Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mikulás-roham Gyula belvárosában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2016. december 07. 09:00
Mikulás-roham Gyula belvárosában
Szaloncukrot osztottak a gyerekeknek a kengyelfutó Télapók
GYHRCSD_0012.JPG

A Kengyelfutó Mikulások indulás előtt 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Nagy meglepetés érte a gyerekeket december 6-án este a gyulai belvárosban. Tucatnyi piros ruhás futás közben lepte meg őket egy kis édességgel Mikulás-nap alkalmából.

Amint azt Csíkos Dániel futónagykövettől, a rendezvény ötletgazdájától indulás előtt megtudtuk, a Csigakertből induló Mikulás-ruhás futók olyan közkedvelt és látogatott helyeket érintenek útjuk során, mint a gyulai vár, a Világóra és az Almássy-kastély.

Minden induló édességet szorongatott, amit az utcán osztottak szét a kicsik között. A rendezvény lebonyolításában a Gyulai Kengyelfutók csapata is oroszlánrészt vállalt.

– Ez az első ilyen megmozdulásunk. Úgy tervezzük, hogy hat kilométert teszünk majd meg a gyönyörű belvárosban, és közben meglepjük a gyermekeket Mikulás-nap alkalmából – nyilatkozta lapunknak Csíkos Dániel, a nem mindennapi futás szervezője.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)