Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megállíthatatlan a Várfürdő-Gyulai Termál FC U17-es és U19-es csapata

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. november 14. 12:40
Megállíthatatlan a Várfürdő-Gyulai Termál FC U17-es és U19-es csapata
Mindkét korosztály alaposan kitömte ellenfele hálóját
Az NB III.-as utánpótlás-bajnokság 12. fordulójában a Várfürdő-Gyulai Termál FC U17-es és U19-es csapata az Orosházi MTK-ULE 1913 azonos korosztályú együtteseit fogadta november 13-án az Id. Christián László Városi Sporttelepen. Mindkét gyulai gárda a tabella első helyéről várta a vasárnapi derbiket, amelyek kimenetelét még a rendkívül erős szél sem tudta befolyásolni.
____Eredeti-P1100690.JPG

A Várfürdő-Gyulai Termál FC és az OMTK-ULE U17-es csapatainak mérkőzése 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos 

U17-es Várfürdő-Gyulai Termál FC–OMTK-ULE 1913 16–0 (7–0). Gyula: Regős Csaba, Megyesi Szabolcs, Baksai Zsolt, Patkás Dániel, Sáss Ádám, Jepure Bence, Juhász Mihály, Bakos Bence, Málik Tamás, Marczinka Alexander, Szűcs Máté, Pápa Zsombor, Durkó Máté, Suhajda Ákos, Suhajda Gergő, Pap Olivér, Barthalos Dávid, Csikós Gyula.

A Szentléleki Béla vezette együttes az összecsapás elejétől határozott játékot mutatott. A csapathoz igazított taktika szerint már az ellenfél térfelén letámadta a vendégcsapatot a gyulai gárda, és megpróbált minél hatékonyabb labdaszerzést megvalósítani. A megszerzett labdát a villámgyors szélsők dobták azonnal akcióba, amire nem találta az ellenszert az orosházi csapat. Az agresszív letámadás mellett nagy figyelmet fordítottak a védekezésre is, hiszen az edzői utasítás szerint a biztonságra is kellő hangsúlyt kellett fektetnie a fürdővárosi focistáknak. A hazai együttes fizikailag és gyorsaságban is előnyben volt a mérkőzés egésze alatt, így nem meglepő, hogy a taktika hatásos alkalmazásával pillanatnyi esélyt sem hagyott ellenfelének. Szentléleki Béla gárdája továbbra is nagy előnnyel vezeti bajnokságát.

 

____Eredeti-P1100730.JPG

VÁRFÜRDŐ-GYULAI TERMÁL FC ÉS AZ OMTK-ULE U19-ES CSAPATAINAK MÉRKŐZÉSE 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos 

U19-es Várfürdő-Gyulai Termál FC–OMTK-ULE 1913 8–1 (3–0). Gyula: Kajári Attila, Juhász Norbert, Szűcs Damján Róbert, Forogau Zoltán, Ficzere Tamás, Tövisháté Máté, Kovács István, Szabó Patrik, Gyöngyösi Gergő, Tokaji Zsolt, Nagy Zoltán, Kovács Gergő, Csongrádi Csaba, Forogau Péter, Szabó Patrik, Pápa Zsombor. Gól: Tokaji Zsolt 2, Szűcs Damján Róbert 2, Kovács Gergő 2, Tövisháti Máté, Gyöngyösi Gergő.

Az már a mérkőzés elején látszott, hogy a hazai gárda fizikailag jobban áll. A játék során pedig kiderült, hogy egyéni képességeik is magasabb szintűek, mint az orosházi játékosoké. Ezt kihasználandó Szabó Attila együttese sok passzos és szemre is tetszetős támadójátékot produkált, amivel szemben a körülményes és fizikailag gyengébb vendégvédők tehetetlenek voltak. Mivel a védelem is erősebb szinten állt, a hazai csapat bátran építhette támadásait, amiből igencsak gyönyörű találatok születtek. A Szabó Attila vezette csapat továbbra is a tabella élén áll.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)