Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ünnepélyes keretek között adták át a Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjakat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2016. október 14. 23:45
Ünnepélyes keretek között adták át a Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjakat
Dr. Görgényi Ernő: egy sikeres életpálya nem más, mint jó döntések sorozata
Idén is átadták a Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjakat október 14-én a gyulai városháza dísztermében. Az ösztöndíjat tavaly szavazta meg a város képviselő-testülete az oktatási és kulturális bizottság javaslata alapján, amelynek célja a lakosságmegtartó erő növelése, valamint a kiemelkedően tehetséges középiskolás és felsőoktatásban tanuló diákok támogatása. Az ünnepséget dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármesterének köszöntője nyitotta meg.
____Eredeti-GYHRCSD_049.JPG

Átadóceremónia a gyulai városháza dísztermében 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A diákokat dr. Görgényi Ernő köszöntötte

– Meghoztatok már legalább egy nagyon fontos döntést – mondta a tanulóknak dr. Görgényi Ernő. – Eldöntöttétek, hogy odateszitek magatokat, és a tudásotokat használva próbáltok meg érvényesülni. Ez egy jó döntés volt, ezt fejezi ki a testület támogatása is, amelynek köszönhetően lehetőségek tárháza nyílik meg előttetek. Ez csak az első volt a sorban, hiszen egy sikeres életpálya nem más, mint jó döntések sorozata, a folytatás pedig rajtatok múlik. Sokáig arról szóltak a hírek, hogy ebben az országban nincs munka, azonban most a képzett munkaerő és a tudás keresettebb, mint valaha. A karrierpálya mellett az is számít, hogy milyen a lakóhelyül választott település élhetősége, az pedig vitathatatlan, hogy Gyula egy gyönyörű és élhető város. Bízok abban, hogy a jövőben ezért a városért tudtok majd dolgozni.

Futaki Katalin és Kovács Máté hegedű-előadása után következett az ösztöndíjak átadása. Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíjat vehettek át a következő középiskolai tanulók: Baráth Aszparuh Zoltán, Dudás Árpád, Göndör Vanda, Gyarmati Andrea Teréz, Gyarmath Krisztina, Hegedűs Eszter, Magyar Beáta, Martyin Katalin, Megyeri Krisztina, Molnár Dorottya, Regős Csaba Bertold, Szabó Hajnalka, Szokolyai Adrienn Tímea, Tar Dániel Attila, Werner Sándor és Zámbó Verona.

A felsőoktatási intézmények tanulói közül a következőket díjazták az ösztöndíjjal: Balog Ria Katalin, Beregszászi Balázs, Borbola Dorina, Bujdosó Katalin, Juhász Erika Mária, Juhász Lilla Ágnes, Kelemen Dóra, Kopcsák Róbert, Malkócs Barbara Jolán, Merényi-Metzger Péter Sándor, Nagy Máté, Nagy Nikolett, Repisky Máté, Szegedi Noémi, Szilágyi Zsanett és Tóth Rebeka.

Az átadóünnepség Lakatos Béla klarinét-előadásával zárult.

 

____Eredeti-GYHRCSD_051.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)