Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Feri atya tanácsai, avagy a Pálferi-jelenség

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Fodor GyörgyMAGAZIN • 2016. november 20. 18:19
Feri atya tanácsai, avagy a Pálferi-jelenség
Az ideális világképet is tudni kell elengedni…
Milyen egy „normális szerelem”? Hogyan tudunk a párkapcsolatban úgy összetartozni, hogy tartósan elégedettek legyünk benne? Mi dolgunk egymással? Meddig tart egy párkapcsolat? Hogyan kezeljem a páromat és magamat, hogy ne sérüljön a MI? Mik egy klasszikus párkapcsolat buktatói? Hogyan rajzolható meg a kötődés íve? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Pál Ferenc, közismert nevén „Pálferi” római katolikus pap, mentálhigiénés szakember, 1986 és 1989 között válogatott, magyar bajnok atléta gyulai előadásán.
____Eredeti-IMG_0726.jpg

a művelődési központ programos kiadványában feri atya

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A fenti információk azért fontosak, mert aki arra számított egy Pál Ferenc-előadás előtt, hogy egy reverendás, alacsony, tömzsi, borotvált, tonzúrás, mélyhangú, vontatottan bölcs atya tart majd istentiszteletet, az messzemenően tévedett. Egy hétköznapi, kockás ingbe és matt farmerbe öltöző, vékony, divatos szakállat viselő, egykori magasugró állt ki elénk, akinek legnagyobb erényei közé tartozik, hogy kiváló verbális képességeivel olyan aktívan vonta be a közönséget a kommunikációba, hogy másfél órán át egy unalmas perce nem volt a mindig dinamikus Pálferi-stand-upnak. Előadásaira máskor is jellemző a strukturáltság és az érintett szakirodalom intenzív használata, ezen kívül a stand-up comedy-ből ismert közvetlen, gyakran csapongó, humoros történetek mesélésére is építő stílus. Nem tagadom, magával ragadott, beszívott és töprengésre késztetett, annak ellenére, hogy egyetlen olyan mondata sem volt, amely ne az évezredes tapasztalatok sztereotípiáira építene. Ugyanakkor meg kellett állapítanom, hogy a - párral érkező érdeklődők mellett - rengeteg „sérült” lélek ült a Vigadóban. Úgy tűnik, az emberek többségének nem elég, ha otthon önkontrollt végez, valakinek a szemükre kell pirítania, hogy hibásak önnön életük és párkapcsolatuk sivárságának kialakulásában.

Az előadás ívét három pilléren keresztül húzhatjuk meg. Az első az „idealizálás”: a kapcsolat kezdetén mindent a rózsaszín köd fed, a lila szemüveg-effektus elhomályosítja a látást, miközben a partnert tökéletesen fókuszba állítjuk. Nincsenek hibái, mindenben megfelel az igényeknek, megtaláltuk benne a biztonságot, a gyermektervezéshez az alfát. A nők evolúciós szempontból a megtartást, a férfiak pedig a vadászatot részesítik előnyben, nem változott semmi több millió év óta, az önmagunk által felállított társadalmi keretek között szenvedünk. A legfontosabb ismérvei a párkapcsolatnak már a prenatális korban kialakulnak. A magzat, a csecsemő, a fiatal kamasz, majd az érett felnőtt mind az egykori anyaméh biztonságát keresik. Ugyan mindannyian másképpen szeretünk, és a szerelemben sem vagyunk egyformák, de az tény, az érzésnek vannak biológiai (értsd: hormonális) és lélektani folyamatai, amelyeken szintén mindannyian keresztülmegyünk. A szerelem olyan, mint a drog, csak az anyag itt nem kívülről, hanem belülről áraszt el. A hormonális bumm időszaka a kutatások szerint maximum 2,5 év, aztán a szint visszaáll a régire, noha az agy bizonyos területei boldog(abb) kapcsolatban még akár 50 év elteltével is mutatnak szerelemi aktivitást. Amikor beleszeretünk valakibe, akkor elmosódnak és átjárhatóvá válnak az Én határai. Nem Én és Te létezik, hanem kibontakozik egy közös MI, használatba kerül a „királyi többes”. A legcsodálatosabb érzést azonban csak úgy élhetjük meg, ha nem csak magát az élményt keressük, hanem az azt okozó személyt tiszteljük minden hibájával együtt. Persze az élménykeresés nem tudatos, de nagyon elevenen él bennünk a magzatkorból. Szükségünk van egyfajta kötődésre, hogy fájdalom nélkül el tudjunk aztán szakadni. Amelyik gyermek nem tudja idealizálni a szüleit, az nem tudja a világot sem realizálni, szorongó vagy agresszív lesz, de mindenképpen sérül a lelke. Az ideális világképet is tudni kell elengedni…

____Eredeti-IMG_0832.jpg

itt pedig előadás közben a gyulai vigadóban

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A második korszak a párkapcsolatban az idealizálás után a „démonizálás”. Ez a szerelem másik arca, amikor már gyűlölök, elutasítok, neurotikus párkapcsolat allergiám lesz, amely pszichés zavarokban manifesztálódik. Nem bírom elviselni, hogy egy légtérben vagyok a másik féllel, mert már nem azt érzem, hogy a felem, hanem azt, hogy egyetlen bűne és akadálya az életem boldogságának, hogy a másik egyáltalán létezik. Én vagyok a normális, neki kell megváltozni. Különben is, miért nem tudjuk a gondolatokat kitalálni, elég, ha ráutaló magatartással felhívjuk rá egymás figyelmét (szerk. - irónia). Nem értjük meg egymást, nem értjük a kapcsot, ráébredünk egymás hibáira és eltúlozzuk, végletekig nagyítjuk azokat. A szenvedély szenvedéssé alakul, elviselhetetlenségig fokozódik az utálat, kölcsönössé válik a sértettség. Az egykor meghitt karácsonyi ünnep egyszer csak borzasztó rémálommá degradálódik, a dráma a tetőfokára hág. Mindenki menekül otthonról, kerüli a másikat, panaszkodik…persze másoknak, eltűnik a közösség-élmény. Elfelejtjük, hogy amikor a házasságban örök hűséget ígértünk egymásnak, akkor azt sem tudtuk, hogy meddig tart a szerelem. Most sem tudjuk, de azt igen, hogy most is megesküszünk, hogy akkor még jó volt minden. Azt az időt, azt az élmény keressük, és közben eszünkbe sem jut, hogy nem élményt vettünk feleségül, hanem egy húsvér személyt, akinek érzései vannak, és aki ugyanúgy változik, akárcsak mi magunk. Eleven erővel kimondható, hogy az érzelmi összetartozáshoz semmi más nem kell, mint az elfogadás kölcsönössége. Nincs az a bizonyos, méltán felemlegetett, Zamárdi-Felsőn megtapasztalt, titkos fagylaltösszetevő: nincs vanília és csokoládé, hanem csak csavarosan vegyes, tölcsér és fagylalt harmóniája.

Örülhetünk, hogy ma már nincs akkor szülői kényszer a párválasztásban, mint a középkorban vagy az újkori Indiában, akár a XX. század eleji Erdélyben. Szabadon dönthetünk társunkról, de az a legszimpatikusabb megoldás, ha a dolgokat egyszer és mindenkorra realizálva, mindkettőnk lelki egészségére figyelve, a társunkkal együtt döntünk, hogyan működjön tovább a MI. Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy letisztuljon az énkép, magunkat lássuk világosan, tárgyilagosan, és el tudjuk fogadni, hogy vannak hibáink. A következő fokozat, hogy azt is elfogadjuk, hogy a társunknak is vannak hibái, de mi ezzel együtt is szeretjük, mert mégiscsak ő az igazi, a másik fél, a pár, a jin, a fény, a melegség. A harmadik szakasz tehát a párkapcsolatokban a „realizáció korszaka”. Ezen a szinten jut el odáig a MI, hogy egymás előtt kölcsönösen felvállaljuk magukat, megengedünk pozitív érzéseket, kifejezzük azokat, és merünk együtt örülni egymás sikerének.

A legnagyobb siker persze az lesz, hogy ha ezt tartósan tesszük, akkor ahhoz a 90%-hoz fogunk tartozni, akik megmentették a (pár)kapcsolatukat. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)