Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kun Miklós a Gyulai Várfürdő új ügyvezetője

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. október 27. 18:40
Kun Miklós a Gyulai Várfürdő új ügyvezetője
Az új igazgató emelné a szolgáltatási színvonalát, és körültekintően döntene a nagyobb fejlesztésekről
____Eredeti-kun_miklos.jpg

A Gyulai Várfürdő új ügyvezetője: Kun Miklós 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Kun Miklós váltja Boros László Attilát a Gyulai Várfürdőt igazgatói székében. A december 1-jétől öt évre kinevezett új ügyvezető a szolgáltatási színvonal emelésére és a látogatói élmény fejlesztésére helyezi a hangsúlyt.  

Görgényi Ernő polgármester az október 27-i képviselő-testületi ülést követő sajtótájékoztatón kiemelte: 2011 óta emelkedik a vendégéjszakák száma Gyulán, nő a várfürdő látogatóinak száma, és folyamatosan javul a cég eredményessége. Az új ügyvezetőtől azt várják, hogy továbbra is fejlődő pályán tartsa a várfürdőt – tette hozzá.

Boros László Attila 

Az előzmények kapcsán elmondta: Boros László Attila október 31-i hatállyal magánéleti okokból mondott le megbízásáról. Az átmeneti egy hónapban Balogh Andrást, a várfürdő főmérnökét bízták meg a vezetői feladatokkal.  

A polgármester úgy fogalmazott: a közgazdász végzettségű, jelenleg a bankszektorban dolgozó új ügyvezető elismerésre méltó szakmai gyakorlattal rendelkezik.

– Olyan időszakban vesszük át a stafétát, amikor mind a magyar fürdőkultúra, mind a várfürdő felfelé ívelő szakaszban van – fejtette ki Kun Miklós. A gyulai születésű ügyvezető szerint a Szigeterőd program és a versenyuszoda-építés megvalósulása nagyban meghatározhatja a város és a fürdő jövőjét.

Kun Miklós stratégia terveiben a szolgáltatási színvonal emelését, a látogatói élmény fejlesztését, továbbá a látogatószám, illetve a költséghatékonyság növelését, az alkalmazottak motiváltságának erősítését, valamint a turisztikai szektorral való hatékony együttműködést nevezte meg fő célként.

A képviselő-testületi ülésen arra is kitért, hogy az AquaPalota-beruházáshoz kapcsolódó hitelterhek és a szezonalitás negatív hatásai miatt a fürdőnek körültekintően kell döntenie a jövőbeni fejlesztésekről.  

Boros László Attila hangsúlyozta: az elmúlt öt és fél évben sikerült a várfürdő versenyképességét növelni. Mint kifejtette, büszkén és nyugodt lelkiismerettel adja át a fürdő kulcsait az utódoknak.

Görgényi Ernő a sajtótájékoztatón közölte: a képviselők elfogadták az első nyolc hónap gazdálkodásáról szóló beszámolót, amelyből kiderül, hogy a fürdő a tavalyinál is nagyobb nyereségre számíthat év végén. A polgármester aláhúzta: a cég az idei adósságszolgálatát már teljesítette. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)