László, Farkas Rose-Marie, Fülöp Zsigmond, Király Levente, Kiss B. Atilla, Lukács József, Oberfrank Pál, Oszter Sándor, Pécsi Ildikó, Kovács Lajos, Rácz József, Rencz Antal, Rubold Ödön, Sándor János, Schlanger András, Sopsits Árpád, Szersén Gyula, Szűcs Nelli, Tóth Sándor, Tóth Tamás, Trill Zsolt, Vándorffy László, Varga Mária, Vida Péter Ábrahám György, Boldóczki Edina, Bojczán István, Budai Katalin, Csatlós Viktória, Dulina Erzsébet, Fekete István, Fenesi József, Gerebenics Pál, Gerebenics Róbert, Jenei Kálmán, Kiss Zoltám, Kohári Imre, Kolozsi Ferencné, Kósa Zsuzsa, Kovács Krisztián, Kovács Sándor, Lakatos Károly, Lakatos Károlyné, Mészáros Andor, Rusznyák Csaba, Schneider János, Schneider László, Szabó Mónika, Szabó Sándor, Szatmári Mihály, Szilágyi Sándorné, Rózsika, Takács Ferenc, Varga Marianna, Vidóné Soós Róza, Zatykó György, Bagyinszki Zoltán, Csiszár Imre, Dézsi János, dr. Erdmann Gyula, dr. Görgényi Ernő, dr. Gulyás Imre, dr. Pocsay Gábor, dr. Szilágyi Ferenc, Durkó Károly, Gajda Róbert, Koltai Tamás, Komoróczki Aliz, Krasznahorkai Géza, Kucsera Lajos, Oroján István, Szilágyi András, Petróczki Zoltán Gábor, dr. Sirató Ildikó, valamint Balogh Tibor.

  

 

A rendezvényen Kovács Lajos színművész is emlékérmet vehetett át Gedeon Józseftől. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. június 24. 13:13
A rendezvényen számos neves művész vehetett át emlékérmet Gedeon József igazgatótól
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)