Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Összejöttek a gyulai nyugdíjasok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2016. november 14. 10:00
Összejöttek a gyulai nyugdíjasok
A Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesületének ülésén dr. Görgényi Ernő tartott évértékelőt
Összejövetelt tartott a Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesülete a napokban az Erkel Ferenc Művelődési Központban. Bálányi Györgyné, az egyesület elnöke azt mondta, már hagyománnyá vált, hogy az év végén értékelik az egyesület elmúlt egy esztendejét, illetve meghívják dr. Görgényi Ernőt, Gyula város polgármesterét, hogy beszámoljon a városvezetés éves munkájáról.
____Eredeti-GYHRCSD_013.JPG

A Gyulai Nyugdíjasok Polgári Egyesületének tagjai 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az egyesületet dr. Görgényi Ernő tájékoztatta a gyulai fejlesztésekről

– Készülünk az évzáró vacsorára, ezt fogjuk megbeszélni, valamint azt, hogy az év hátralévő idejében mikor találkozzunk – kezdte Bálányi Györgyné. – Sok programunk volt idén, például négy napot töltöttünk Visegrádon, valamint a Tisza-tónál is kirándultunk. Szalonnasütéseket is szoktunk szervezni, amelyek mindig jó hangulatúak. Minden hónap első keddjén szoktunk találkozni, jó idő esetén kerékpártúrákat is szervezünk. Sokaknak ez az egyetlen közösségi élménye, így szívesen jönnek el a találkozókra.

Az elnökasszony kiemelte, hogy jelenleg 112 tagot számlál az egyesület, ami miatt a kirándulásokat nehéz megszervezni, de folyamatosan jönnek az új érdeklődők, akik szeretnének csatlakozni a csoporthoz. Elmondása szerint az egyesület működési költségeit a tagsági pénzből és pályázatokból fedezik, de a polgármester is rendszeresen segítséget nyújt.

A gyűlésen dr. Görgényi Ernő összegezte a városvezetés eredményeit és a városban elkezdődött vagy befejeződött fejlesztéseket, így kitért Gyula intézményeinek és szervezeteinek pénzügyi helyzetére, de megemlítette az Almásy-kastély felújítását és elindulását is, ahogy a Gyulai Várfürdő újonnan kinevezett vezetősége is szóba került. A jövőbeni fejlesztések között szerepelt kerékpárút-építés, a Százéves cukrászda és az Erkel tér felújítása is.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)