Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lassan betelik a pohár...

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Bimbó LajosSPORT • 2016. október 23. 19:24
Lassan betelik a pohár...
Dunaharaszti MTK–Várfürdő-Gyulai Termál FC 2–0 (0–0)
____Eredeti-IMG_5109.jpg

Képünk egy korábbi mérkőzésen készült 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Gyula: Krnács–Bogdán, Kerekes (Burai) Szabó, Zámbori–Okos (Ferenczi), Katona, Sipos, Erdős (Nagy)–Steycz, Balogh. Megbízott edző: Szabó Attila.

A labdarúgó NB III. közép csoportjának 12. fordulójában lépett pályára a Várfürdő-Gyulai Termál FC a Dunaharaszti MTK vendégeként október 22-én. A bajnokság 12. helyezettje a tabella 14. helyezettjét látta vendégül, így méltán élt a remény a pontszerzésre.

A mérkőzés kevés kapura töréssel, de annál több mezőnybeli hadakozással telt. A Termál FC előtt ezúttal a szokottnál kevesebb lehetőség adódott, hiszen szót csak Sipos vagy Balogh távoli lövése érdemelt. A hazai alakulat még ennél is szerényebben muzsikált, hiszen csak egy 43. percben érkező próbálkozást jegyezhettünk fel tőlük.

A második félidőben feljavult a házigazda játéka, ami a félidő elején eredményre vezetett. Az 52. percben a meginduló „dunai” játékost a tizenhatoson belül csak szabálytalanul tudták megállítani a gyulai védők, így a megítélt büntetőt Rebecsák értékesíthette (1–0).

A fürdővárosiak megpróbáltak még felkapaszkodni, de helyzeteik nem hoztak gólt. A másik oldalon annál inkább, hiszen egy kontra után a betörő hazai játékost Szabó csak fellökni tudta, így újabb tizenegyest lőhettek a dunaharasztiak a 81. percben, amit Bozsik váltott gólra (2–0).

A mérkőzés további része sem hozott változást, így a Várfürdő-Gyulai Termál FC kétgólos vereséggel puskázta el pontszerzési esélyét, ezzel a tabella 14. helyén készülhet három igen nehéz bajnoki mérkőzésre, valamint a 26-ai Magyar Kupa-összecsapásra. Hazai pályán legközelebb október 29-én játszik a Várfürdő-Gyulai Termál FC, amikor is a Hódmezővásárhelyi FC látogat a fürdővárosi „stadionba”.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)