Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Meggyújtották az első gyertyát a város adventi koszorúján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2016. november 28. 12:20
Meggyújtották az első gyertyát a város adventi koszorúján
Dr. Görgényi Ernő: felül kell emelkedni régi sérelmeinken, és a megértés vágyával tekinteni egymásra
Meggyújtották az első gyertyát Gyula adventi koszorúján november 27-én, advent első vasárnapján. A város is ünnepi fénybe öltözött, az érdeklődőket pedig egész nap programok várták a Harruckern téren, este pedig dr. Görgényi Ernő polgármester és az egyházak képviselői tartottak ünnepi beszédet.
____Eredeti-GYHRCSD_0027.JPG

Vásári forgatag a Harruckern téren

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az esti ünnepségen dr. Görgényi Ernő nyitotta a beszédek sorát, amelyben kifejtette, hogy itt az ideje megkezdeni a felkészülést a karácsonyi ünnepre. Itt a lehetőség arra, hogy félre tegyük a régi sérelmeket, és nyitott szívvel forduljunk egymás felé. Napjainkban időszerű és kívánatos a megbocsátás, hiszen a megosztottság, a harag és konfliktusok végeláthatatlan sora állítja kihívások elé egész Európa polgárait.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0048.JPG

A város adventi koszorúján dr. Görgényi Ernő gyújtotta meg az első gyertyát

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Jó lenne, ha felül tudnánk emelkedni régi sérelmeinken, és őszinte érdeklődéssel, valamint a megértés vágyával tekintenénk egymásra – folytatta a polgármester. – A továbblépéshez egy-egy apró gesztus elég lehet: egy mosoly, egy kézszorítás vagy csak egy egyszerű, de valódi érdeklődéssel feltett kérdés.

A polgármester Fekete István Roráte című írásának történetét idézte fel, majd az egyházak képviseletében Kovács Kalinik, román ortodox egyházi tanácsos, Matuz József baptista lelkész, Tóth Károly evangélikus lelkész és Baráth János református lelkész mondtak ünnepi köszöntőt.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0005.JPG

Az ünnepségen a Daniel Speer Brass fúvós együttes adott koncertet

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A beszédek után közös imádság következett, majd Kovács Péter pápai káplán, gyulai esperes-plébános megáldotta a város adventi koszorúját, amelyen dr. Görgényi Ernő gyújtotta meg az első gyertyát. Az ünnepség után a körforgalomban elhelyezett, Japánkert Barátok Köre Egyesület által készített koszorún is kigyúlt az első gyertya.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0067.JPG

A Japánkert Barátok Köre Egyesület által készített koszorún is kigyúlt az első gyertya

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)