Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A héten befejeződnek a Kálvin utcai útjavítási munkálatok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2016. november 07. 12:05
A héten befejeződnek a Kálvin utcai útjavítási munkálatok
A projekthez mintegy 20 millió forintos támogatást kapott a gyulai önkormányzat
____Eredeti-alap__29_.jpg

Molnár Csaba és dr. Görgényi Ernő a helyszínen tartott sajtótájékoztatót 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Sajtótájékoztatót tartott dr. Görgényi Ernő polgármester és Molnár Csaba, a mérnöki osztály vezetője november 7-én. Az eseményen megtudtuk: ha az időjárás is lehetővé teszi, a Kálvin utcán folyó útfelújítási munkálatok napokon belül befejeződnek. 

Mint kiderült, a felújítást az indokolta, hogy a Kálvin utca, a Tomcsányi utca és Nagyváradi út közötti szakaszának burkolata erősen elöregedett, összerepedezett. A burkolatot süllyesztett és kiemelt szegély határolja, mely szegélysorok részben szintén felújításra szorultak.

– A Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. kicserélte a vízvezetékeket annak érdekében, hogy egy eseteges csőtörés miatt ne kelljen megint felbontani a most frissen aszfaltozott utat, most már az útfelújítási munkálatok is gőzerővel folynak – részletezte a városvezető. 

A polgármester kiemelte: a felújítás pályázati támogatás segítségével valósult meg, hasonlóan a Dob utcai munkálatokhoz, melynek műszaki átadás-átvétele már október 20-án megtörtént.

A pályázati támogatást Gyula Város Önkormányzata a Belügyminisztérium „önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása” keretében kapta meg. A Kálvin utca északi szakasza felújításának teljes költsége mintegy 23 millió forint volt, amihez mintegy 20 milliós támogatás érkezett. A helyi önkormányzat 3 millió 451 ezer forint önerőt biztosított a projekthez. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)