Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Baráti Kristóf és Lady Harmsworth elsöprő sikert aratott Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós Éva • KULTÚRA • 2015. február 21. 15:00
Baráti Kristóf és Lady Harmsworth elsöprő sikert aratott Gyulán
A ráadások koncertjét ünnepelte a közönség a Gyulai Várszínház kamaratermében
Baráti Kristóf, Farkas Gábor, valamint a 312 éves Lady Hamsworth koncertje. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A ráadások koncertjét adta február 18-án a Gyulai Várszínház kamaratermében Baráti Kristóf, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Farkas Gábor, Junior Prima- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, valamint a 312 éves Lady Hamsworth Stradivari hegedű.

Ráadásokat, hiszen az eredetileg kiírt műsort már az elején Csajkovszkij-művekkel egészítették ki, ráadásként pedig Bartók Román népi táncával toldották meg a műsort a minden művet vastapssal jutalmazó közönség legnagyobb elégedettségére.

Így a szerda esti program – csupán némi apró eltéréssel - szinte teljesen megegyezett az előző nap lemezfelvételként rögzített márványtermi koncerttel. Az igencsak emlékezetes este során a gyulai közönség Ernst A rémkirály és Változatok egy ír dalra, Paganini Cantabile, Mózes fantázia, valamint Moto perpetuo, majd Sarasate Andalúz románc és Zapateado, Wieniawski Legenda és Scherzo-tarantella műveket élvezhette.

A Junior Prima díjas (2009) és Liszt Ferenc-díjas (2011), mindössze 35 éves Baráti Kristóf már magáénak tudhatja a zenei élet Oscarjának számító Paganini-díjat, és azon ritka művészek közé tartozik, ki egyazon évben érdemelte ki a Kossuth-díjat (2014) és a Bartók–Pásztory-díjat (2014) is, és szintén 2014-ben - a bachtrack.com listája szerint - ő volt a világon a legtöbbet foglalkoztatott hegedűművész.

A várakozásokkal teli nézőtér mindebből azonban szinte semmit sem érzékelt, hiszen a színpadra egy meglehetősen szolid és visszafogott fiú érkezett, aki teljes természetességgel vette álla alá - egymilliárd forintot érő – hegedűjét, és kotta nélkül, behunyt szemmel, fantasztikus elmélyültséggel játszotta végig a koncertet, technikai tudását éppúgy, mint művészi alázatosságát minden pillanatban a zenei mondanivalónak rendelve alá.

Ugyanis Baráti Kristóf azt vallja, hogy csak miután a lehető legjobban ismeri és érti a zeneműveket, kezdheti meg kialakítani a darabból fakadó elképzeléseit. Kortalan és bölcs tolmácsolásával méltán kápráztatta el a közönséget, amit technikai bravúrjaival csak fokozni tudott. Az építkezés a jól felépített sorrend mellett az egyes műveken belül is tökéletes volt, a zenei ívek és az egyes hangok kifuttatása terén is mindvégig érezhető volt a tudatosság.

Amellett, hogy a hallgatóságnak emlékezetes élményt nyújtott, részben szükséges is volt, hisz az est szerzői is a virtuóz játékosok közül valók voltak: Paganini, Ernst, Wieniawski, Sarasate, de Csajkovszkij is jól bánt a vonóval, na és persze az igazán kivételes hangzású Stradivarius is megkövetelte a neki kijáró tiszteletet.

A Lady Harmsworth nevet viselő hangszerkirálynő valódi, udvarláshoz szokott kényes dáma, ki a tökéletesnél sosem adja alább, a legnagyobb koncerttermeket is messze betöltő nagy ívű hangja előbb fennkölten, majd egyre engedelmesebben adta meg magát Baráti Kristóf bravúros játéktechnikájának, zene iránti alázatának, eszköznélküli játékának, hogy aztán már hol ő könyörögjön neki, hol pedig egységes erővel, de pátosz nélkül és kellő kimértséggel játszanak a hallgatóság szívhúrjain.

A több mint háromszáz éves (1703-ban készült) szeszélyes hölgy - ahogy Baráti Kristóf mondja: folyamatosan változik, él, vannak jobb és rosszabb napjai -, a mester „arany időszakában” (1700–1720 között) készült, így a világon mindössze 550-600 hangszer között is a legértékesebbek közül való. A chicagói Stradivari Alapítványnak köszönhetően Baráti Kristóf immár tíz éve játszik rajta.

De nem csak ő szolgálta kellő alázattal Lady Harmsworth kiteljesedését, hanem az ezúttal többnyire a háttérbe szorult, de kiváló szólistaként is ismert Farkas Gábor zongorista is, ki az est során alázatos partnerként töltötte be szerepét, miközben maga is a világ nagy koncerttermeinek gyakori vendége, a legrangosabb karmesterek partnere, számos szakmai elismerés birtokosa.

A folyamatos vastapssal ünneplő közönség még a Bartók-tétel után is igyekezett ráadást kérni, de a művészek kétszeri meghajlás után udvarias fegyelmezettséggel hagyták el a színpadot. Amikor pedig már végérvényesen befejezettnek tűnt az amúgy is kivételes este, újabb ráadás következett: a távozóban lévő közönséget arról értesítették, hogy akinek kedve tartja, az öltözőben közelebbről is megtekintheti az értékes hangszert, melyről Baráti Kristóf készséges tájékoztatást is adott.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2015. február 21. 17:09
A ráadások koncertjét ünnepelte a közönség a Gyulai Várszínház kamaratermében
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)