Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Télen Gyulán is kevesebb kutyát fogadnak örökbe

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szabó EszterMAGAZIN • 2016. november 29. 09:20
Télen Gyulán is kevesebb kutyát fogadnak örökbe
Jelenleg 120 eb és 20 cica várja új gazdiját a Gyulai Állatvédő Egyesület telepén
A legtöbbször a helyi gyepmester fogja be, de a helyi állatvédőktől és a szomszédos településekről is érkeznek kutyák a Gyulai Állatvédő Egyesület telephelyére, ahol idén 120 kutya és 20 cica vészeli majd át a telet. A telep dolgozójával, Galuska Józsefnével, ezúttal annak jártunk utána, pontosan milyen feltételei vannak az ebek örökbefogadásának.
____Eredeti-56.jpg

A kisebb testű ebeket télen érdemes beengedi egy melléképületbe

Fotó: Gyulai Állatvédő Egyesület

– Folyamatosan telt házzal működünk, ha elvisznek egy kutyát, három áll sorba a helyére. Most épp 18 kölyök van nálunk, és mindig érkeznek újabbak, így gazdás, megunt kutyákat szinte egyáltalán nem is tudunk befogadni – emelte ki az egyesület illetékese. 

Galuska Józsefné azt is hozzátette, hogy ők kizárólag az összes szükséges oltással és chippel rendelkező, valamint a tulajdonos nevére regisztrált állatot adnak ki, és emellett az ivartalanításhoz is ragaszkodnak. 

– Télen kevesebb állatot fogadnak örökbe, de ha hozzánk eljön valaki, akkor rendszerint megnézzük előre a házon a kerítést, hogy délután már ne legyen az utcán a kutyus.  Azt is szem előtt tartjuk, hogy az állat családba kerüljön, és ne például egy üres tanyára, ahová ritkán járnak ki a gazdái. Talán szigorúak a feltételek, de ki ragaszkodjon ezekhez, ha nem mi? – tette fel a kérdést a helyi állatvédők egyike. 

Galuska Józsefné elárulta: a gyulai kutyák örökbefogadása 5000 forintos díjjal jár, de ha az új gazdi anyagi helyzete nem teszi lehetővé az összeg kifizetését, az állatvédők segítenek a költségek átvállalásában.

Arra kérdésre, hogy milyen a kutyák számára a legjobb hely, az állatvédő kifejtette: a kisebb testű ebeket télen érdemes beengedi akár egy melléképületbe, a nagyobbak számára elég egy ház és a megfelelő mennyiségű táplálék. 

A helyi állatvédők telepe mindennap 14 órától van nyitva, és az illetékesek előzetes telefonos egyeztetést kérnek a leendő gazdiktól. Az állatok örökbefogadásáról részletes információ a www.gyulaiallatvedok.hu oldalon olvasható.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)