Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - GÖNDÖCS-KERT ÉS KÖRNYEZETÉNEK INTEGRÁLT FEJLESZTÉSE

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • 2013. március 20. 13:29
GÖNDÖCS-KERT ÉS KÖRNYEZETÉNEK INTEGRÁLT FEJLESZTÉSE
Az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg a DAOP-5.1.2/A-09-2f-2012-0001 azonosítószámú, Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című projekt. A történelmi belváros megkezdett fejlesztéseinek folytatását, kiterjesztését adja jelen projekt, mely keretében a gazdasági és a városi funkciókon kívül markánsan megjelennek a közösségi funkciók. A turizmus igényeinek kiszolgálása mellett sokkal hangsúlyosabban jelenik meg az akcióterület és a város teljes lakossága, illetve a kistérség egésze, mint célcsoport. A városrehabilitációs program e második szakasza kiemelten kezeli a partnerség szerepét, az értékek, beruházások megvalósításában és későbbi fenntartásában való aktív közreműködést. Épít a korábbi pályázati tapasztalatokra, s arra a tényre, hogy a megvalósult önkormányzati beruházások jelentős magántőkét képesek megmozgatni, s minőségi szolgáltatásokat eredményeznek.

 

  tajekoztatotabla_gondocskert_netre.jpg

Új Széchenyi Terv

 


 

Az Új Széchenyi Terv keretében megszépül Gyula történelmi belvárosa 

Az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg a DAOP-5.1.2/A-09-2f-2012-0001 azonosítószámú, Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című projekt. A történelmi belváros megkezdett fejlesztéseinek folytatását, kiterjesztését adja jelen projekt, mely keretében a gazdasági és a városi funkciókon kívül markánsan megjelennek a közösségi funkciók. A turizmus igényeinek kiszolgálása mellett sokkal hangsúlyosabban jelenik meg az akcióterület és a város teljes lakossága, illetve a kistérség egésze, mint célcsoport. A városrehabilitációs program e második szakasza kiemelten kezeli a partnerség szerepét, az értékek, beruházások megvalósításában és későbbi fenntartásában való aktív közreműködést. Épít a korábbi pályázati tapasztalatokra, s arra a tényre, hogy a megvalósult önkormányzati beruházások jelentős magántőkét képesek megmozgatni, s minőségi szolgáltatásokat eredményeznek. 

 


 meghivo_netre.jpg

 


 

PROJEKTNYITÓ – Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése, 2013. március 7.

Megkezdődött a Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése. Gyula Város Önkormányzata, országgyűlési képviselők, önkormányzati képviselők és a Kohán Képtár kivitelezője jelenlétében, projektnyitó sajtótájékoztatót tartott 2013. március 7-én a képtárban, az egykori és leendő Vigadó épületében.

 

 nyitokep.jpg

A nyitórendezvény fotógalériája itt. Videógalériája itt.

 

 – Négy év kemény munkájának köszönhető a beruházás, hiszen első körben a pályázatunkat tartaléklistára tették. A kormányváltás után a politikai összefogásnak köszönhetően a támogatottak sorába került és októberben bejelentettük, hogy első körben elnyertük a támogatást. Akkor hangsúlyoztuk, hogy egy évig tartó projektfejlesztési szakaszba jutunk. 2012 végén érkezett a végleges döntés, hogy megvalósíthatjuk a fejlesztésünket – emlékeztetett a történtekre Gajda Róbert országgyűlési képviselő. A közbeszerzések zömét már lefolytatta Gyula Város Önkormányzata, a művelődési ház épületének közbeszereztetése folyamatban van.

– A mai nap egyértelművé teszi, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét. A beruházás valamennyi lakó életminőségét javítja, hiszen a Béke sugárúton minden gyulai megfordul és a terek is könnyen elérhetőek – hangsúlyozta Gajda Róbert.

Dr. Görgényi Ernő beszédében arra utalt vissza, hogy a Bajnai-kormány nem támogatta a fejlesztést, majd a kormányváltás után döntött úgy Gyula Város Képviselőtestülete, hogy visszahozzák a sírból a pályázatot. A projekt a városfejlesztési stratégiába illeszkedik, a város szépítését, az épületüzemeltetés csökkentését és gazdaságfejlesztést szolgál. A Kohán Képtárban található alkotásokat és a gyönyörű falakat takaró paravánokat elszállították. A képek a beruház végeztével a művelődési ház felújított és kibővített B épületébe kerül.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő arra is rámutatott, hogy két országgyűlési képviselőnek kétszeres az érdekképviseleti ereje is, sőt a fejődéshez az is hozzájárul, hogy tíz hasonlóan gondolkodó önkormányzati képviselő ül a képviselő-testületben. A politikus véleménye szerint a beruházással egy méltatlanul elhanyagolt része újul meg a városnak, mely az idősek, fiatalok és családosok értelmes találkozó helyévé válik majd.

A Kohán Képtár, azaz leendő Vigadó felújításának költsége 187 millió forint, a B épület bruttó 103 millió forintból újul meg. Az állami támogatás 70%, ám az önkormányzat további önerőpályázatot nyújt be a költségek csökkentésére. A Vigadó épületét december 31-ig be kell fejeznie a kivitelezőnek.

A városvezetők kiemelték, ismételten gyulai vállalkozó nyert, aki helyi embereket foglakoztat az építkezésen. Gajda Róbert a környéken lakók és vállalkozások türelmét és megértését kérte az esetleges kényelmetlenségek miatt.

 


alapkoletetel_meghivo_netre.jpg


 

SAJTÓANYAG – Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése

Az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg a DAOP-5.1.2/A-09-2f-2012-0001 azonosítószámú, Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című projekt. A történelmi belváros megkezdett fejlesztéseinek folytatását, kiterjesztését adja jelen projekt, mely keretében a gazdasági és a városi funkciókon kívül markánsan megjelennek a közösségi funkciók. A turizmus igényeinek kiszolgálása mellett sokkal hangsúlyosabban jelenik meg az akcióterület és a város teljes lakossága, illetve a kistérség egésze, mint célcsoport. A városrehabilitációs program e második szakasza kiemelten kezeli a partnerség szerepét, az értékek, beruházások megvalósításában és későbbi fenntartásában való aktív közreműködést. Épít a korábbi pályázati tapasztalatokra, s arra a tényre, hogy a megvalósult önkormányzati beruházások jelentős magántőkét képesek megmozgatni, s minőségi szolgáltatásokat eredményeznek.

 

Előzmények

Ezen városi közpark névadója, Göndöcs Benedek 1884-ben indítványozta Gyula Város Képviselő-testületének, hogy a Sugár út nyugati vonalán a Holt-Körös meder helyén létesítsenek Népkertet. A munkálatok elkészültével már 1886. július 27-én népünnepélyt tartottak itt. 1888-ban bővült a Népkert a Népkerti pavilonnal, majd 1888-ban készült el a Múzeumépület. 1929-30-as években parkrendezésre került sor, ekkor került ide a zenepavilon is.

A 70-es években épült fel a művelődési ház, a korábbi épületektől jelentős mértékben eltérő stílusban, illetve ekkor került kialakításra a Kohán-képtár a korábbi pavilon helyén, és a korábban múzeumként és könyvtárként funkcionáló épület kulturális célú funkciót kapott. A Göndöcs-kert korábbi impozáns, és a város életében előkelő helye ezután jelenősen megkopott. Ezen probléma orvosolására döntött a városvezetés amellett, hogy a kissé elhanyagolt területet bekapcsolja Gyula életének körforgásába, és döntött amellett, hogy pályázati források igénybevételével rehabilitálja ezt a területet.

Ennek érdekében a képviselő-testület a 2009-es évben határozott a Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című pályázat első körös benyújtásáról. 2010. január 5-én a pályázat beadásra került, melyet 2010 áprilisában, az elbírálást követően tartaléklistára helyeztek forráshiányra való hivatkozással. A városvezetés és az országgyűlési képviselőink lobbi tevékenységének köszönhetően 2011-ben a tartalék listáról támogatotti körbe került. Ezt egy féléves projektfejlesztési szakasz követte, minek eredményeképpen véglegesen is zöld utat kapott a fejlesztés, elkezdődhetett a beruházás. Annál is inkább fontos a városvezetés számára ez a fejlesztés, hiszen a Göndöcs-kert napjainkban kissé szerepét vesztett, elfeledett, kellően ki nem használt közparkja városunknak. Lokalitása, ősfás növényzete és a kultúra érezhető közelsége, nagyobb szerepet kíván a parknak a gyulai lakosság életében. A tervezési területre szabott globális fejlesztési stratégia egyik fontos eleme a jelenlegi Kohán-képtár átköltöztetése egy színvonalas bővítménybe, és ezzel egyidejűleg a felszabadult épület eredeti rendezvényterem funkciójának visszaállítása, a gazdaságtalan működtetésű művelődési ház energetikai korszerűsítése, az egész park rehabilitációja, parkolóhelyek és sétányok kialakítása.

Fejlesztési elemek

A sokszor átalakított, bővített Vigadó épülete az eredeti funkciót és építészeti megoldásokat szem előtt tartva, a modernkori igényeknek megfelelően lesz felújítva. Az épület központi magját alkotja az elsőként megépült több mint nyolc méter belmagasságú rendezvényterem, mely az átalakítás során meg lesz tisztítva a felesleges sallangoktól annak érdekében, hogy felidézze a század eleji polgári miliőt. Az épület nagytermét eredetileg ácsolt faszerkezetű, nyitott tornác vette körül. Ennek mintájára a falazott, zárt körfolyosót egy üvegezett transzparens fatornác váltja fel, kiemelve a központi tömeg teljes homlokzatát. A felújítás során megvalósul az épület hő és nedvesség elleni szigetelése, egyedi fa nyílászárók kerülnek beépítésre. Teljes egészében új gépészeti és épületvillamossági rendszer kerül kialakításra, megvalósul az épület akadálymentesítése.

A fejlesztés keretében kívánja az önkormányzat helyreállítani a Göndöcs-kerti zenepavilon mását. Az 1936-ban készült terveket alapul véve az eredeti fémszerkezet helyett fából készül az építmény, melynek helye és környezete a kerttervvel szoros kapcsolatban kerül kialakításra. A kertrekonstrukció keretében számos növény lesz elültetve. Az új képtár mellett hortenzia kert, szalagszerűen kialakított rózsakert, a Vigadó homlokzata előtt növénykazetták, valamint a művelődési ház környezetében dekoratív oszlopos tulipánfák és páfrányfenyők kerülnek elhelyezésre. A parkot déli oldalról határoló Göndöcs utcáról nyílik a meglévő játszótér, mely bővítésre kerül több elemmel, úgymint kötélpiramissal, egyensúlyozó elemekkel, 24 m hosszúságú kötélcsúszdával, vesszőfonatos labirintussal. A víztorony melletti szegletben kerül kialakításra egy rendezvénytér, amely alkalmas lesz nagyméretű rendezvénysátrak fogadására is, a jellegzetességét a nagyméretű, szabálytalan terméskövekből gyephézagosan kialakított „kőlabirintus” adja. A parkban és a Béke sugárúton egységes padok és hulladékgyűjtők kerülnek kihelyezésre. A fejlesztést követően megvalósul a kissé elhanyagolt közpark rehabilitációja, mely hozzájárul a gyulai polgárok életminőségének javításához, összetartozásának erősítéséhez.

A beruházás keretében a korabeli múzeumi épület visszakapja eredeti funkcióját, megvalósul a meglévő épület felújítása és átalakítása kiállítótérré. Ezt szolgálja a kb. 250 m2 területű új korszerű kiállítási csarnok hozzákapcsolása is. Az átalakítás során a meglévő épület külső kialakítása a felújítással megmarad, csak a homlokzati nyílások tűnnek el, növelve ezzel a kiállításhoz szükséges szabad falfelületet, valamint ennek következtében a kiállítótérben egyúttal megszűnik a direkt fényzavaró hatása is. A nagyméretű Kohán-képek bemutatására új épület épül, melyet a meglévő „L” alakú épület öbléhez kapcsolódva helyezünk el. Az új épület tervezésénél törekedtünk a funkció elvárása szerinti nagyméretű tetővilágítós tér meglétéhez, egyúttal a gazdaságosan megépíthető korszerű megoldásra. Az épület esetében fontos volt a későbbi üzemelési költségek minimalizálása, ezért a teljes épület hőszigetelve lesz, valamint energia-visszanyerős egységgel felszerelt friss levegős fan-coil berendezésekkel lesz fűtve és hűtve, amely megújuló energiát alkalmazó hőszivattyús rendszerrel működik. Ez is mutatja a városvezetés előrelátó gondolkodását, hiszen nem csak a pályázati forrás igénybevétele és felhasználása motiválta a projekt tervezésénél, hanem a későbbi fenntartásra is gondolt.

A beruházás egyik legfontosabb eleme a 70-es években épült művelődési központ korántsem korszerű épületének felújítása. A felújítás keretében megvalósul az épület külső nyílászáróinak hőszigetelt nyílászárókra való cseréje, a külső homlokzat hőszigetelése, és új színezéssel a környezetbe illeszkedő struktúra kialakítása, az elavult gőzfűtés kiváltása központi fűtéssel, a színházterem szellőző és klimatizáló rendszerének felújítása, kazánok cseréje. Az épület előtt álló betonból készült, egykori vízmedencék szökőkútként fognak funkcionálni. Gondolva a fiatalabb korosztályra is egy komolyabb játszóház kialakítása valósul meg mintegy 60 m2 területrészen. A projekt keretében az épület Göndöcs-kerti fogadótere felé kerthelyiséggel rendelkező kávézót foguk kialakítani.

A Gyulán jelentős a kerékpárforgalom, sokan közlekednek kerékpárral. A városvezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy megteremtse a biztonságos kerékpáros közlekedés feltételeit, ezért számos kerékpárút épült a városban. Mivel Béke sgt. fő közlekedési útja Gyulának, ezért cél volt a nagy forgalmú úttestről elvezetni a kerékpáros forgalmat a biztonságos közlekedés érdekében. Ezért létesül az OTP épületétől a Béke sgt.-on a Göndöcs-kerten átvezető kerékút és gyalogos sétány. A belváros korábbi fejlesztéséhez igazodva az újonnan épülő sétányok és kerékpárút díszburkolattal épülnek. Reményeink szerint a Göndöcs-kert újra bekapcsolódik a város életének vérkeringésébe, ezért szükség lesz parkolóhelyekre is. Ennek érdekében létesül a művelődési háznál 53 parkolóhely, valamint a Ferencesek terén 87 parkolóhely.

Összefoglalás

A beruházás elsősorban a meglehetősen rossz állapotban lévő önkormányzati tulajdonú épületeket érint (Erkel Ferenc Művelődési Központ, új Kohán-képtár, leendő Vigadó épülete). A beruházással orvosolható lenne az ingatlanok rossz hőtechnikai adottságainak javítása, hiszen az épületek hőszigetelése, nyílászáróinak cseréi valósulnak meg a beruházás közben. Az épületek hőszigetelése mellett megvalósul a jelenlegi korszerűtlen, nem üzembiztos és gazdaságtalan fűtési rendszerek kiváltása energiatakarékos és megújuló energia felhasználásával üzemelő rendszerekkel. Emellett fontos megemlíteni azt, hogy a jelenlegi magas karbantartási költségek a felújítás hatására jelentősen csökkenni fognak. A kerékpárút megépülése a biztonságos kerékpáros és gyalogos közlekedést szolgálja.

A projekt címe: Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése. A beruházás az EU és a Magyar Kormány társfinanszírozásával valósul meg, közel 1 milliárd összköltséggel és 700 millió támogatással. A munkálatok 2013 márciusában indultak, és reményeink szerint decemberben érnek véget. 

rollup_netre.jpg

  


ALAPKŐLETÉTEL – Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése, 2013. május 8.

Dr. Fónagy János, a Nemzeti Erőforrások Minisztérium államtitkárának közreműködésével 2013. május 8-án Gyulán lerakták a Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című projekt alapkövét. Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló, egy milliárd forint összegű projekt a történelmi belváros megkezdett fejlesztéseinek folytatását, kiterjesztését célozta meg. A beruházásban a gazdasági és a városi funkciókon kívül markánsan megjelennek a közösségi funkciók.

 

alapkoletel_1.jpg

- 2013 Magyarországán természetesnek tekintjük a lehetőségeket. Jó, hogy tudunk milliárdokat költeni a múlt megőrzésére. Tudunk milliárdokat költeni az államadósság fizetése, a devizahitelesek gondjainak enyhítése, a gazdaságfejlesztés, a munkanélküliség megállítása, majd enyhítése mellett olyanokra, mint múlt, a mindennapi élete jobbá és szebbé tételére. Ha valakiazt mondja 2010-ben, hogy az anyagi gondokon kívül lesz arra lehetőség, hogy régi hidakat újítsunk fel, hogy a 60-as 70-es években épült és műszakilag egyre kevésbé tartható közművelődési intézményeket újítsunk fel, akkor úgy gondolom, sokan nem hitték volna el nekünk. 2013 tavaszán itt állunk és arról beszélgetünk, hogyan költsünk el milliárdokat ilyen célokra Magyarországon. Magyarország nemcsak talpon maradt, hanem megindult egy olyan úton, ami az állampolgárainak  elviselhetőbb, jobb életet tud biztosítani – hangzott el az államtitkári köszöntőben.

 

Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármesterének ünnepi beszéde

                                                            alapkoletel_gorgenyi.jpg

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!  Az ember filozófiája nem szavakban fejezhető ki a legjobban, hanem a döntéseivel. Így, amikor meghatároztuk városfejlesztési stratégiánk alappilléreit, olyan alapelvek mellet köteleztük el magunkat, melyek leginkább kifejezik a várossal kapcsolatos gondolkodásmódunkat, elkötelezettségünket. A mai esemény különösen nagy büszkeséggel és örömmel tölt el, hiszen oly sok mindent foglal magában abból, amiért egy város szintjén érdemes küzdeni. Első helyen nyilván adja magát, hogy alapvető célként tekintünk arra, hogy Gyulát minél élhetőbbé és szebbé tegyük. Úgy gondolom, hogy vitán felül áll, hogy ebbe az irányba nagyot lépünk előre a város történelmileg is jelentős részének megújításában. A beruházás keretében megvalósul két helyi védettségű épület teljes rekonstrukciója és másik kettő homlokzatának a felújítása. Kerékpárút vezet majd a sportcsarnoktól a Hét vezér utcáig, megszépül az egész Göndöcs-kert és a Béke sugárút Árpád utcáig tartó szakasza is. Ezzel a milliárdos fejlesztéssel fejeződik be a belváros rekonstrukciójának harmadik üteme. Kis pátosszal mondhatom azt is, hogy a város két középkori magja között, azaz Törökzugtól egészen a várig egy ékszerdobozzá válik városunk.

A második fontos célkitűzésünk – és ezt igencsak indokolttá teszi az európai gazdasági válság – a városüzemeltetési költségek csökkentése. Ez a beruházás ennek az elvnek is maximálisan megfelel, hiszen sor kerül három épület – mely között az egyik a művelődési ház – energetikai korszerűsítésére, csökkentve ezzel a mindannyiunk által viselt terheket. A harmadik alappillér pedig az egyes projektek gazdaságfejlesztési hatása. Ebben az esetben ez is teljesül, hiszen két jelentős vállalkozás, az önkormányzattal együttműködve, ugyanezen a fejlesztési területen a városi beruházással egyidőben végez jelentős fejlesztéseket. Bővül és megújul a város egyik szálláshelye, a Corvin Hotel, és ismét megtelik élettel a város egyik ikonikus, szintén helyi védettséget élvező épülete, gyula legrégibb szállodája, a Komló Szálló. Mindkét beruházás munkahelyeket termet és gyarapítja mind a város, mind az ország adóbevételét. Ez utóbbi ráadásul a gyulai húsipar megmentéséhez hasonlóan szimbolikus ügy is, hiszen a Komló nemcsak épület, de jelkép is egyben. Azé a koré, amelyért oly sokan éreznek nosztalgiát. S e két szimbolikus ügy, a húsipar és a Komló megmentése azt jelképezi, hogy húsz év után most fordulni látszik a trend, melyet mindannyian megszenvedtünk. A bezárások, leépítések helyett végre jó irányba, a békés fejlődés irányába indult el a város. A mai napon ünnepélyesen elindított beruházás egy széleskörű összefogás eredménye, amelyben a kormányzati döntéshozóktól, országgyűlési képviselőinken, a polgármesteri hivatal munkatársain keresztül önkormányzati cégeink dolgozóin át számos ember dolgozott együtt. Köszönet érte! Az összefogást segítette, hogy az alapelvek és a cél is adott. Vigyáznunk kell örökségünkre, mert Gyulán rengeteg megőrzésre méltó dolog van. De nem csak óvnunk kell ezeket, hanem meg is kell újítanunk. Ahogy báró Eötvös József is írta: „haladni csak úgy lehet, amíg az egyik lábunkkal előre lépünk, a másikat a helyén hagyjuk”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ne feledjük, hogy a meglévő értékeinkre alapozva kell fejlődnünk, fejlesztenünk, mert csak így érdemes. Ez a beruházás azt kell üzenje, hogy jó és egyre jobb lesz itt élni. A fiatalok számára pedig meg kell hogy mutassa, hogy érdemes itt maradni és együtt tenni valamit azért a helyért, amit otthonunknak nevezünk, és együtt tenni azokért, akik igazán számítanak. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket, köszönöm államtitkár úrnak, hogy elfogadta meghívásunkat.

 

Gajda Róbert országgyűlési képviselő, a fejlesztéssel érintett terület önkormányzati képviselőjének ünnepi beszéde

alapkoletel_gajda.jpg

– Gyula város belvárosának önkormányzati képviselőjeként nagy örömmel és meghatottsággal állok most itt, a Göndöcs-kert és környékének integrált fejlesztése című projekt alapkőletételének ünnepélyes aktusánál. Polgármester úr már említette, hogy Gyula városának jól körülvonalazható fejlesztési stratégiája van, és ennek a stratégiának a ma megkezdődő beruházás is a része. Ennek a stratégiának két fontos szempontja van. Az első, hogy az itt élő emberek minél szebb, minél kulturáltabb, minél élhetőbb környezetben tudjanak élni, a másik nagyon fontos szempont, hogy a turizmusban minél nagyobb sikereket tudjon elérni a város. Ennek a stratégiának a megvalósításánál több elemet is sikerült már elérnünk. Szó volt már arról, hogy a belváros rehabilitációjának egy része megtörtént, vannak olyan elemek, amelyek kivitelezés most folyik, gondolok itt a fürdőberuházásra; és vannak olyan projektelemek, amelyek ezután fognak megvalósulni, de már tudjuk, hogy meg fognak valósulni, hiszen támogatási szerződéssel a legfontosabb részét, a forrást megszereztük hozzá, gondolok itt a kastélyra. És ebbe a sorba illeszkedik ez a jelenlegi projektindító rendezvény is. Úgy gondolom, hogy egyértelműen kinyilváníthatjuk azt, hogy Gyula egy sikeres város, Gyula sikeres úton jár. De ennek a sikernek mi az ára? Én úgy gondolom, hogy ezt is górcső alá kell vennünk. Ennek a sikernek az összetevői elsősorban a munka, az összefogás és a szakértelem szavakkal jellemezhető. Mire gondolok? Ennek a projektnek már négyéves előtörténete van. 2009-ben döntött az akkori képviselő-testület arról, hogy benyújtja a pályázatot. 2010. január 5-én be is nyújtotta a testület, és áprilisban – sajnos – az akkori kormány a projektet elutasította, forráshiányra hivatkozva tartaléklistára rakta. De nem adtuk fel álmainkat, és 2011-ben komoly küzdelem árán, politikai lobbik következtében a jelenlegi kormány úgy döntött, hogy a tartalék listáról a támogatotti sorba rakja ezt a projektet, ami első körben megnyertünk. Utána következett egy fél éves projektfejlesztési időszak, majd a második körös döntés. Utána a támogatói szerződés aláírása, majd számtalan bürokratikus akadályon keresztül sikeresen le tudtuk folytatni a közbeszerzéseket és eljutottuk 2013. május 8-ig, amikor is elkezdődik a fizikai kivitelezés. Nyilván tudjuk, hogy a projekt még nem valósult meg. 2013. december 31-én kell a kivitelezőknek átadni műszaki értelemben a projektet és 2014 tavaszán szeretnénk majd ünnepélyes keretek között átadni a gyulai embereknek a megújult Göndöcs-kertet. Tehát a sikernek ára van. Én szeretném megköszönni mindenkinek, aki a sikernek a részese, ennek a közös összefogásnak a részese. Szeretném országgyűlési képviselő társamnak megköszönni a lobbi tevékenységet és szeretném polgármester úron keresztül megköszönni az önkormányzati képviselőknek azt, hogy folyamatosan és végig kiálltak a projekt megvalósítása mellett, mely nagyon fontos dolog. Szeretném megköszönni a hivatal dolgozóinak azt, hogy ebbe a projektbe a szakmaiságot belerakják, ők azok, akik pozitív értelemben mindig befolyásolják a döntéshozókat, hogy szakmailag megfelelő prosperitást adjunk ennek a városnak és megfelelő projekteket generáljunk. És szeretném megköszönni mindazon szerződéses partnereinknek, akik a kivitelezésben részt fognak venni, illetve azoknak, akik a projektmenedzseri feladatok ellátásában szerepet vállalnak. Polgármester Úr már mondta, hogy egymilliárd forintról beszélünk. Ez nagyon sok pénz, ha gyulai távlatokat nézünk. Az egymilliárd forintnak nagyon komoly hatása lesz a város életében, az életminőség nagymértékben fog javulni. Én úgy gondolom, céljaink elérése érdekében ez a projekt nagyon fontos, a turisztikai útvonal nem fog megállnia Kossuth téren, hanem a Hét vezér utcán keresztül a Béke sugárúton át egészen el fog jönni a Göndöcs-kertig, s bízom benne, hogy tovább folytatódik az Apor Vilmos térig, ahol az Erkel házat találhatjuk. Összegzésként szeretném megköszönni mindenkinek, aki ebben a sikerben részt vett, és szeretném azt kérni és kívánni ennek a városnak, hogy ezek a sikerkovácsok fogjanak össze a jövőben is, és ha az elkövetkezendő időszakban lehetőségünk lesz, generálunk újabb projekteket, hogy Gyula városa tudjon fejlődni, hogy Gyula városa jobban tudjon teljesíteni. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő ünnepi beszéde

alapkoletel_kovacs.jpg

– Nagy öröm számunkra a mai nap. Egykor ez a helyszín Gyula város központja volt. Az épület, a Kohán képtár, a Pavilon, a faszínház, a nyári színháznak és a közművelődésnek szolgáló épületnek építette Göndöcs Benedek apátplébános, országgyűlési képviselő. Az épületet magát Scheer Konrád építőmester tervezte és építette neoromán stílusban, klasszicista részletekkel. Az alapkőletétel akkor 1888. augusztus 11-én volt és 1889. július 7-én adták át a közönségnek. Néhány évtizeddel ezelőttig a gyulai fiatalok vasútállomáshoz vezető főutcájáról, a város központját jelentő Göndöcs-kertben találkoztak, a bálaknak az egykori Dübögőként ismert épület adott otthont, a mellettünk álló épület volt ennek a helyszíne. Ezek az épületek jelentősen elhasználódtak, a város fejlődése a városközpontot is más helyszínre helyezte át. Ugyanakkor a Göndöcs-kert  közösségi hasznosítására való törekvés a város polgáraiban megmaradt, ezért a város ismételten pályázatot nyújtott be a terület megújítására, melyet az akkori – s ez tetszik, vagy nem tetszik bárkinek, hangsúlyozni kell – Bajnai-kormány egész egyszerűen elutasított. A jelenlegi kormány azonban, Gyula város lakóinak nagy örömére, az elképzelés megvalósítását támogatásra érdemesnek ítélte. A beruházás, ami itt folyik, még kiegészül egy környező egymilliárdos beruházással, tehát erre a nem túl nagy területre összesen kétmilliárd forint értéket tudunk fordítani mindenki segítségével, mely nagyban növeli a történelmi fürdőváros értékét. A beruházás által ismét lesz Gyulán Vigadó, zenepavilon, mely létesítmények élhetőbbé teszik a várost, megszépítik ezt a környezetet, a helyi lakosok érdekeit éppen úgy szolgálják, mint az idelátogató turistákét. Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

 

Dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának ünnepi beszéde

alapkoletel_fonagy.jpg

Az előttem szólók mondták az adatokat és a tényeket, engedjék meg, hogy én másért köszönjem meg, hogy meghívtak ide és részese lehetek ennek a mai ünnepségnek. Azért, mert fejlesztési minisztériumi emberként – és ez egyébként 2013 Magyarországán dicséretére szól – számos alkalmam van gazdasági célú fejlesztések alapkőletételénél, átadásánál részt venni. Gyarapodó számú, mégis ritkább alkalom, amikor egy elsősorban érzelmileg fontos fejlesztés indításánál vagy átadásánál lehetek jelen.

Hölgyeim és Uraim! Gyakran mondják, hogy a múlt mögöttünk van. Nem, én úgy gondolom, hogy a múlt az alattunk van, rajta állunk. És ha a múltunk megítélésében, értékelésében és megőrzésében nem vagyunk biztosak, akkor nem lehetünk biztosak a jelenünkben sem és bizonytalanná válik a jövőnk is. Ha itt körülnéznek, akkor itt elsősorban különböző állapotban lévő épületeket látnak, egy valamikor gondolom nagyon szép állapotban lévő és ma is méltóságot sugárzó kert közepén állva. De meggyőződésem, hogy itt érzelmeket megtestesítő dolgok között vagyunk. Érzelmek, hiszen Göndöcs apát úr által alapított létesítmény sok évtizeden keresztül Gyula város közéletében benne volt. Gyula város és a környék történelmét sugározza a Kohán-féle emlékfal a hátam mögött, bizonyos fokig egy adott kor ízlésvilágát, ugyanakkor praktikumát mutatja az előttünk lévő kultúrház, amely nem kizárólag külső megjelenésében fontos a város, de azt hiszem a megye számára is, hiszen tudomásom szerint a megye egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb színháztermét rejti. Praktikusan magában is fontos értékeket és sok ezer, sok tízezer embernek a színházi élményét hordozza magában, tehát megőrzendő. Mint ahogy megőrzendő a volt Vigadó épülete, megőrzendő a város közepén ez a hajdan nagyon szép, nagyon elegáns és reményeink az év végére hasonló állapotban lévő közösségi tér, egy agora.

Közös a reményünk abban, hogy egy év múlva egy hasonló szép tavaszi napon itt lesz velünk Gyula város közönsége, akik az akkor már megújult kultúrházat, Vigadót, parkot és kerékpárutat használatba veszi, és az elmúlt évtizedek, évszázadok hagyományaihoz híven itt fogja az idejét tölteni. Idejön, jól fogja magát érezni, örülni fog itt, és az életének egy nagyon fontos, kellemes részének fogja tekinteni a múlthoz hasonlóan a gyulai Göndöcs-kertet.

Engedjék meg, hogy a mondandómat azzal zárjam, hiszen mégiscsak egy minisztériumot képviselek, hogy 2013 Magyarországában mi ezt természetesnek tekintjük, hogy van ilyenre lehetőségünk. Természetesnek tekintjük. Az nagyon jó, hogy tudunk milliárdokat költeni a múlt megőrzésére, tudunk milliárdokat költeni az államadósság fizetése mellett, a devizahitelesek gondjainak enyhítése mellett, a gazdaság fejlesztése mellett, a munkanélküliség megállítása, majd mérséklése mellett olyanokra, mint a múlt, mint a mindennapi életet jobbá, szebbé tevő létesítmények megvalósítása. Kérem, gondoljanak vissza 2010-re. Ha akkor nekünk valaki azt mondja, hogy a napi gondokon kívül lesz arra lehetőség, hogy régi hidakat újítsunk fel, hogy van arra lehetőség, hogy a 60-as, 70-es években épült, és műszakilag egyre kevésbé tartható közművelődési intézményeket újítsunk fel, hogy arra lesz pénzünk, hogy egy társadalmi békét megtestesítő – egyébként az országban művészi hírű – emléktáblát kiegészítsünk és méltó környezetbe helyezzük, akkor azt gondolom, hogy ezt sokan nem hitték volna el nekünk. S 2013 tavasza van, itt állunk és arról beszélgetünk egymással, hogy hogyan költünk el milliárdokat ezekre a célokra. Ez mutatja, hogy Magyarország nem csak talpon maradt, hanem Magyarország megindult egy olyan úton, ami az állampolgárainak már nemcsak egy elviselhetőbb, hanem egy jobb, békésebb társadalmi közmegegyezésen alapuló jogot és békés életet tud biztosítani. Ezért kívánom önöknek, hogy amikor jövő tavasszal itt lesznek, remélhetőleg sok száz és több ezer gyulai és Gyula környéki családdal együtt, gondoljanak ezekre a szavakra. Köszönöm, hogy meghívtak és hogy meghallgattak.

  

 


 

2013. 10. 07., SAJTÓANYAG

HAMAROSAN BEFEJEZŐDIK A GÖNDÖCS-KERT ÉS KÖRNYEZETÉNEK INTEGRÁLT FEJLESZTÉSE GYULÁN

Gajda Róbert országgyűlési képviselő: Örülök a gyors és magas színvonalú munkának

Már nem kell sokáig várnia Gyula város lakosságának, hamarosan befejeződik a Béke sugárút épületeit érintő felújítás. A Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című projekt ugyan több elemből áll, mégis a megszabott határidőn belül rendeződik a helyzet a belváros egyik legfrekventáltabb szakaszán. Örülök a gyors és magas színvonalú munkának. Bízom benne, hogy a lakók és a hozzánk látogató turisták érdekében is minél jobb minőségben és minél gyorsabban megvalósul a beruházás - nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak Gajda Róbert alpolgármester.

 download.jpg

 Az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg a DAOP-5.1.2/A-09-2f-2012-0001 azonosítószámú, Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című projekt. A történelmi belváros megkezdett fejlesztéseinek folytatását, kiterjesztését adja jelen projekt, mely keretében a gazdasági és a városi funkciókon kívül markánsan megjelennek a közösségi funkciók. A turizmus igényeinek kiszolgálása mellett sokkal hangsúlyosabban jelenik meg az akcióterület és a város teljes lakossága, illetve a kistérség egésze, mint célcsoport. A városrehabilitációs program e második szakasza kiemelten kezeli a partnerség szerepét, az értékek, beruházások megvalósításában és későbbi fenntartásában való aktív közreműködést. Épít a korábbi pályázati tapasztalatokra, s arra a tényre, hogy a megvalósult önkormányzati beruházások jelentős magántőkét képesek megmozgatni, s minőségi szolgáltatásokat eredményeznek.

- A beruházás a művelődési ház, a Kohán képtár, a Vígadó épülete, a Göndöcs-kert, a Ferencesek tere, a Béke sugárút, a Hét vezér utca és a Komló szálló homlokzatának a felújítását érinti. A kivitelezés elkezdődött, sőt november végére várhatóan befejeződnek a munkálatok. Ugyan 2014 tavasza a befejezés határideje, az ütemtervnél előrébb tartunk. Örülök a gyors és magas színvonalú munkának. Bízom benne, hogy - a lakók és a hozzánk látogató turisták érdekében is - minél jobb minőségben, és minél gyorsabban megvalósul a beruházás - nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak Gajda Róbert alpolgármester, országgyűlési képviselő.

A Gyulai Hírlapnak Megyeri Sándor, Gyula Város Önkormányzata Mérnöki Osztályának vezetője elmondta, hogy az épületek felújítása határidőn belül, azaz 2013. december 31-ig elkészül, azonban a kertépítés terén csúszással kell számolni. A fatelepítés még idén ősszel megkezdődik, a füvesítés 90%-ban megtörténik. A munkálatok egy részének az elvégzése időjárásfüggő, de számtalan olyan munkafolyamat is van, amit hideg időben is el lehet végezni. Ilyen például a díszburkolat lerakása, vagy az oly régóta használhatatlan nyilvános toalett elbontása.

 download__1_.jpg

 


 

 2013. 12. 19., SAJTÓANYAG

ELKÉSZÜLT A VIGADÓ, A KOHÁN KÉPTÁR ÉS A KERTI PAVILON A GYULAI GÖNDÖCS-KERTBEN

A Göndöcs-kert integrált fejlesztésének a szerződésben foglalt befejezési határideje május 15.

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló DAOP-5.1.2/A-09-2f-2012-0001 azonosítószámú, Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című projekt kivitelezése a vége felé közeledik. A beruházás több eleme is elkészült, decemberben megtörtént a Vigadó, a Kohán képtár és a kerti pavilon műszaki átadása.

   

520698_2_1__01.JPG

A történelmi belváros megkezdett fejlesztéseinek folytatását, kiterjesztését adja jelen projekt, mely keretében a gazdasági és a városi funkciókon kívül markánsan megjelennek a közösségi funkciók. A turizmus igényeinek kiszolgálása mellett sokkal hangsúlyosabban jelenik meg az akcióterület és a város teljes lakossága, illetve a kistérség egésze, mint célcsoport. A városrehabilitációs program e második szakasza kiemelten kezeli a partnerség szerepét, az értékek, beruházások megvalósításában és későbbi fenntartásában való aktív közreműködést. Épít a korábbi pályázati tapasztalatokra, s arra a tényre, hogy a megvalósult önkormányzati beruházások jelentős magántőkét képesek megmozgatni, s minőségi szolgáltatásokat eredményeznek.

Megyeri Sándor, Gyula Város Önkormányzata Mérnöki Osztályának vezetője elmondta: a tervek és az elfogadott határidők szerint haladnak a munkálatok a Gyulán, a Göndöcs-kertben. A kivitelező december 31-én „készre jelentette” a művelődési házat, hamarosan megtörténik az épület műszaki átadása. A Göndöcs-kertben elkészültek a belső parkolók és a belső utak kivitelezése is megtörtént.  A kerti munkálatok még folyamatban vannak. A sétány és az ehhez tartozó közvilágítás még nem készült el teljes egészében. A projekt részeként a Ferencesek terén 84 férőhelyes parkolót építenek.

A Göndöcs-kert integrált fejlesztésének a szerződésben foglalt befejezési határideje május 15.

520699_2_1__02.JPG

 


 

2014. 01. 08., SAJTÓANYAG 

MEGTÖRTÉNT A GYULAI MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉPÜLETÉNEK MŰSZAKI ÁTADÁSA

Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című projekt

2014. január 8-án megtörtént a gyulai művelődési ház épületének műszaki átadása. Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló DAOP-5.1.2/A-09-2f-2012-0001 azonosítószámú, Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című projekt kivitelezése a vége felé közeledik. A beruházás több eleme is elkészült, decemberben megtörtént a Vigadó, a Kohán képtár és a kerti pavilon műszaki átadása.

520785_2_1__01.JPG

Megyeri Sándor, Gyula Város Önkormányzata Mérnöki Osztályának vezetője elmondta, a műszaki átadás sikeres volt. A kivitelező 2013. december 31-én jelentette készre a művelődési házat. Az ünnepekre való tekintettel január 8-ra tűzték ki a műszaki átadás zárását. A belső munkálatokkal legkésőbb január végéig készülnek el. 2014 februárjában használatba vehető a megszépült, műszakilag és gépészetileg is megújult művelődési ház.

A Göndöcs-kertben elkészültek a belső parkolók és a belső utak kivitelezése is megtörtént.  A kerti munkálatok még folyamatban vannak. A sétány és az ehhez tartozó közvilágítás még nem készült el teljes egészében. A projekt részeként a Ferencesek terén 84 férőhelyes parkolót építenek. Előreláthatólag áprilisra befejeződnek a munkálatok a Göndöcs-kertben.

A Göndöcs-kert integrált fejlesztésének a szerződésben foglalt befejezési határideje május 15.

 


 

2014. 01. 13., SAJTÓANYAG

A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN NYITJA MEG KAPUIT A MEGÚJULT VIGADÓ GYULÁN

A Vigadónak nagy múltja van Gyula városában

A megújult Vigadó a Magyar Kultúra Napján nyitja meg kapuit Gyulán a nagyközönség előtt. A január 17-én és 18-án zajló kulturális esemény emléket kíván állítani a tavaly elhunyt gyulai prímás-népzenekutatónak, Halmos Bélának. A térítésmentesen látogatható Halmos Béla Népzenei Fesztiválnak különleges és méltó helyszíne a régi fényében pompázó Göndöcs-kerti Vigadó. A megszépült kulturális létesítményt dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára adja át. 

 

 

Az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg a DAOP-5.1.2/A-09-2f-2012-0001 azonosítószámú, Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című projekt. A történelmi belváros megkezdett fejlesztéseinek folytatását, kiterjesztését adja jelen projekt, mely keretében a gazdasági és a városi funkciókon kívül markánsan megjelennek a közösségi funkciók.

– A Vigadónak nagy múltja van Gyula városában. Bízunk benne, hogy ezután is szerepe lesz abban, hogy értéket teremtsen és őrizzen, illetve hogy általa városunk polgárai és az ide látogatók pozitív élményekkel gazdagodjanak. A Halmos Béla nevével jelzett fesztivál is egy ilyen kezdeményezés, amelyet hagyományteremtő céllal rendezünk meg – mondta el a Gyulai Hírlapnak Katona Katalin, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. vezetője.

A Vigadó átadását és a Magyar Kultúra Napját kétnapos programsorozattal ünnepelik Gyulán. A programokról a www.gyulaihirlap.hu és a www.muvhazgyula.hu oldalon tájékozódhatnak. 

 


  

2014. 01. 18., SAJTÓANYAG

GYULÁN RÉGI POMPÁJÁBAN TÜNDÖKÖL ÚJRA A GÖNDÖCS-KERTBEN A VIGADÓ

Halász János államtitkár: a kormány 2014-ben kulturális és közösségi területen 17 milliárd forinttal több támogatást biztosít

Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára részvételével hivatalosan is átadták 2014. január 18-án a megújult Vigadó épületét Gyulán. Az Új Széchenyi Terv keretében valósul meg a DAOP-5.1.2/A-09-2f-2012-0001 azonosítószámú, Gyula, Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című projekt. A történelmi belváros megkezdett fejlesztéseinek folytatását, kiterjesztését adja jelen projekt, mely keretében a gazdasági és a városi funkciókon kívül markánsan megjelennek a közösségi funkciók.

 

 

Gajda Róbert alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntőjében előrevetítette, hogy olyan teret vehettünk ma birtokba, mely rendkívül sok rendezvénynek ad majd otthont a jövőben. A patinás épület már csak méretéből adódóan is számos lehetőséget biztosít a hangversenyektől, táncházaktól kezdve, a bálokon keresztül, egészen a családi jellegű programok megszervezésére. A városvezető meglátása szerint a Vigadó kialakítása nem sorolható az öncélú beruházások közé és mindenki számára kedves színfolttá válik városunk életében.

- Egy olyan épületről beszélhetünk, mely különösen illeszkedik a szintén megújult környezetébe. A Göndöcs-kert és környékének integrált fejlesztése elnevezésű projekt kapcsán megvalósult beruházás minőségi megújulást jelent. Bízom benne, hogy a projekt részeként megújuló Vigadó a kisgyermekes családok kedvelt pihenő helye lesz a jövőben. A régi pompáját visszanyerő Vigadó, a Kohán képtár és a korszerűsített művelődési ház várhatóan maximálisan betölti minden közösségi funkcióját az elkövetkező időszakban – mondta el Gajda Róbert.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő beszédében Göndöcs Benedek megőrzendő érdemeire hívta fel a figyelmet azért, hogy példaképként fennmaradjon a római katolikus plébános, pusztaszeri apát, szentszéki ülnök emléke.

- Göndöcs apát a papi szolgálat mellett számos társadalmi kezdeményezést is felkarolt. Munkássága nagyban hozzájárult városunk polgárosodó fejlődéséhez, többek között azzal, hogy a város szívében kezdeményezésére létesült a most megújuló közösségi tér. Az épületek az évtizedek során jelentősen elhasználódtak. Ugyanakkor azonban a Göndöcs-kert közösségi hasznosítására való törekvés a város polgáraiban megmaradt. Gyula Város Önkormányzata a terület megújítására pályázott, melyet a Bajnai-kormány elutasított, megvalósításra érdemtelennek tartott. A jelenlegi kormányzat azonban, Gyula város lakosainak nagy örömére, az elképzelés megvalósítását támogatta. A beruházás városunk átfogó koncepciójának a része, amely által a kultúra, a történelem, a szórakozás és pihenés együtt válik elérhetővé a városunkba látogató és az itt élő polgárok számára – hangzott el dr. Kovács József országgyűlési képviselő beszédében.

Halász János szimbolikus térnek jellemezte az Új Széchenyi Terv keretében megújult gyulai Vigadó épületét, amelynek színpadát elfalazták a szocializmus idején.

- De most újra áll a színpad, az épület visszanyeri eredeti funkcióját. Legalább ugyanilyen fontos, hogy a házzal együtt újjászületik a Göndöcs-kert és a környezete, Gyula közösségi és kulturális élete. Biztos vagyok benne, és tudom, hogy a következő időszakban is a hasonló programok mögé állunk.

Halász János előrevetítette, hogy a kormány a 2014. évi költségvetésében kulturális és közösségi területen 17 milliárd forinttal több támogatást biztosít, melyből Gyulán a Corvin János Múzeum és a Gyulai Várszínház is részesül.

 


 

2014. 02. 20., SAJTÓANYAG

ÚJRA VÁRJA LÁTOGATÓIT A MEGSZÉPÜLT ERKEL FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT

Katona Katalin ügyvezető: Az utóbbi időben nemcsak a kulturális helyszínek épültek, a csapatomnak is jót tett ez az időszak

Az elmúlt hónapokban megújult a művelődési központ, és az épületet üzemeltető Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. visszaköltözött a megszépült kulturális centrumba. Néhány napja nyitotta meg kapuit, máris több ezer ember látogatott el a művelődési házba. Azóta fotókiállítás nyílt, szalagavatónak adott otthont a helyszín, és a hétvégén már telt házas színházi előadás is lezajlott.

 

- Amikor beköltöztünk, az első különbség volt, amit észrevettünk, hogy nem fázunk. Az új nyílászárók és fűtési rendszer kellemes, meleg közérzetet biztosít az embernek. Akik belépnek az épületbe, egyből észreveszik azt is, hogy megszépült a földszinti galéria. A volt irodák helyén egy tanácskozóterem épült, a lépcsőfordulóban elkészült egy komplett babafoglalkoztató-gyermekmegőrző, amelynek a felszerelése pályázati forrásra vár. Látássérültek részére az egész épületben egy speciális vezető van elhelyezve, ezen kívül mozgássérültek részére kialakított felvonóval és színházi páhollyal várjuk vendégeinket – sorolta a változásokat Katona Katalin (képünkön), a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Az utóbbi nyolc-kilenc hónapban nemcsak a kulturális helyszínek épültek, a csapatomnak is jót tett ez az időszak, a kollektíva jól összekovácsolódott. A beruházás előrehaladtával, illetve az épületekkel együtt fejlődtem és is és a munkatársaim is. Volt sok kihívás, nehézségek is, amiket meg kellett tanulnunk kezelni, és nehezen megélt pillanatok, amelyekből sokat tanultunk. Nekem is, mint vezetőnek, szembe kellett néznem olyan dolgokkal, amelyekkel eddig nem találkoztam. Sok hálával tartozom a kollégáim és lelkes segítőink munkájáért, amelynek köszönhetően zavartalanul ment a programok lebonyolítása, illetve az oda-vissza költözés. Köszönöm a gyulai polgároknak a sok észrevételt, figyelmet, türelmet és bizalmat, amit kaptunk, és kapunk még most is. Köszönjük nekik az emlékek felelevenítését a régi Vigadóval kapcsolatban, hiszen mi ezek figyelembevételével tudunk feledhetetlen élményekké váló programokat szervezni. A Vigadó működése már eddig is sok tapasztalatot nyújtott, voltak olyan rendezvények, ahol a pótszékek sem bizonyultak elegendőnek, s voltak kevésbé látogatott programok is. Kiderült, hogy nagy igény van a gyerekeket megcélzó családi programokra, és nagy az érdeklődés, hogy konferenciákat, bálokat, esküvőket szervezzenek az új Vigadóban.  Az elmúlt hetek tapasztalatának időszaka tovább építi a következő hónapok eseményeit. Elemezni kell a helyzetet, és megismerni a csodát, amelyet kaptunk. A kezdeti, átmeneti nehézségeket igyekszünk minél hamarabb orvosolni. A vendégek őszinte kritikájából építkezve esélyünk van arra, hogy hosszú távon egy nagyon jó és sikeres történetet építsünk fel az új kulturális centrumban – mondta Katona Katalin.

Az Erkel Ferenc Művelődési Központ nyitva tartása a jövőben a következőképpen alakul: hétfőn és szerdán 10–16 óráig, kedden és csütörtökön 10–20 óráig, pénteken pedig 10–14 óráig várja vendégeit. A szombati nyitva tartás a rendezvényektől függ, vasárnap zárva tart az intézmény. Az intézmény programjairól bővebben továbbra is a muvhazgyula.hu weboldalon, a 66/463-544-es számon, vagy az erkelmuvhazgyula@t-online.hu e- mail címen tájékozódhatnak.

 


 

2014. 04. 12., SAJTÓANYAG

FELAVATTÁK A GÖNDÖCS-KERTI ZENEPAVILONT

Az újraépült pavilon körül a gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar és a békéscsabai Grácia Mazsorettcsoport adott műsort

Borúfelhők legfeljebb csak az égen gyülekeztek április 12-én, szombat délután, ugyanis akik a Göndöcs-kerti zenepavilon felavatóján voltak, felhőtlen jókedvvel hallgatták az Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar koncertjét. A teljes program már fél négykor elkezdődött a Kossuth-téri Gödörben, ahonnan az Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekarral együtt jelentős tömeg kísérte a Békéscsabai Grácia Mazsorettcsoport lányait a körforgalmon át a Béke sugárúton egészen a Göndöcs-kertig, ahol közös műsorukkal 16 órától a közelmúltban elkészült Zenepavilont avatták fel.

 

A kis nyitott helyiség remélhetőleg újra ékes színfoltjává válik a városnak, legalább annyira, mint amilyen szerepet 1936 és 1974 között, a művelődési központ felépültéig betöltött. Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló Göndöcs-kert és környezetének integrált fejlesztése című projekt során számos régi épület közt született újjá a Zenepavilon is, amit korabeli fotók, képeslapok mintája alapján készítettek el, sőt - az akkori mintára - még egy vörösréz csúcsdíszt is kapott. Az eredeti helyére felállított nyolcszögletű, 8 méteres laptávú és 3,6 méter magas, műpalatető héjazatú fenyő épületet korszerű rögzítő és szerkezeti elemekkel, rozsdamentes tartószerkezettel látták el, a környékén pázsit, rózsaágyás és padok helyezkednek el. A megszépült környezetében lévő épületekkel (a felújított művelődési ház, a Vigadóvá alakult Kohán Képtár és a múzeummá avanzsált „B” épület) pedig bazalt kis kockakőből készült burkolat köti össze, ami szintén a korabeli építések közkedvelt anyaga volt.

A Göndöcs-kert legújabb díszét a 2006 szeptembere óta működő Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar vette elsőként birtokba, akik csak a kellemetlen időjárás okán nem mutatták meg legújabb, pályázat által nyert egyenruhájukat, de a szintén így szerzett menetkottaállványaikat már itt is tudták alkalmazni.

Bő egy órás műsoruk során a Békéscsabai Grácia Mazsorettcsoporttal hol közösen, hol külön-külön játszva, Bogdán Gábor karnagy vezényletével többek között Brahms 5. magyar tánca, Strauss Éljen a magyar gyorspolkája, Klaus Badelt Karib-tenger kalózai, Philipp Sparke Klezmer karneválja, Lehár Szamosmenti indulója is felhangzott.


 

2014. 05. 24., SAJTÓANYAG

MÉLTÓ HELYRE KERÜLT A KOHÁN-HAGYATÉK

Gyarmati Gabriella művészettörténész értő tudása nélkül nem jöhetett volna létre a tárlat

Nagyszabású ünnepséget rendezett Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Rendezvényszervező és Kulturális Nonprofit Kft. május 24-én este az új Kohán Képtár felavatása alkalmából. A képtár ezentúl a sokak által a művelődési ház „B” épületeként ismert, kibővített építményben látogatható. A Göndöcs-kert rehabilitációjára kiírt pályázat kitűnő alkalmat szolgáltatott arra, hogy Gyula Város Önkormányzata megnyugtatóan rendezze a Kohán-hagyaték sorsát. Fontos szempont volt, hogy a Kohán Képtárként működő Vigadó visszakapja eredeti funkcióját, ám ugyanakkor egy olyan kiállítóhely létrehozása is szükségesé vált, mely alkalmas a nagyméretű vásznakból álló tárlat bemutatására.

 

- Ahhoz, hogy képtárként használhassuk az épületet, funkcionalitásában is megfelelően kellett kialakítanunk és - hasonlóan a Rondellához - szigorú műemlékvédelmi szempontok figyelembe vételével kellett kibővítenünk. E szempontok miatt a hozzáépítés nem lehetett historizáló. A régi és az új épületrésznek határozottan úgy kellett elkülönülnie egymástól, hogy a hozzáépítés ne konkuráljon az eredeti épülettel. Ahhoz viszont, hogy a Kohán Képtár az eddigieknél nagyobb mértékben részévé válhasson a város kulturális életének, egy jó épületnél többre van szükség. Éppen ezért a képtár újranyitása után időszakos kiállításoknak is helyet ad majd – hangzott el dr. Görgényi Ernő polgármester beszédében, aki a szép számban megjelent közönséget köszöntötte. A polgármester köszönetet mondott Gyarmati Gabriella művészettörténésznek, akinek  értő tudása nélkül nem jöhetett volna létre a Kohán György alkotásaiból álló főtárlat, s Rippl-Rónai, Gulácsy, Egry és Szőnyi képeiből összeállított kiállításanyag sem.

Az új Kohán Képtár avatásán Ibos Éva művészettörténész osztotta meg gondolatait a megjelentekkel.

- Nem is nyílhatna jobbkor a Kohán képeit bemutató képtár mint most, amikor az alföldi festészet országos fókuszba került. Érdekes jelenség ennek a képzőművészeti irányzatnak a háttérbe csúszása. (…) Kohán nem magányos úton haladt. Művészetét csak az előzmények és analógiák tükrében értelmezhetjük helyesen, hozzáadva természetesen a 20. század közepének törekvéseit, melyeket Kohán sajátos erővel transzponált monumentális ihletettségű festészetében. Nála a morális elköteleződés párosul az izmusok iránti nyitottsággal, egy új szemléletű képalkotási igénnyel, amelyben helye van a hagyományoknak és a kortárs tendenciák érvényesítésének. Kohán határokat feszegetett művészetében, amelynek befogadásához az utókornak is meg kellett érnie. Az új képtár letisztult szerkezetes falai között úgy érezni, Kohán életműve végre a méltó helyre érkezett a szentélyek fényében, éppen a legjobbkor – nyitotta meg a tárlatot Ibos Éva.


 

2014. 05. 25., SAJTÓANYAG

ÁTADTÁK A RÉGI-ÚJ FÉNYÉBEN POMPÁZÓ GYULAI GÖNDÖCS-KERTET

Gajda Róbert: a beruházással növeltük versenyképességünket a turizmusban és erősítettük településünk népességmegtartó erejét

Május 24-én este átadták a több mint egy milliárd forintból megújult Göndöcs-kertet. A beruházás során az egykori Kohán Képtár újra – színes programoknak helyt adó - Vigadó lett, a művelődési ház kibővített B épületében a Kohán- gyűjtemény és időszakos kiállítások tekinthetők meg, zenepavilon épült, s maga a tér is új színben pompázik.

 

- A beruházással növeltük versenyképességünket a turizmusban és erősítettük településünk népességmegtartó erejét. Ezáltal Gyula, mint brand tovább erősödött: virágos, élhető, rendes, tiszta. Ha ez a beruházás a világ bármely más pontján valósult volna meg, egy hasonló méretű városban, akkor az ott élők büszkék lennének rá. Legyünk mi is büszkék és érezzük a közös felelősséget az értékeke megóvásáért – hangzott el Gajda Róbert alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselőjének a beszédében, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a projekt megvalósítását.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő Göndöcs apát munkásságának felelevenítését követően arra emlékeztette hallgatóságát, hogy a városvezetés sohasem mondott le a kert közösségi térként való hasznosításáról.

- Néhány évtizeddel ezelőtt a Göndöcs-kert a fiatalok találkahelye volt, de nem tudta azon feladatát betölteni, amire annak idején Göndöcs Benedek megálmodta.  A Dübögő sok rendezvénynek volt  a helyszíne, azonban az évtizedek során az épületek elhasználódtak és a város központja más helyszínekre helyeződött át. Azonban a Göndöcs-kert közösségi térként való hasznosításáról soha nem mondtunk le. Pályáztunk sikeres volt. A kertet használjuk úgy, ahogy Göndöcs megálmodta, s szolgálja mind a gyulaiak, mint az idelátogatók közös örömét és boldogulását – kívánta a képviselő.

Görgényi Ernő polgármester meglátása szerint a világ úgy szép, ha sokszínű, de kellenek városunkban olyan ügyek, értékek, amellyel valamennyien egyetértünk és magunkénak valljuk. Kellenek olyan sikerek, amelyeknek mindannyian örülni tudunk.

- Az ember filozófiája nem szavakban fejezhető ki a legjobban, hanem a döntéseivel. Így amikor 2010-ben meghatároztuk a városfejlesztési stratégiánk alappilléreit, olyan alapelvek mellett köteleztük el magunkat, mely leginkább kifejezi a várossal kapcsolatos gondolkodásmódunkat, elkötelezettségünket. Alapvető célként tekintünk arra, hogy Gyulát minél élhetőbbé és szebbé tegyük. Egyúttal óvjuk meg azt az épített örökséget és a csodálatos természeti környezetet, amit elődeink hoztak létre. Sohasem felejthetjük el, hogy ami Gyulán körülvesz bennünket, bár szüleink, nagyszüleink és az ő felmenőik hozták létre, mégsem tőlük kaptuk örökségül, hanem elsősorban unokáinktól kaptuk kölcsönbe. Így kell vigyáznunk értékeinkre – hangsúlyozta a városvezető.

A Göndöcs-kert fejlesztése összesen 1 milliárd 21 millió forintba került, mely összegből Gyula Város Önkormányzatára csupán 7%-os önerő jutott. A megnyitót Badár Sándor humorista fellépése, majd Keresztes Ildikó koncertje követte.


 

2014. 05. 30., SAJTÓANYAG

ELKÉSZÜLT AZ ÚJ PARKOLÓ A GYULAI FERENCESEK TERÉN

A Göndöcs-kerti beruházás utolsó elemeként 92 új parkolót építettek

Befejeződött a Göndöcs-kertben folyó munka. A mintegy egymilliárd forintos beruházás utolsó elemeként 92 új parkolót építettek a városi tornacsarnokkal szemközt, a Ferencesek terén. A felújított művelődési ház és a Vigadó megóvása érdekében a napokban több térfigyelő kamerákat is felszereltetett a gyulai önkormányzat.

A tornacsarnokban tartott programok idején állandó problémát jelentett a parkolás, ennek orvoslására épült meg mintegy 40 millió forintból az új parkoló. A parkoló mellett egy közel négy méter széles kerékpáros- és gyalogossáv is készült. A Göndöcs-kerten és a Béke sugárúton áthaladó szakasznak köszönhetően a Törökzugtól egészen a belvárosig lehet majd kerékpárúton közlekedni.

– Azért, hogy a sétányra ne lehessen járművel behajtani, pollereket, lehajtható forgalomzáró oszlopokat helyeztünk ki. A balesetek megelőzése érdekében ezeken fényvisszaverő csíkot helyeztünk el – mondta el Megyeri Sándor, a polgármesteri hivatal osztályvezetője. Rendezvénytérként a víztorony mögötti, csigavonalú sétányt lehet majd használni, erre járművel is rá lehet hajtani – tette hozzá a szakember.

A Göndöcs-kertben található értékek megóvása érdekében négy fixen elhelyezett és egy mobil kamera figyeli majd a területet. Két kamerát a Kohán Képtár és a Vigadó között felállított oszlopra helyeztek ki. Emellett a művelődési házra is felszereltek egy-egy kamerát, az egyik a Zenepavilont és az előtte lévő teret, a másik a parkolókat figyeli majd. A mobilkamerával elsősorban a játszóteret igyekeznek majd megvédeni a rongálóktól. 

– A város összesen tíz millió forintot költ kamerákra. Nyolc fix és egy mobilkamerát helyezünk ki, ezzel összesen 25 térfigyelő kamera lesz Gyulán – fejtette ki kérdésünkre Megyeri Sándor. A Göndöcs-kert mellett az Almásy-kastélyt és a város forgalmasabb csomópontjait is kamera figyeli majd.

 


 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)