A szeptember 21-én felfedezett ISON-ra keresztelt üstökös jövő év novemberében minden idők legfényesebb üstököse lesz, fényessége elérheti, sőt meg is haladhatja a teliholdét. A nagy fényességet annak köszönheti, hogy 2013. november 28-án rendkívüli mértékben, mintegy 1,2 millió km-re megközelíti központi csillagunk látszó felszínét, a fotoszférát. Ekkor azonban csak a nappali égen fog látszani, ami persze igen különleges esemény lesz, hiszen az elmúlt száz évben csak háromszor fordult elő, hogy szabad szemmel is látható üstökös jelent meg a nappali égen.
Az üstökösök csak vendégei az esti vagy nappali égboltunknak, de látványos megjelenésük mindig nagy feltűnést kelt. Az üstökösök megjelenésükben lényegesen felülmúlják a saját kis aprócska jelentéktelen mivoltukat. Az emberek ősidők óta figyelemmel kísérik az üstökösöket. A régi babiloni és kínai csillagászok feljegyzéseiben több mint négyezer évvel ezelőtti üstökösök leírását is megtalálhatjuk. Akkoriban úgy gondoltak rájuk, mint ha valamilyen katasztrófa, háború vagy haláleset hírnökei lennének. A legtöbb csillagász egészen 1557-ig légköri jelenségnek, a Föld kipárolgásainak gondolta ezeket az objektumokat, míg nem rájöttek arra, hogy ezek az égitestek a Hold mögött száguldanak el. Ugyanis 1557-ben feltűnt egy üstökös, amelyet Tycho Brahe megvizsgált és megállapította, hogy a csillagokhoz viszonyított helyzete a világ több pontjáról vizsgálva ugyanaz. Az üstökösöket elsőként egy angol csillagász, Edmund Halley tekintette Nap körül keringő égitesteknek, amelyek Newton gravitációs törvényeit betartva megszabott pályákon keringenek.
Az üstökösök kisebb porból és jégből álló égitestek, amelyek legjobban egy piszkos hógolyóhoz hasonlítanak. Ezek a parányi égitestek az égi mechanika törvényei szerint kúpszeleteken keringenek a Nap körül, mert mikor közelednek a Nap felé, akkor az óriásbolygók pályáikat perturbálják és emiatt egy részük elhagyhatja a Naprendszert. A Nap közelében elhaladó üstökösöket főként a Jupiter és a Szaturnusz térítheti el eredeti pályájukról. Amikor az üstökösöket felfedezik, csupán halvány fényfoltok, amint viszont a nagyobb üstökösök megközelítik a Napot, fokozatosan fényes csóvát eresztenek, amely a középponti résztől óriási távolságokig nyúlhat. A képen is jól látható a McNaught nevű üstökös kómája és a csóvája, melyet 2010. július 2.-án éjszaka jól lehetett látni Gyuláról szabad szemmel, mivel ekkor volt a legközelebb a Naphoz. Igaz szabad szemmel csak egy egyenesen előre haladó, fényes csillaghoz hasonló fényességű pontot lehetett látni, de kisebb távcsővel fel lehetett ismerni az üstökös kómáját és csóváját is.
Ezek az üstökösmagok lazán összekapcsolódó jégből, porból és szikladarabokból állnak, melyek mérete néhány kilométertől néhány tíz kilométerig is terjedhet. Napközelbe érve, az üstökösmagot érő napsugárzás hatására a megfagyott víz, gázok és más illékony anyagok párologni kezdenek és kiáramlanak a magból. A már korábban beléjük fagyott szilikátok, szulfidok és más szerves vegyületek részecskéit is magukkal viszik. Az így kiáramló por és gázok egy hatalmas, ritka légkört alkotnak az üstökös körül, melyet neveznek a csillagászatban kómának. A porrészecskék hamar elszakadnak a gáztól, és a napsugárzás nyomásának hatására egy óriási csóva alakul ki, amelyet az üstökös a Nappal ellenkező irányba húzza maga után.
Reméljük, hogy valóban sikerül megpillantanunk jövőre az ISON üstököst, hiszen akkor életünk egyik legszebb csillagászati látványossága vár ránk 2013 novemberében.
